Július 28. és augusztus 4. között rendezik meg a 12. Nemzetközi Római Ministránszarándoklatot. Csiszár Klára pasztorálteológus, a Nemzetközi Ministránsszövetség (CIM) alelnöke, a rendezvény egyik főszervezője válaszol Bodó Márta kérdéseire.
Mióta vagy kapcsolatban a ministránsmozgalommal, miért érdekel ez téged és miért köteleződtél el pont ebben?
2006-ban találkoztam először a Nemzetközi Ministránsszövetséggel. Akkoriban kezdtem el dolgozni Szatmáron, az egyházmegyei ifjúsági irodában és Danku Balázs, az akkori ministránslelkész egyik nap azzal jött be az irodába, hogy 2006 nyarán nemzetközi ministránszarándoklat lesz Rómában, menni kellene. Összehoztunk egybusznyi ministránst Szatmárról, és 2006 augusztusában ott voltunk Rómában, a 9. Nemzetközi Római Ministrászarándoklaton. Abból a csapatból, az akkori középiskolás résztvevők közül ma többen hitoktatnak vagy valamilyen más segítő szakmában dolgoznak, de lett egy pap bácsi is, a jelenlegi szatmári ifjúsági- és ministránslelkész, sőt még egy olimpiai bajnok is azok között, akik 2006-ban ott voltak Rómában. Ott kezdtem megérteni, hogy a Coetus Internationalis Ministrantium, avagy a CIM, ahogy azt mondani szokás, áll a ministránszarándoklatok mögött. A zarándoklat után az akkori CIM elnöksége meghívott bennünket (értem ezen Balázs atyát és engem), hogy ősszel vegyünk részt a szövetség éves közgyűlésén. El is mentünk, és nagy meglepetésünkre sok magyar referens volt ott. Sikerült hamar beilleszkednünk, jó csapatnak tűnt, érdekes volt a nemzetköziség, a különbözőség és az a nagy, de ugyanakkor szabadon, szeretetből történő erőfeszítés, amivel azon voltunk, hogy Európában a különbözőségek ellenére a sokszínű egység jegyében közösen előbbre vigyük a ministránsügyet.
2008-ban már Kolozsváron, a Manrézában szerveztük meg a szövetség éves közgyűlését. Ekkor mintegy tizennégy országból voltak jelen a ministránsreferensek, velünk volt Jakubinyi György érsek úr is, Schönberger Jenő szatmári püspök és persze a szövetség akkori elnöke, Martin Gachter baseli segédpüspök. Engem Kolozsváron választottak be az elnökségbe, és egyben a 2010-es nemzetközi ministránszarándoklatot előkészítő csapatába. Számomra 2008-ban vált igazán komollyá a munka a szövetségen belül, de elmondhatom, hogy 2006 óta nem hiányoztam egy éves közgyűlésről sem.
A 2018-as, 12. Nemzetközi Római Ministránszarándoklat, amely napokon belül indul, már a harmadik, amelynek főszervezője vagyok. Ez azt jelenti, hogy 2010-ben, 2015-ben és most, 2018-ban összesen mintegy 140 000 ministráns számára igyekeztem (nyilván egy nemzetközi csapat tagjaként) Rómában úgy előkészíteni a zarándoklat nemzetközi programját és a pápai audienciát, hogy az életre szóló, mély élmény maradjon számukra. Az istentapasztalat a fiataloknak ugyanis meggyőződésem szerint elsősorban élményekhez kapcsolódik, és ilyen igazán minőségi élményekre a fiataljaink hála Istennek nagyon fogékonyak. Úgy gondolom, az egyház napjainkban nagyon komolyan kell vegye az ifjúság körében történő lelkipásztori munkát, és meg kell találja az utat a fiatalokhoz. Ez nem opciója, hanem kötelessége a lelkipásztori gyakorlatnak. A jövő a fiatalok kezében van, és azon áll vagy bukik, hogy mennyire sikerül ma nekünk megtalálni hozzájuk az utat, mennyire vesszük őket komolyan. Sokat gondolkodom az utóbbi időben azon, mennyire csodálatos és egyben komoly felelőssége az egyháznak (és nem csak a fiatalnak!), amikor főpásztoraink bérmálás szentségének kiszolgáltatásakor úgymond „beveszik” az ígéretet fiataljainktól – ekkor ígérik meg, hogy az egyház felnőtt tagjaiként kiveszik majd a részüket az egyház küldetésében. A kérdés számomra jelenleg az, mi történik, ha egy fiatal komolyan veszi azt, amit ott a főpásztornak a jövőre vonatkozóan megígért, és felnőttként valóban ki akarja venni részét az egyház küldetésében. Mivel fog találkozni: zárt ajtókkal vagy lehetőségekkel? Ezekben a gondolatokban, kihívásokban rejlik a válaszom arra vonatkozóan, hogy miért köteleződtem el én a ministránsszövetségben. Sokszínű és nagyon változatos munka ez, amely nélkül szegényebb lennék és szegényebb lenne az a pasztorális teológia is, amelyet tanítok, amelyet nap mint nap fejleszteni próbálok.
Teológusként mi az, amiért ezt fontosnak tartod, mivel hat egy ilyen típusú mozgalom az egyház jövőjére, életére, felfogására?
A válasz egyszerű és rövid: gyakorlati teológusként, egyetemi oktatóként érzem, mennyire fontos számomra a nemzetközi együttműködésnek ez a gyakorlati szegmense. Itt nagyon intenzíven együtt dolgozom mintegy húsz országból jövő ministránsreferenssel, az elnökség tagjai öt országból valók. Mindenki a maga egyházképét, istenképét, ministránspasztorációs felfogását hozza. Megtalálni a közös hangot, vonzó arcot adni ennek a sokszínű egyháznak nagyon izgalmas és építő kihívás számomra. Számtalan példát tudok így a diákoknak mondani előadások alatt, attól kezdve, hogy mi történik pl. Luxemburgban a hitoktatás terén, hiszen a CIM gazdasági vezetője egy luxemburgi hitoktató. Arról is van elképzelésem, hogyan lehet az ifjúsági munkába a digitális eszközöket, a mobiltelefonapplikációt úgy használni, hogy az ne elválasszon fiatalokat egymástól, ne bezárttá tegyen, hanem éppen ellenkezőleg, hogyan lehet ezeket játékosan beépíteni a fiatalok hitoktatásába, hogyan használhatjuk ezeket a világ különböző részén élő ministránsok kapcsolatápolásában. Ez utóbbit azért is említem, mert épp a római ministránszarándoklatra fejlesztettünk ki egy mobiltelefon applikációt, amely mindre figyel: játékos hittanképzés, spirituális fejlődés, kapcsolattartás, általános tudnivalók Róma városáról.
Mivel magyarázod, hogy Kelet-Európában, magyar nyelvterületen ez ennyire népszerű? (Vajon az a tény, hogy magyarok mozgatják?)
Csalódást kell okoznom: sajnos ahhoz képest, hogy Nyugat-Európában mennyire népszerű nemzetközi ministránszarándoklat, mi Keleten még mindig alulmaradunk. Ötvenezer ministráns érkezik Rómába egyedül Németországból, közel négyezer Ausztriából és mintegy nyolcszáz a német nyelvű svájci kantonokból. Verhetetlenek. Ez az igazi népszerűség! A német püspöki konferencia egész sajtóapparátusa velünk lesz Rómában, rengeteget segítik munkánkat, az ő segítségükkel szervezzük a zarándoklat nyitó és záró sajtókonferenciáját, ők vállalták számunkra a sajtóakkreditációt, szervezték a terembérlést, a szimultán fordításokat, amelyeket a Vatikáni Rádió fog biztosítani. Hihetetlenül sok erőt, energiát és figyelmet fordítanak a fiatalokra. Mondhatjuk, nincsenek egyszerű helyzetben, nincsenek fiataljaik stb. Úgy tűnik, mégis vannak azért, legalábbis Rómában ötvenezren ott lesznek. Magyar nyelvterületről sajnos idén sem Szatmár, sem Gyulafehérvár nem vesz részt a zarándoklaton, a nagyváradiakat viszont szeretettel várjuk. Őket elkíséri Böcskei László püspök úr is. Az anyaországból mintegy ezerháromszáz ministráns lesz majd ott Rómában, őket három főpásztor kíséri: Palánki Ferenc püspök, Ternyák Csaba érsek és Szocska Ábel püspök. Felvidékről közel háromszáz ministráns lesz jelen Rómában, Kárpátaljáról ötvenöt ministráns érkezik, a délvidékiek száznegyven ministránssal lesznek jelen, Német László SVD püspök úrral persze, a Nemzetközi Ministránsszövetség elnökével. Kelet-Európából összesen – Horvátországot és Csehországot kell még ideszámolnunk – mintegy kétezer-kétezerszáz ministráns lesz. Nyugat Európából, Amerikából és a Karib-térségből a már említett ötvenezer résztvevőt leszámítva mintegy ötezer főre tehető a zarándokok száma, és huszonhét német püspök érkezik a zarándokokkal Rómába, további tíz főpásztor Nyugat-Európából, ők Luxemburgból, Belgiumból, Ausztriából, Portugáliából érkeznek.
Hogy magyarok mozgatják az ügyet, az nem játszik szerepet. Talán éppen az a legnagyobb csalódás a magyar mozgatók számára, hogy amióta magyarok mozgatják, egyre kevésbé látványos a magyar tábor. Lehet, valamit mi csinálunk rosszul. 2013-ban Budapesten sikerült a közgyűléssel elfogadtatni, hogy a magyar is hivatalos nyelve legyen a szövetségnek, éppen azért, mert a már hivatalos német és a francia nyelv mellett a magyar referensek voltak a legtöbben. Egyszercsak többen lettünk, mint a franciák és a németek. Ezért a CIM elnökével, Német László SVD püspökkel úgymond kaptunk az alkalmon, és bevittük az ötletet. Nagy meglepetésünkre el is fogadták. Azóta minden közgyűlésen szimultán magyar fordítás biztosított (bár sajnos a magyar referensek jelenléte egyre kisebb), a római ministránszarándoklaton 2015-ben is volt, 2018-ban is van magyar moderáció a Szent Péter téren, a magyar nyelv része a pápai audienciát követő liturgiának, hivatalos fordítása van a zarándoklat himnuszának, minden információs levél magyarul is kimegy a referensekhez, a Nemzetközi Zarándokirodában magyarul tudó fiatal önkéntes segíti a magyar csoportokat szükség esetén, a zarándoklat applikációja magyar nyelven is letölthető, és még sorolhatnám. Ha ezt Német László püspök úrral nem mozgatnánk, én nem fordítanám, akkor nem lenne. Félő azonban, hogy a következő elnökségbe nem kerül majd be magyar referens, ha nem lesznek magyarok jelen, akik beválasszák. És akkor a CIM magyar vonala sajnos kivonul a szövetségből. Német László püspök és jómagam is 2019-ben befejezzük munkánkat a szövetség elnökségében, ő kilenc, én tizenegy év után. Az érvényben levő statutum értelmében két mandátum után nem vagyunk újraválaszthatók. Ez nagyon jól van így, hiszen mások számra is szép tapasztalat lehet majd ez a munka.
Mivel tudják ministránsgyerekek a világbékét előmozdítani? Egyáltalán: milyen hatásuk lehet gyerekeknek akár az egyházi életre, akár a világban történő eseményekre?
A gyerekből világot formáló felnőtt lesz. Ahogy a zarándoklatok története mutatja, egykori zarándokokból (1963-ban volt az első nemzetközi római zarándoklat) később társadalmi és egyházi vezető pozíciót betöltő emberek lesznek, tanárok, papok, szerzetesek, orvosok, munkás emberek, segítő szakmában tevékenykedők. Jövőt alapozunk azzal, hogy a fiatalok most Rómában megtapasztalják, mennyire színes az egyház, mennyire szép és értékes ez a sokszínűség. Ennek ellenére, helyesebben csak így tudunk egységben lenni Ferenc pápával, Róma püspökével. A másság, a más kultúra, a más bőrszín nem elválaszt embereket egymástól, hanem érdekessé tesz, gazdagít. Így teremtett Isten bennünket. Ilyen színesen. Béke csak akkor lehetséges ezen a földön, ha értékelem és megtanulom elfogadni a másságot, ha párbeszédbe tudok elegyedni vele. Enélkül nincs béke. A fiatalok is megtapasztalják a másságnak egy bizonyos formáját: a családban, az iskolában, kamaszként mindenki másnak tűnik, mint ők. Kérdés, hogy hogyan tanulnak meg viszonyulni ehhez a mindennapokban. Ebben szeretnénk segítségükre lenni, hogy merjenek bátran párbeszédbe elegyedni a mássággal, mert az a béke útja most is, később is.
