Evangélium – évközi 5. vasárnap
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg? Nem való az egyébre, mint hogy kidobják, s eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!” (Mt 5,13–16)
Elmélkedés
Mit jelent Jézus tanítványaként élni? Olyan kérdés ez, amely valamilyen módon Jézus kora óta foglalkoztatja a valóban benne hívőket. A kereszténység hosszú történelme folyamán voltak korok, amelyek elősegítették, mások megnehezítették a keresztény küldetés megélését. Viszont eltekintve a különböző történelmi adottságoktól, minden elkötelezett kereszténynek az ő adott korában és élethelyzetében kellett megtalálnia keresztény hivatása megélésének konkrét hogyanját. Ezért mindig aktuális a kérdés: itt és most nekem mit kell tennem Jézus tanítványaként?
Személyes keresztény küldetésünk és életformánk megtalálásában természetesen biztos eligazítást ad Krisztus tanítása. Megszoktuk már, hogy tanítása világos, de mély volt. Gyakran mindennapi képekben beszélt a nagy dolgokról. Az ismert hegyi beszédben tanítványai küldetését két mindennapi elemmel fejezte ki, amikor azt mondta: Ti vagytok a föld sója. (Mt 5,13); Ti vagytok a világ világossága. (Mt 5,14).
Mit jelent Jézus tanítványaként sóként és fényként élni? A só megőrzi az ételt a romlástól, másrészt pedig átjárva azt, ízt ad neki, fogyaszthatóvá teszi. A fény eligazítást és meleget ad, az élet nélkülözhetetlen része. A hegyi beszéd tanítása szerint a só adjon ízt, különben használhatatlan. A fény pedig tartóra való, hogy világítson, különben feleslegessé válik. Ezek szerint a keresztény vagy igyekszik az evangélium megélése szerint éltető ízt adni környezetének és fényként világítani, vagy elveszíti keresztény léte igazi értelmét. A formális, névleges kereszténység terméketlen marad, sőt értelmetlenné válik.
A kis mennyiségű só átalakítja az ételt. A legkisebb fény is elég ahhoz, hogy megtörje a sötétséget. Reménykeltő ez a két kép. Jézus tanítványainak életéhez valamilyen módon hozzátartozik a kisebbségi létforma. Vidékeinken megtapasztaljuk mi is, hogy nem könnyű, sőt sokszor kimondottan lehangoló egy kis egyházhoz vagy egy tagjaiban fogyatkozó egyházhoz tartozni. Jézus szerint azonban mindez ne törjön le minket. Nem a mennyiség adja meg Krisztus egyházának értékét, hanem az, ha közösségei valóban az ő evangéliumának ízét és fényét sugározzák.
A só csak úgy adhat ízt, ha elvegyül az ételben. A fény sem maradhat véka alatt, még akkor sem, ha az védettebb hely lenne számára. Jézus tanítása szerint tanítványai nem zárkózhatnak be csupán saját körükbe. Az elszigetelődés helyett a társadalomba való kilépést kell választaniuk. Ez mindig a kényelmesebb magunknak való élet elhagyását jelenti, és nem ritkán rizikóval jár. Ferenc pápánk gyakran hangoztatja, hogy egy önmaga szűk köréből kilépő egyházat szeretne, amely nem csak önmaga körül forog, hanem vállalja a társadalommal folytatott párbeszédet és mások szolgálatát. Tennie kell ezt akkor is, ha e kilépés folyamataként önmagát megsebzi, talán még be is szennyezi. Ferenc pápa szerint inkább evangéliumi, egy, a szolgálattól és a számos próbálkozástól megsebzett egyház, mint egy steril, magába zárkózott közösség.
Jézus szerint, ha két szóban kellene kifejezni tanítványai küldetését, akkor e szavak a következők lennének: só és fény. E két elem emlékeztet arra, hogy a formálisan megélt kereszténység értelmetlenné válik. E két elem reményt ad, hogy nem az a legfontosabb, hányan vagyunk, hanem hogy kik vagyunk, s valóban az evangéliumot sugározzuk-e. A só és a fény biztat és bátorít a kihívásokkal teli misszióra.
Szilvágyi Zsolt
(A szerző Temesvár-Józsefvárosban plébános, írása a Vasárnap 2017. február 5-ei számában jelent meg.)
