A történelem során népünk különös módon sok-sok évszázadon keresztül tisztelte a Boldogasszonyt, Isten Fiának szent anyját, mely tiszteletnek ma is élő a hagyománya. Immár harmadik alkalommal rendezték meg Kolozsváron a kolozs-dobokai főesperes, László Attila plébános kezdeményezésére a városszintű Mária-köszöntőt, ahol a keresztény katolikus hívek kérték a Szűzanya közbenjárását és további égi pártfogását. Magyarok Nagyasszonyának főünnepén a város plébániáiról összegyűltek a papok, a hívek, a szerzetesek, hogy együtt adjanak hálát a közös áldozatbemutatásban a Szűzanya segítségéért, és kérjék, hogy védő palástjával óvja életüket, közösségeiket, családjaikat. A szentmise főcelebránsaként Urbán Eriknek, az Erdélyi Ferences Rendtartomány tartományfőnökének örvendhettünk, aki Csíksomlyó fenyőinek frissességét, a százezrek által ismert Mária-kegyhely vonzását hozta közénk.
Népünk Mária-tisztelete 1038-ra vihető vissza, amikor Szent István királyunk, halálának közeledtét érezve, utód hiányában felajánlotta országát Szűz Máriának. Szent László király idején e tisztelet méginkább elmélyült. A török uralom alóli felszabadulás után I. Lipót magyar királyunk örömét és háláját kifejezve 1693-ban megújította első koronázott királyunk felajánlását a bécsi Stefankirchében. Vaszary Kolos bíboros hercegrímás, esztergomi érsek kérésére 1896-ban XIII. Leó pápa nemzetünknek engedélyezte október második vasárnapjára a Magyarok Nagyasszonya ünnepet. Később X. Piusz pápa rendelete szerint az addig már más dátumokat is megélt ünnepet október 8-ra helyezte. 1980. október 8-án a római Szent Péter-bazilika altemplomában a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére II. János Pál pápa kápolnát szentelt. Paskai László bíboros 1998. augusztus 15-én megújította Szent István király felajánlását. Nem egyedi ez a felajánlás, mert más országok is égi királynőjükként tekintenek rá.
Különböző településeken, kegyhelyeken a vallásos nép gyakran köszöntötte Máriát énekekkel, imádsággal, így hazai tájakon is: Csíksomlyón, Máriaradnán, Kacsikán, Futásfalván, Szőkefalván. Engesztelő nép lévén a magyar imavirrasztások alkalmával is mélyítette hitét és Mária-tiszteletét, rózsafüzért fonogatva imájával: Csíksomlyón, Mikóújfaluban, Nagyváradon, Kisbácsban, Kolozsváron és számos más helyen is.
A szentmise elején a főcelebráns bűnbánatra szólított fel, hogy megtisztult lélekkel vegyünk részt a legszentebb közös áldozatban. A szentbeszédben Kovács Árpád kisbácsi plébános ősi népénekünk soraival dicsérte Szűz Máriát, és jellemezte vele népünk mély kötődését Jézus Krisztus anyjához: „Régi magyaroknak királyné asszonya,/ Tökéletes szépség, csodálatos anya./ Keresztény lovagok eszménye, szerelme,/ Van-e ki nálamnál hívebben szeretne?/ Még, mint kicsiny gyermek, szerettelek téged,/ Azóta bármiként hányt-vetett az élet./ Mindenkor te voltál üdvöm, s boldogságom,/ Szerelmednél többre én soha sem vágyom.”.
Igehirdetésében 1567 pünkösdszombatjára kalauzolt, amikor a csíki és gyergyói székelyek a harcban hitükért álltak ki. A gyermekek és az asszonyok imával segítettek, míg a férfiak a Hargitán visszafordulásra kényszerítették a betolakodókat. Ez a győzelem az alapja a pünkösdszombati csíksomlyói Mária-búcsúnak. Ezt a Mária-tiszteletet tovább mélyítették minden hónap első szombatján a Mária-köszöntőkkel, „mert érzik, hogy Máriánál, égi édesanyánknál van ma is a menekvés”. A keresztény Európa is hitét védve próbálta a mohamedán vallású törököket kiűzni. Tette ezt csatával, de imádsággal is. A keresztények győzelmet arattak Lepantónál a törökök felett. Szűz Mária közbenjárásáért hálát adva 1572-ben V. Piusz pápa az egyházba bevezette a Rózsafüzér királynője ünnepet. A beszélő a jelenre irányította figyelmünket, mert a ma embere is nehézségekkel küzd, „családjaink és népünk életét” is veszély fenyegeti. Jogos a kérdés ma is: „kihez fordulhatnánk segítségért most is, ha nem Máriához”, mert ,,az ő közbenjárása által várhatjuk Isten segítségét”. A bácsi plébános megnevezte a ma emberénél is valósan feltalálható vesződségeket, bűnöket: „Mennyi irigység, harag, vádaskodás, másnak ártani akarás, családi perpatvar, válás, magzatgyilkosság, káromkodás, Isten háttérbe szorítása és ezer egyéb gonoszság mérgezi meg az Isten- és ember-kapcsolatainkat”.
A homília elején idézett népének további soraival lelkiismeretvizsgálatra indította a hallgatóságot: „Ha gyötör a sorsod, jól megérdemelten/ Az is, hogy halálig szomorú a lelkem/ Az ki annyit vétett, vajon mit is várhat?/ Lesz-e számotokra bocsánat?” Ha az emberi természet ilyen, akkor „rászorulunk Szűz Mária mennyei közbenjárására és szeretetére”. Az ének befejező szakasza is kimondja: „Ó, ha te nem volnál irgalmasság anyja,/ Ha te nem fogadnál biztos oltalmadba,/ Ha te is elhagynál, elfordulnál tőlem,/ Boldogasszony anyám mi lenne belőlem.”
Szűz Mária az Istennek való engedelmességre adott példát, amikor elfogadta az angyali üdvözletkor kapott feladatát, de ezzel együtt vállalta az alázatos szenvedést is a kereszt tövében, mert ott is Isten akaratára mondott igent, hogy a megváltás műve befejeződhessen. Így lett ő „nemcsak Jézusnak, hanem az emberiségnek anyjává”. „Méltatlanságunk ellenére sem” hagyja el irántunk tanúsított égi „édesanyai feladatát”. Az igehirdető kérdéseket intézett a jelenlevőkhöz, a ma embereihez: „Mi vajon édesanyánknak tekintjük őt? És a ma anyái példaképet látnak benne?” Vannak, akik nem fogadják el a megfogant gyermeket, hanem inkább meggyilkolják vagy meggyilkoltatják szakszerűen. Vagy elfogadják őket kilenc hónapra és utána elhagyják. Az ilyen gyermekek nem ismerik azt a szót, hogy édesanyám. Árvaházakban nőnek fel vagy nevelőszülőknél, ahol az alapvetően szükséges szülői szeretetet, „az otthon melegét” nem kapják meg. Életből vett példával támasztotta alá mondanivalóját. Az 1989-es fordulat után segélycsomagokat kaptak és osztottak ki a plébánián, feljegyezve a csomagot kapó családokat, személyeket. „Egy serdülő kislány is jött, akinek két kistestvére volt. A listán meg volt jelölve, hogy már ki volt véve a csomag családjuk számára”. A lány kétségbeesetten kérdezte a plébánost: „Kivette? Miért adta oda neki, mert eladja és megissza az árát. Abból a csomagból mi nem fogunk látni semmit.” Isten hű papja folytatta a történetet és kifejtette, hogy a lány ,,két kistestvérének jobban az anyja volt, mint az őket világrahozó asszony”. Keserves a sorsa az ilyen gyermeknek, mert mint ahogy Szabolcska Mihály is kimondta versében, az ilyen siratni való, mert ,,nem volt édesanyja”. A felvázolt tények szerint megfogalmazta, hogy „jövőnk az édesanyák szívében gyökerezik”.
Mária a kereszten függő Fiától feladatot kapott: hogy mindenki édesanyjává legyen. „E feladatát be is tölti. Aggódó szeretettel fellép ismételten a világba, a világ számos pontján: Lourdesban, Fatimában, Szirakúzában, Szőkefalván és sokfelé hallatja a világban hangját. Felszólít: Térjetek meg! Imádkozzatok! Imádkozzátok a rózsafüzért! Böjtöljetek! Engeszteljetek!” Édesanyaként „meg akar menteni minket, gyermekeit”. „Mária akarja minden ember üdvösségét”. A szónok kérte, hogy: „viszonozzuk égi édesanyánk szeretetét, köszönjük meg neki, hogy nem utasítja vissza egyetlen hozzá forduló gyermekét sem.” Imáinkkal ,,üdvöt és kegyelmet esdünk ki Mária minden gyermeke számára”. Biztatott, hogy bizalommal kérjük égi édesanyánkat, hogy vezessen közelebb Szent Fiához, Jézus Krisztushoz.
A könyörgésben Ambrus-Pál Arnold akolitus előimádkozásával kértük a kegyelmet az egyház vezetéséhez szentatyánk számára, valamint családjainkra, hogy Boldogasszonyunk és a magyar szentek példáját követve, az életszentségre törekedjünk, a keresztény hivatást ápoló családi életre. Urbán Erik ferences atya ünnepélyes áldásközvetítésével zárult a legszentebb áldozat.
Ezt követően a város katolikusainak közösségi rózsafüzére következett, melyben a tizedek előtt Bőjte Csongor segédlelkész mondta ki a közösségi imaszándékokat, gondolatokat, amelyre az egyéni szándékaink mellett felajánlhattuk imáinkat. Az egyetemisták előimádkozásaival a dicsőséges rózsafüzért imádkoztuk. Kértük Mária közbenjárását Szent Fiánál: az öregekért, betegekért, elhagyatottakért; az élet ajándékáért; az igazság és szeretet kultúrájának építéséért; a feltámadásba és az örök életbe vetett hit kegyelméért; a Szentlélek irányításáért, hogy az révbe érve alakítsa szívünket tetszése szerintivé; üdvösségre vezető lelki küzdelmeinkért; az üldözötteknek állhatatosságért; Krisztus országának győzelméért az emberi lelkekben. Mária oltalmát kérve zártuk rózsafüzér imánkat.
A feszület után sorakozva indult az imában összeforrott közösség a körmenetre, égő gyertyát fogva kezükben: az asszisztencia; a négy egyetemista, a vállukra emelt, kidíszített Mária szobor a kis Jézussal; a kántor majd a hívek. Geréd István kántor vezetésével a kihangosított Máriát köszöntő liturgikus népénekekkel hangolódtak egymásra a sötét éjszakában a körmenet tagjai. A templom oldala mellett vonulók fénye hirdette Krisztus világosságot és szeretetet adó közelségét. A közösség megtapasztalt ereje, az egy célért való küzdelem, hitünk megvallása, az üdvösségre való törekvés, Mária oltalmába és segítségébe való kapaszkodás erősítette az Istenhez való ragaszkodásunkat. A Szent Mihály-templomot megkerülve visszatértünk a bejárati ajtó elé. Bőjte Csongor segédlelkész ünnepi áldásban részesítette a kitartó Mária-köszöntőket, kik tudatában voltak annak, hogy e köszöntővel csak egy parányi szeretetet viszonoztak Máriának mindabból a szeretetből, gondoskodásból, amit tőle kaptak. A papság, az asszisztencia és a Mária-szobor az őt vivő egyetemistákkal és néhány még imádkozni vágyó hívővel visszavonult Isten házába. A templom előtti téren maradottak eloltották gyertyáikat. A kapott kegyelmeket, élményeket elraktározva, mint az örömhír hordozói vihették magukkal otthonaikba, munkahelyükre, ki-ki oda ahová e szép esemény után az élet szólította.
Bíró Jolán-Ilona
