Nyolcvan évvel ezelőtt a Szovjetuniónak nyújtandó „természetbeni jóvátételre” 312, zömében sváb lakost – a település jelentős részét – hurcolták el kényszermunkára Mezőteremről. Az ő nevüket őrzi nepáli fekete gránitba vésve a kirbáj (templombúcsú) napján felavatott emlékmű.
1945 januárja egybeforr a magyar nyelvterületi legkompaktabb sváb tömbközösség, a szatmári svábok kálváriájával, hiszen a közösség ötezer tagját hurcolták a szovjet munkatáborokba, málenkij robotra.
Mezőteremről több mint háromszáz nőt és férfit vittek el, a falu lakosságának jelentős részét, zömében svábokat – hiszen, akárcsak a többi településen, ha nem volt meg a kiszabott fejkvóta, már nem számított a nemzetiség, magyarokat vagy épp románokat is deportáltak –, s egyharmaduk az embertelen körülmények, járványok és munkabalesetek miatt a munkatáborokban vesztette életét.
A vasárnap délben Schönberger Jenő megyés püspök által felszentelt, nepáli fekete gránitból készült emlékművön 312 név szerepel, hogy az áldozatok nevei immár kőbe vésve is emlékeztessenek. S ahogy Tar Miklós polgármester fogalmazott: „az emlékmű nem csupán kő, hanem annak jelképe, hogy soha nem felejtünk, és hogy a múlt sebeit közösen gyógyítjuk.” Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Nagy Szabolcs parlamenti képviselő, és Pataki Csaba megyei tanácselnök is, utóbbi kiemelve: az emlékmű méltó helyet ad a gyásznak, a főhajtásnak és a hitnek, hogy a múlt keserű fájdalmai sosem ismétlődhetnek meg.
Az emlékmű avatásának dátuma sem véletlen: szeptember 14–e a Szent Kereszt felmagasztalásának s egyben a mezőteremi római katolikus templomnak is az ünnepe. „Fontos volt számunkra, hogy ne egy »egyszerű napon«, hanem a kirbájjal egybekötve avassuk fel, hiszen egy olyan eseménynek állít emléket, amely anno szinte teljesen megváltoztatta a település életét; és azoknak az embereknek, akiknek vétkük nem volt, mégis súlyos büntetést kellett elszenvedniük.” – hangsúlyozta a Szatmári Friss Újságnak Tar Miklós polgármester.
Mint részletezte, az emlékmű állításának gondolata körülbelül két éve fogalmazódott meg, a tervezésben ő is jelentős részt vállalt, a költségek zömét pedig az önkormányzat önerőből fedezte, kiegészítve a római katolikus hívek felajánlásaival. „Az elhurcoltak névsorát az RMDSZ-es tanácsosok gyűjtötték össze, nem egy esetben kutatómunkát kellett végezni, amelybe az egyház is besegített, nehogy bármelyik áldozat neve is lemaradjon. Úgy érzem, sikerült méltó megemlékezési helyet kialakítanunk a templommal szinte szemben lévő önkormányzati területen, amelyet parkosítottunk is.” – mondta.
Szabó Kinga Mária / Szatmári Friss Újság
