Az elmúlt évben szentelt püspökökkel találkozott a pápa csütörtökön délelőtt a szinódusi aulában, akikkel együtt gondolkodott arról, mit jelent a püspöki szolgálat. Alázat, szeretet, figyelem és bátorság egyaránt szükséges útjukon, melyet kísérjen a Szentlélek szele és a püspökké szentelésük öröme.
Előbb angolul köszöntötte az egybegyűlteket a szentatya, majd olaszul mondta el beszédét – hozzáfűzve, hogy őt is meglepi, hogy nem fekete ruhában vesz részt a találkozón, mivel időközben pápa lett. Én is fölteszem magamnak a kérdést: miért engem választott az Úr?
Először is ne feledjük azt az egyszerű, de fontos tényt, hogy nem azért kapták a püspöki szolgálat ajándékát, hogy megtartsák maguknak, hanem azért, hogy szolgálják az evangéliumot. Azért választotta és hívta őket az Úr, hogy apostolaiként és a hit szolgáiként küldje őket a világba. A püspök tehát szolga, arra hivatott, hogy szolgálja a nép hitét – foglalta össze gondolatait a pápa.
Mindez a püspök identitásával függ össze, ami nem pusztán a szolgálat gyakorlásának külső megjelenése vagy módja. Éppen ellenkezőleg: Jézus azoktól, akiket tanítványaiként és az evangélium hirdetőiként elhív – elsősorban az apostolokat –, azt kéri, hogy legyenek belülről szabadok, lélekben szegények, és álljanak készen a szolgálatra, de mindezt a szeretetből fakadóan, hogy kövessék az ő példáját. Jézus megmutatta nekünk Isten stílusát, ami nem a hatalomban, hanem az Atya szeretetében mutatkozik meg és ami arra szólít minket, hogy legyünk szeretetközösségben vele. Az egyedüli tekintély az alázatos szolgálat, ahogy Jézus válaszolta tanítványainak: „aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok; és aki első akar lenni közöttetek, az legyen mindenki rabszolgája” (Mk 10,43–44). Ferenc pápa gyakran elmondta, hogy a püspöki hatalom alázatos szolgálat, nagyon fontos, hogy ezen elmélkedjünk és igyekezzük megélni a gyakorlatban – buzdította Leó pápa az újonnan szentelt püspököket. Arra kérte őket, hogy mindig alázatosan és imával szolgálják a népet, ahová az Úr küldi őket. Jézus rajtuk keresztül lép közel testvéreihez, kezükön keresztül simogatja és vigasztalja őket, szavaik és szívük által hirdeti az evangéliumot és veszi magára a testvérek örömét és aggodalmait.
Megújult szenvedéllyel és bátorsággal kell hirdetni az evangéliumot
Föl kell tennünk ugyanakkor magunknak a kérdést, hogy mit jelent az, hogy a nép hitének szolgái vagyunk – mondta a pápa. Nem elég a tudat, hogy ez e szolgálat a Krisztust követő szolgálat szellemében gyökerezik. Az apostolkodás stílusában is meg kell jelennie, a lelkipásztori ellátásban és kormányzásban, a hithirdetés buzgalmában, különböző és kreatív módokon, melyet a szolgálati hely megkíván majd. A hit és annak átadása válságban van, ezzel együtt a vallásgyakorlat is, ezért megújult szenvedéllyel és bátorsággal kell hirdetni az evangéliumot. Ezzel együtt pedig sokan, akik eltávolodtak a hittől, gyakran visszatérnek és kopogtatnak az egyház kapuján, újra fogékonyak lesznek a spiritualitás iránt, de olykor nem találnak megfelelő válaszra a megszokott lelkipásztori nyelvezetben és formákban.
Leó pápa emlékeztetett a kulturális és társadalmi kihívásokra is, mint a háború és az erőszak drámája, a szegények szenvedése, a testvéribb és szolidárisabb világ iránti vágy, továbbá az etikai kihívások, amelyek az élet és a szabadság értékét vetik föl. Az egyház ebbe a világba küldi most az új püspököket, mint szerető és figyelmes pásztorokat, akik tudnak osztozni az emberek életében, kérdéseiben, aggodalmaiban és reményeiben. Olyan pásztorok, akik vezetői, atyjai és testvérei szeretnének lenni a papoknak és hittestvéreiknek. XIV. Leó pápa azért imádkozik, hogy a Lélek szele kísérje mindig őket, püspökké szentelésük öröme pedig mint egy finom illat szálljon át azokra is, akiket szolgálni fognak.
Forrás: Gedő Ágnes/Vatican News
