Csák, Detta és Nagykikinda szociális ágazatának fejlesztése

0
273

A csáki Caritas Banat Sanctus Gerhardus Egyesület Emmaus idősek otthonában augusztus 20-án, szerdán 12 órától került sor az Összekapcsolt egészségügyi és szociális ellátási szolgáltatások a határ menti régióban elnevezésű projekt hivatalos megnyitójára. A pályázat az Interreg IPA Románia–Szerbia határon átnyúló együttműködési program keretében valósul meg, amely az Európai Unió első ilyen típusú IPA-programja, és az Európai Bizottság jóváhagyásával indult el.

A program három romániai megyét (Temes, Krassó-Szörény és Mehedinți) és hat szerbiai járást (Észak-Bánság, Közép-Bánság, Dél-Bánság, Braničevo, Bor és Duna menti járás) foglal magában, az Interreg IPA Románia–Szerbia 2021–2027 weboldal szerint.


A projektben részt vevő három partnerintézmény a kikindai Gerontológiai Központ (Gerontološki Centar, Szerbia), a csáki Caritas Banat Sanctus Gerhardus Egyesület és a dettai polgármesteri hivatal. A projekt megnyitóján Csákon jelen volt Dragan Stjepanović, a kikindai központ igazgatója két munkatársával együtt, Petru Roman, Detta város polgármestere, Kóbor György, a Caritas Banat Sanctus Gerhardus Egyesület igazgatója, ny. csáki plébános, Filip Gyula Dorin csáki plébános, Petru Filip, Csák polgármestere, az otthon több alkalmazottja, lakója és számos meghívott. A pályázatot a temesvári Szórvány Alapítvány munkatársai, Kovács Katalin projektmenedzser és Kása Zsolt pénzügyi menedzser mutatták be.

A pályázat célkitűzései

A prezentációnak megfelelően Kikindán felújítják és felszerelik a gerontológiai központot. Az épület felújítása mellett bútorokkal, eszközökkel és a gondozási szolgáltatásokhoz szükséges felszerelésekkel is ellátják az intézményt.
Csákon az Emmaus idősotthont fogják felújítani és felszerelni: a járda új burkolatot kap, 10 kWh-ás kapacitású napelemes rendszert telepítenek, továbbá vásárolnak 6 darab 15 négyzetméteres konténert és 10 db elektromos ágyat az idősek számára. Mint azt Kóbor György elmondotta, a konténerekben orvosi rendelő, gyógytornaterem kap helyet, továbbá a kedvezményezettek ott találkozhatnak családtagjaikkal vagy az otthonba látogatókkal, két konténert pedig raktárként fognak használni.
A dettai polgármesteri hivatal felújítja és fejleszti a helyi rehabilitációs központot, felszereli a kezelőtermeket, és beszerez egy elektromos kisbuszt. Roman polgármester közölte, hogy Dettán a projektbe bekapcsolódik a termálfürdő is, amelynek területén egy egészségügyi ellátóhelyet szeretnének kialakítani a mozgáskorlátozott személyek számára.


Felszólalt még Ioan Doț ortodox pap, az Emmaus otthon ügyintézője, valamint Dragan Stjepanović igazgató, aki örömét fejezte ki a projekt elindulása és a bánsági partnerekkel való együttműködés kapcsán.
A projekt több tevékenységet is magában foglal, például: az infrastruktúra és felszerelések fejlesztése, konferenciák, képzések és workshopok szervezése a személyzet számára, határon átnyúló közösségi rendezvények idősek számára, tudás- és tapasztalatcsere-műhelyek szervezése idősotthonok személyzete, a gondozók és a terület szakértői számára, belső képzés a kedvezményezettek számára nyújtott szolgáltatások javítása, a célcsoport felkészítése az önállóbb életvitelre stb.
A pályázat futamideje 2026. augusztus 10-ig tart, teljes költségvetése 1.749.485,66 euró, amelyből az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) hozzájárulása 1.487.062,80 euró. A román állam hozzájárulása Csák esetében 26.719,57 euró, Detta esetében pedig 90.183,57 euró.

A temesvári püspökség sajtóirodája