Lezárult Erdély legnagyobb magyar katolikus ifjúsági rendezvénye, a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó. Amint a rendezvény korábbi napjairól, úgy az utolsó mozzanatokról is beszámol olvasóinknak a CSIT sajtóstábja.
Ami elkezdődik, az általában egyszer véget is ér. Hasonlóan volt ez a CSIT-en is, hiszen az utolsó naphoz érkezett, ami kegyetlenül hozta magával a búcsúzás gondolatát.
Ha jobban belegondolunk, csak akkor lehet ez nehéz és rossz számunkra, ha a tábor jól telt, és ha jól telt, akkor nincs okunk búslakodni, hiszen jövőre újra találkozhatunk, és Isten szeretete bárhová elkísér.
Szombatra virradólag a lelkes pacsirták egy új programponttal kezdhették a reggelt, melynek neve a Valóban ismered? – fény útja a Kálvárián címet viselte. Lehetőség nyílt jobban megismerni a körülöttük lévő neves pontokat és imába vitték mindezeket. Majd visszatérve a CSIT-es reggeli rutin következett, azaz a reggeli torna, reggeli. Ámbár itt meg is állt a megszokás, hiszen az utolsó nap lévén zárómise következett. A záró misét Kovács Gergely érsek celebrálta, és pontot tett a tábor jelmondatára, azt kiegészítvén, „Szíved minden bizalmát Istenbe vesd”.
A záró szertartást Nacsa Lőrinc, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára tisztelte meg jelenlétével, arra buzdított, hogy az itt feltankolt lelkesedést vigyék el a közösségekbe, és ott kamatoztassák. Méltó és buzdító szavakat tarisznyálhattak el a résztvevők. Még egy lépés hátra volt, a kiscsoportos búcsú. Gyorsan követték egymást az események, mintha csak egy egyszerű reggelre ébredtek volna, de igazán csak most ért utol a tudat, hogy ma tényleg hazamegy mindenki. Kiscsoportokban elvonulva igazán lezárhatták a CSIT csodás napjait, ölelésekkel, kis üzenetekkel jelezve vissza egymásnak, mennyire meg lehet szeretni valakit négy nap alatt is.
Köszönetet mondtak a szervezőknek, önkénteseknek, akik nélkül ez nem valósulhatott volna meg, a résztvevőknek, hogy válaszoltak Isten hívó szavára. Végezetül a kórus csilingelő hangával hagyták el a tábort: Áldott légy, Uram, zengett és hogyne zengett volna, hisz ő az kezdet és vég. Hisz nem csak szívünk minden bizalmát, de a tábort is köré építettük, vele és érte, ő az, aki egyengette, aki gondot viselt ránk.
Azt hinnénk, hogy elhagyjuk a kaput és vége is a tábornak. Jó is lenne talán, de ez nem így van a valóságban. A résztvevők elmentek ugyan, de a tábor még állt, a bontás következett. A sok önkéntes nekifogott mindent összeszedni, és elcsomagolni, amit azelőtt négy napig készítettek elő.
Amikor ez sikerült, hálával telt szívvel ültek le vacsorázni, majd utána fáradtan, de annál nagyobb jókedvvel szólt a dicsőítő dal. Másnap a tábor üres lett. A szervezők is összegyűltek csendes hálaadó szentmisére, hogy lezárhassák az elmúlt kilenc hónapot, és elraktározzák az itt szerzett tapasztalatot és szeretetet. Istennek legyen hála mindezért!
Kristály Veronika
Fotó: Péter Loránd, Abrán Lukács, Kozma Eszter, Takács Armand
