Hősök, hőseink. Nyári bibliatábor Margittán

0
350

Hősök nyomában témájú nyári biblia-tábort tartottak Margittán. Képes beszámoló következik.

Július 21-én kezdődött és 25-éig tartott a nyári biblia-tábor, amelynek témája: Hősök nyomában. Első nap a reggeli ima és a tábor himnusz tanulása után Nyírő Szabolcs tanár bemutatta Dávid király történetét.

Majd a kiscsoportban a gyerekek a csapatnév és a csapat mottó megírása után arról beszélgettek, hogy Isten milyen értékek sszerint ítéli meg az embert. Nem biztos, hogy ami a világ szemében nagy, szemet gyönyörködtető, az Isten szemében is kiemelkedő, ahogyan a kicsi Dávid esetében a hatalmas Góliáttal szemében. A nagyobbak Jonathán és Dávid király barátsága mentén arról beszélgettek, ki az igazi barátunk és mi, hogyan lehetünk Isten barátai.

A kézműves foglalkozásban a helyi padagógusoknak nagy köszönet. Az ebédet a helyi nőszövetség tagjai, szülők készítették elő és finom dinnye is volt, amit ajándékba kaptunk. Isten fizesse mindenki segítségét.

A második nap hőse: a Boldogságos Szűzanya. Az ő hősiessége abban mutatkozott meg, hogy egész életében ráhagyatkozott Isten akaratára, hitte és tudta, hogy számára az a legjobb, amit Isten készít a számára. Mária a szíve alatt hordozta a kis Jézust, mi pedig a szívünk templomában őrizzük és teszünk tanúságot róla.

Ezen a napon a csapat Szilágysomlyón járt. A napi hős és téma elsajátítása mellett ügyességi akadályverseny is volt: memória játék, csapatépítő játék, a kedvenc bibliai történet eljátszása.

A szentmisét az egyházmegye egyik legrégibb templomában (1532-ben épült) mutatták be. A margittai csapat a helyieknek köszönhetően itt is otthon érezte magát.

A tábor harmadik napján Sámuel prófétával ismerkedtek a táborozók. Különböző helyszíneken lépésről lépésre közelebb kerültrk ahhoz, hogy Sámuel miként lett az Úr kiválasztottja. A tanulás mellett lehetőség volt ismét használni a kézügyességet, a kreatívitást. Sok nevetés, mosoly és jókedv övezte ezt a napot is.

A tábor 4. napján Péter apostol volt a nap hőse. Őt ismerték meg jobban a résztvevők. Böcskei László püspök is meglátogatta, bátorította a csapatot.


Péter apostol tulajdonságaiból néhányat kiemelve a gyermekek csoportban egy jelenetet vagy állószobrot készítettek, megmutatva, a megnevezett tuljadonság, hogyan jelenik meg a hétköznapi életben. Péter apostol életéből megtanulták, hogy Isten azt látja bennünk, amivé átalakít a vele való kapcsolat… Tökéletes ember nincs, de Isten terve mindig jó. Ezt kell keressük és megvalósítsuk.

A kiscsoportos foglalkozás után a Debreceni Állami Levéltár munkatársai különböző tevékenységek által, helytörténeti képekkel mutatták, milyen szép hely, ahol élünk.

A tábor 5. napja egyben az utolsó is volt. A pénteki nap szentmisével kezdődött a kistemplomban, a nap fénypontja a helyi sportcsarnokban tartott vetélkedő volt.

Forrás: a margittai plébánia Facebook-oldala

Fotó: Suiogan William