Az Asia News szerint a hónap elején a dél-koreai egyházmegye papokat hívott össze Szuvon, Tegu és Maszan városaiból, hogy megismerkedjenek a mesterséges intelligencia (MI) eszközeinek plébániai alkalmazásával. Más, etikai kérdésekre összpontosító eseményekkel ellentétben ez a képzés gyakorlati lehetőségeket kívánt feltárni, amelyeket az MI nyújt az evangelizáció és a hívek gondozása terén.
„Mivel mostanában forró téma, és az alkalmazási területei folyamatosan bővülnek, olyan képzést szerveztünk, amely során a papok olyan készségeket sajátíthatnak el, amelyeket a lelkipásztori munkában is hasznosítani tudnak” – magyarázta Lee Cheol-gu, a Szuvoni Egyházmegye Társadalmi Kommunikációs Irodájának igazgatója, az esemény szervezője.
Az eseményt egy mesterséges intelligenciával foglalkozó oktatócéggel együttműködésben tartották. A papok megtanulták használni a ChatGPT-t és más generatív MI-platformokat képek, prezentációk, videók és akár háttérzene készítésére plébániai tevékenységekhez. Kipróbáltak egy olyan chatbotot is, amely automatikusan jegyzőkönyvet készít megbeszélésekről. Az egyik cél az is, hogy hidat építsenek az egyház és a technológiai cégek között, hogy javítsák az MI-alapú eszközök tartalmát.
Egy olyan országban, mint Dél-Korea, amely a világ élvonalába tartozik a technológiai fejlődés terén, a helyi egyház ezzel a lépéssel a digitális világban is evangelizálni kíván. A részt vevő papok szerint ez a kezdeményezés mintaként szolgálhat más egyházmegyék számára világszerte, amelyek a technológiai innovációt szeretnék bevonni az evangélium szolgálatába.
Son Chang-hyun szerint ez a technológia nemcsak adminisztratív feladatokat segíthet, hanem még szélesebb körben is alkalmazható lehet. „Úgy gondolom, hogy ha jobban megértenénk a hívek helyenként eltérő hangulatát és gondolkodásmódját adatelemzés révén, közelebb kerülhetnénk hozzájuk lelkipásztori szempontból” – mondta.
Choi Jae-yong Bertalan, egy másik résztvevő hangsúlyozta a hit és a tudomány összhangjának fontosságát, szerinte a vallásnak és a tudománynak jól összehangoltan kell működnie, hogy Isten új műve megvalósulhasson.
Forrás: CNA
Fordította: Cziple Hanna











