Llanes–Ribadesella
33,95 km
Kivagyok! Remélem mindenki észrevette, hogy ez nem kérdés volt. Mára úgy 30 kilométer volt betervezve és néggyel több lett. És nem azért lett négy kilométerrel több, mert eltévedtem, hanem ismét elmentem jobbra a part felé. Azt hiszem, megérte. Elfáradtam, de a Camino mindig kárpótol. Amit elvesz fizikailag, visszaadja természeti szépségben. Üzlet az üzlet. Kezdem az elején. De nem kell megijedni, nem leszek hosszú, mert tényleg elfáradtam.
- Reggel borús időben indultam egy gyönyörű fasor közepén. A ború egész nap megmaradt.
- Az első falu Poo volt. Az angolul tudók biztosan most mosolyognak, de higgyék el, nem olyan utolsó falu, mert van vasútállomása is.
- Nagyon sok strand és kemping mellett mentem el. Kilenc óráig senki sem mozdult meg, csak a kutyasétáltatók.
- Reggelizni is elég későn sikerült, de nem volt gond, mert a tegnapi fabada pótolta az energiát.
- Egy kolostor mellett haladtam el, San Antolín de Bedón volt kiírva a táblára. Nagyon le van robbanva, mondtam is magamban, hogy valamikor szebb időket élt meg. Ezt csak azért említettem, mert a következő faluban összefutottam Bobbal, akit én Szabolcsnak kereszteltem el, és közben meg Csongor (akik mindent elolvastak eddig, megértik). Ő mesélte, hogy két barátjával ott aludtak a kolostor falai között. És nem csak az olasz gyerekek kemények, Csongor is talpig legény, mert mezítláb járta az utat. Le a kalappal előtte.
- Még volt egy érdekes találkozásom a mai nap folyamán. Miközben Csongort figyeltem messziről, ahogy megy fel a dombra mezítláb, észreveszek egy szakállas férfit ülni az út szélén, könyv van a kezében, és olvas. Ez így egyszerre sok volt nekem, és mondom magamban, itt körülnézek, mert szeretem az ilyen különleges egyéneket. Közelebb megyek, és látom, hogy egy kis bódé tele van könyvekkel. Próbálok beszélni vele, megkérdem, hogy hívják? Javier, mondja (ezt Háviernek kell kiejteni és a Xavér a magyar megfelelője). Mondja, hogy elvihetem bármelyik könyvet. Már csak az hiányzik nekem, még egy könyv a hátizsákba. Megegyeztünk, hogy nekem a spanyol nyelvű könyv most éppen nem aktuális, egy szelfi után kezet fogtunk, és elbúcsúztunk. Utána még persze agyaltam, hogy ki lehet, mit csinál ott, és hasonlók.
- Nem tudom, a tegnapi Emlékkockák kinek hogy jött be, de engem nem vett le a lábamról. Ma viszont elmentem egy csomó színesre festett kő mellett. Ez valahogy jobban tetszett.
- Kedves zarándoktársak, most jön a mai nap csúcspontja. A híd után elmentem jobbra. Akkor még nem tudtam, hova indulok, mi lesz a vége. Utólag elmondhatom, nagyon könnyen be tudtam volna kerülni az esti hírekbe. Nem lehet szavakkal elmondani a látványt. De azt elmondhatom, hogy nem egyszer megálltam, néztem, és kérdeztem magamtól, hogy nekem itt kell lemenni? Ez most vicc vagy komoly? De végül kiderült, hogy komoly, mert viccnek kicsit durva lett volna. Ott volt bal oldalamon a villanypásztor, mellette kellett volna leereszkedni, de mondtam, köszönöm. Átléptem a dróton és inkább kerültem. Egyszer meg mutatja a tábla, hogy itt kell felfelé menni. Ott is szépen megköszöntem, mert amúgy jólnevelt vagyok, és kerestem egy másik utat.
- Akik megnézik a mai nap 3D útvonalvideóját, és nem bírják a magasságot, a 27. kilométertől hunyják be a szemüket nyugodtan.
- Szóval ennyi volt mára. De a tegnap elfelejtettem egy fontos kérdést feltenni a fényképészetben jártasoknak. A templom oltáráról két képet tettem fel. Az egyik sötét, a másik világos. Ez hogy lehet? Mit kell tenni, hogy olyan szép világos legyen egy kép a sötét templomban? Elárulom. Be kell nyúlni a zsebbe, ki kell venni egy eurót, be kell dobni a megfelelő helyre, és egy percig kigyúlnak a fények a templomban. Mondtam én, hogy a beállításokhoz érteni kell.
- Itt a mai nap 3D útvonalvideója.
A mai nap tanulsága:
A lábam fáj, de a lelkem táncol. Ennél több ma nem kell.
Melega Péter
