„Ezen a képzésen gyökereket kaptam”– Résztvevők reflexiói a 33. Bolyai Nyári Akadémiáról

0
482

A résztvevők reflexiói arról tanúskodnak, hogy a 33. Bolyai Nyári Akadémia római katolikus hitoktatók számára Nagyváradon szervezett szekciója elérte a kitűzött célját, amit így fogalmaztak meg a szervezők a program meghirdetése előtt: „A pedagógusok ismereteinek kiegészítése, amelyek a tanárok és diákok spirituális jóllétéhez szükségesek, továbbá új oktatáselméleti és módszertani eredmények közlése, gyakorlati eljárások ismertetése és ezek alkalmazása a tanfolyam keretei között. A program lehetőséget biztosít a közös gondolkodáshoz, amely a tantárgyköziséget, a jelenségekre való összpontosítást, a pedagógusi kooperációt, szakmai kreativitást és innovációt, valamint a megváltozott pedagógusi szerepet és ennek tudatosítását, tudatos felvállalását eredményezheti. Mindez rendkívül gazdag és változatos téma- és tantárgyspecifikus eszköztárral valósul meg.” Benedek Ramóna hitoktató, szervező szerint a ,,beszámolók hűen tükrözik azt is, hogy a változatos programok a szellemi, lelki növekedésen túl a találkozás ünnepének, Isten szeretetének, jóságának és szépségének megtapasztalásához biztosítottak lehetőséget. O.A.M.D.G!”

Kedves Szervezők és Előadók! Hálás szívvel szeretném megköszönni mindenkinek a közös munkát és azt a sok odafigyelést, amit ebbe a képzésbe fektettetek. Nagyon jó érzés volt megtapasztalni, hogy nemcsak hallgatóként, hanem aktív résztvevőként is részese lehettem ennek a színes, változatos és inspiráló Bolyai Nyári Akadémiának. Külön köszönöm az előadók felkészültségét és elhivatottságát, hiszen érezhető volt, hogy mindenki szívvel-lélekkel készült. A szervezés minden részletében ott volt a gondosságotok, ami lehetővé tette, hogy igazán jól érezzem magam. Ez a képzés nemcsak szakmailag, hanem emberileg is sokat adott nekem, és mindez a közös munka eredménye. Hálás vagyok, hogy ott lehettem, és kívánom, hogy Isten áldja meg a szervezők, támogatók és az előadók életét is. Szeretettel és hálával! Kalamár Mária hitoktató

Az elmúlt héten nagy örömmel vehettem részt Nagyváradon, a 33. Bolyai Nyári Akadémia római katolikus tanároknak szervezett programjain. Az előadások, műhelymunkák mindegyike nekem szólt, megérintett és sok ismerettel, tapasztalattal gazdagított szellemileg és lelkileg egyaránt. Nagyon színvonalas és átfogó volt a program, amely a tanár-gyerek jóllétét járta körül. Csak a motivált tanár tud motiválni! – mondta Helstáb Ákos előadásában, s ezt kicsit átfordítva a hitoktatásra mondanám: Csak a lelkes hitoktató tud lelkesíteni! És ezt a magatartást tapasztalhattuk meg valamennyi előadó hozzáállásában az előadások, kooperatív munkák során, s nem utolsósorban egymás részéről is, mi, résztvevő pedagógusok. Jó volt együtt lenni, egymást erősíteni, bátorítani. Hálásan köszönöm a szervezők, vendéglátóink kedvességét, a szívélyes fogadtatást. Isten áldja mindannyiuk életét, áldozatos munkáját! Csiki Csilla hitoktató)

Hálásan köszönöm, hogy a debrecen-nyíregyházi egyházmegye hitoktatójaként részt vehettem a 33. Bolyai Nyári Akadémia programján. Köszönöm a sokszínű és változatos tevékenységeket, melyekbe bekapcsolódhattam. Az itt megtapasztaltak valóságosan hozzájárulnak a jóllét fejlesztéséhez. Az előadások új ismereteket, látásmódom kiszélesedését adták. A gyakorlati rész során a drámapedagógia eszközét használva csoportban és egyénileg is oldhattam meg feladatokat. Különös módon ismerhettem meg a szentmise liturgikus eszközeit és Nagyvárad történetét, nevezetességeit. Kaptam új ötleteket a munkámhoz, volt lehetőségem az elcsendesedésre. Köszönöm, hogy szeretettel fogadtak, megismerkedhettem kollégákkal, akikkel földrajzilag különböző területen, de mégis ugyanazt a szolgálatot végezzük. Nemcsak szakmai fejlődést, hanem a keresztény közösség megtapasztalását is adta számomra az itt töltött idő. Feketéné Nagy Magdolna hittantanár

A képzés végén a kis cetlimre egy egyszerű gondolatot írtam fel magamnak: „Ezen a képzésen gyökereket kaptam.” Most, több mint huszonnégy óra és számos megtett kilométer távlatából úgy érzem, nemcsak gyökereket, de hitet is kaptam – különösen az emberekbe vetett hitem erősödött meg újra. A képzés előadásai kiválóan strukturáltak voltak – szakmailag átgondolt, logikus felépítésük révén a múlt és jelen tartalmai minden nap egymás mellett, harmonikusan jelentek meg. A vendéglátás minősége, az ellátás színvonala, és legfőképp a személyes odafigyelés pedig példaértékű volt. Ha az előadások révén a kognitív tudásom gyarapodott, akkor bátran kijelenthetem, hogy már az első naptól kezdve – az audíciótól a város és múzeum bemutatásáig – a művészeti érzékenységem és vizuális kultúrám is mélyült és tágult. Diplomáciából, emberi nagyságból és alázatból is értékes példákat kaptam. Tanulni érkeztem, gyermeki kíváncsisággal valami újat kerestem, amit majd szeptemberben kamatoztathatok. A szervezői csapat munkáját figyelve azonban ráébredtem: a háttérmunka, az egymás szerepének tiszteletben tartása, a rendszeres egyeztetés, a fegyelmezett ütemezés és a kölcsönös megbecsülés ugyanolyan kulcsfontosságú, mint maga a szakmai tartalom. E tekintetben is értékes vezetői mintát kaptam. A képzés minden szempontból hiteles, eredeti és naprakész volt – minden perce tanított. Hálásan köszönöm az élményt és a lehetőséget, hogy részese lehettem. Kádár Enikő óvónő

A jóllétérzés diák és pedagógus számára alapvető szükséglet a tanulás, tanítás területén. Az idei, nagyváradi, vallástanárok számára szervezett továbbképző nagyon szépen ötvözte ennek a területnek az alapvető kérdéseit: Miért fontos boldognak lenni, és maradni a pedagógusnak, hogyan tudjuk tanítványainkat élményszerű légkörben segíteni a nevelés folyamatában, illetve milyen szakmai „elvárást” támaszt a Szentírás a boldogság megteremtése érdekében a hitoktató felé, milyen módszerek segíthetnek minket ebben stb. A bibliai kóstoló, a mentálhigiénés, drámapedagógiai előadások és foglalkozások, nagyszerű szellemi és lelki élményt nyújtottak mindannyiunknak. A liturgiáról szóló előadás, a Prédikátor könyvének boldogság keresése, a digitális „jóllét” alapszabályairól, a játékról szóló előadások szépen rámutattak a jóllét kérdésének pozitív vallási-társadalmi szempontjaira. A Kett módszerrel végül a Természetfölöttihez helyezhettük életünket, hivatásunkat. Hálás vagyok, hogy itt lehettem, és szellemi, lelki, közösségi élményekben lehetett részem. Köszönet a szervezőknek, a püspök atyának e nagyszerű program lebonyolításáért! Erdély Imre hitoktató

Köszönöm, hogy részt vehettem a BNYA kurzusán, jó volt találkozni a pedagógusokkal, a régi ismerősökkel. Úgy érzem feltöltődtem, erőt merítettem és lelkiekben gazdagodtam. Vajda Zita M. Bonifácia nővér

Nagy hála és öröm van bennem, amiért lehetőségem volt részt venni a 33. BNYA Nagyváradon szervezett szekcióján. A képzés számomra rendkívül tartalmas, hasznos, kreatív volt, ahol sok alkalmazható jó gyakorlatot tanultam. Nagyon hálás vagyok a meleg fogadtatásért, vendégszeretetért, a profi szervezésért, köszönet érte a püspök atyának és a szervezőknek. A jó Isten fizesse, s áldja meg őket. Biró M. Melinda hitoktató

Hála és köszönet tölti el a szívemet, ahogy hazatérek az idei Bolyai Nyári Akadémiáról. Szavakkal nehéz kifejezni azt a jólétet és belső gazdagságot, amelyet egy héten át minden pillanatban megtapasztaltam és átéltem. Böcskei László püspök úr figyelmessége és kedves fogadtatása, a szervezők odaadó munkája és a színvonalas előadások mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy testileg, lelkileg és szellemileg is gazdagabban térjek haza. Az együtt játszás öröme, a közös tánc, a felszabadult nevetések és a baráti beszélgetések felejthetetlen emlékként élnek tovább bennem. A bibliai kóstolón ízletes falatokkal kényeztettük magunkat, a séták során pedig felfedezhettük Nagyvárad szépségeit, rejtett értékeit. Mindez a csodálatos emberek társaságában átélt lelki feltöltődéssel együtt igazi spirituális jólétet hozott számomra. Hálás vagyok minden pillanatért, amelyet együtt élhettünk át, és köszönöm mindazoknak, akik hozzájárultak ehhez a maradandó élményhez. Szép Kinga óvónő

A 33. Bolyai Nyári Akadémia számomra teljesen új élményt jelentett. Kezdő hitoktatóként egy olyan közösségbe csöppentem, ahol tapasztalt, bölcs és elhivatott hitoktatók és pedagógusok vettek részt. Bevallom, eleinte kissé idegenül éreztem magam ebben a közegben, és nem volt könnyű felvenni a ritmust. Mégis, ahogy teltek a napok, egyre inkább úgy éreztem, hogy helyem van ebben a közösségben – és a kezdeti bizonytalanságaim is lassan eloszlottak. Az esemény témája a jóllét köré épült, és számomra már önmagában a találkozás öröme, az együttlét, a közös gondolkodás és az egymás iránti nyitottság is hozzájárult a belső épülésemhez. Az előadások, műhelymunkák és személyes beszélgetések csupán ráadásként mélyítették el ezt az élményt. Különösen megérintett a kapcsolódás gondolata. Fontosnak tartom, hogy az ember akár a magánéletében, akár a hivatásában nyitott legyen a másik felé. Hitoktatóként pedig elengedhetetlen, hogy élő kapcsolatban legyünk tanítványainkkal, kollégáinkkal, és mindenekelőtt a Jóistennel. Ez a fajta kapcsolódás erőt és értelmet ad munkánknak, illetve segít azon az úton járni, melyek a céljaink felé vezetnek. Hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek a tartalmas és inspiráló hétnek. Nemcsak tudásban, de lelkileg is gazdagodtam. Köszönöm. Kádár Kamilla hitoktató

Első alkalommal vettem részt a Bolyai Nyári Akadémia hittantanári továbbképzőjén. „Örömöm sokszorozódjék a te örömödben!” – ez a Weöres Sándor idézet keltette fel érdeklődésemet, mert az örömet mindig keresi az ember. Nagyon értékesnek tartottam dr. Simon Gabriella egyetemi docens előadását, amelyben az előadó felhívta a figyelmünket az iskolai életre hatással levő rejtett értékopciók tudatosítására, a párbeszéd és az asszertív kommunikáció fontosságára, valamint az iskolai jóllétérzés megteremtésére. Kiemelte azt is, hogy hivatásként tekintsünk az általunk végzett szolgálatra. A középpontban nem a tananyag áll, hanem a szilárd belső értékek. A jó tanár tud ösztönző tanulási légkört teremteni. Nagyon tetszett dr. Fráter Erzsébet botanikus előadása is, aki kiemelte: Isten tette azt a vágyat az emberbe, hogy öröme legyen a természetben. Ugyanakkor szemlélhetővé tette számunkra a papiruszt, azt a növényt, amelyikről a Bibliát nevezték el. Nagyon megragadott az általa kiemelt Szent Pál-i gondolat: „Minden írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanitásra, az érvelésre, a feddésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen.” (2Tim 3,16) Ez a páli kijelentés megérteti velünk azt, hogy Isten embere hogyan érheti el a tökéletes felkészültséget, hogyan alkalmazhatja a Szentírást és hogyan válhat alkalmassá a jócselekedetre. Dr. habil Zamfir Korinna kiemelte, hogy a boldogság alapja az erényes élet. Epikuroszt idézve mondta: „Mindazon javak közül, melyeket a bölcsesség szerez a teljes élet boldogsága számára, a legeslegnagyobb a barátság birtoklása.” Márpedig erre törekednünk kell. Az említettek mellé sorolhatnám a többi előadó tanítását is, mert mindegyik építő és értékes volt. Az volt a céljuk, hogy megerősítsék bennünk a Prédikátor tanításának igazságát: „Isten ajándéka, hogy az ember (…) kedvét leli a munkájában.” (Préd 3,13) Nagyon hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen a továbbképzőn, hisz minden előadásból, foglalkozásból megerősítést kaptam a szolgálatomhoz. Felismertették velünk, hogy tudatosabban kezeljük a pedagógiai kihívásokat, erősödjön szakmai identitásunk és jó kapcsolatok építésével erősítsük egymást. Valóban váltsuk életre a Weöres Sándor-i gondolatokat: „Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.” Nagy Jácint plébános

Hálás szívvel tekintek vissza a 33. alkalommal megrendezett Bolyai Nyári Akadémiára, amely idén Nagyváradon, a püspöki palota méltóságteljes falai között kapott otthont. Rendkívül értékes és inspiráló előadásokban lehetett részünk. A ,,spirituális jóllét” témája mélyen megérintett bennünket, és lehetőséget adott arra, hogy ne csak szakmailag, hanem lelkiekben is töltekezzünk. Az előadók – kiváló szakemberek, hiteles tanúságtevők – gondolatai új nézőpontokat nyitottak számunkra, segítettek elmélyíteni hivatásunk értelmét és küldetésünk forrását. Ez a néhány nap nem csupán tudásunkat gazdagította, hanem közösségben, testvéri légkörben újra megtapasztalhattuk, milyen jó együtt lenni, megosztani tapasztalatainkat, kihívásainkat, örömeinket. Együtt imádkozni, nevetni, beszélgetni – ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy megerősödve térhessünk vissza iskoláinkba, plébániáinkra. Köszönjük a szervezőknek a gondos előkészületet, a színvonalas programot, a lehetőséget a jelenlétre és a mindenre kiterjedő vendégszeretetet. Hálásak vagyunk, hogy részesei lehettünk ennek a különleges alkalomnak. Mátyási Fischer Enikő hitoktató

…csendes érkezések, megérkezések ismert és ismeretlen arcok világában valami újat, különlegeset keresve, fűrkészve csöppentem bele a 33. BNYA kezdetébe. Szervezőként hetek készülődése előzte meg ezeket a pillanatokat, s gyermeki kiváncsisággal vártam magam is, mi fog ebből megszületni. Az előadók és az előadások címe alapján egy nagyon színes, izgalmas napok elé néztünk, amit nagy-nagy várakozás előzött meg. Új szemléleteket, látást kaptunk kincsként, amely mindennap magára terítette az ima palástját. Ajándék volt a találkozás, az új barátságok, az őszinte tekintetek, a mosolyok, a kedves, figyelmességbe öltöztetett szavak. A mélység és magasság misztériumát élhettük közösen át ezen a héten, ahol ablakként nyitogattuk egymás felé lelkünk szárnyait. Hálás vagyok minden pillanatért: a szakmaiságért, a lelkiségért, az emberségért. Hálás vagyok azért, mert vagytok… Perei Benita pasztorális referens

A BNYA számomra elsősorban a találkozások ideje volt. Nagy örömmel éltem meg a személyes találkozásokat a hitoktatókkal. A program során számos mély, tartalmas beszélgetésre nyílt lehetőség. Az előadásokon, képzéseken sok új gondolatot, inspirációt és tudást szereztem, amiért nagyon hálás vagyok. Csiki Amanda hitoktató/pasztorális referens

Számomra ez a képzés egy lelki feltöltődés volt. Bár a háttérből figyelve vettem részt, mégis rengeteget tanultam. Az elmúlt években én magam is hitoktatóként dolgoztam. Örültem annak, hogy ennyi tapasztalt és jólelkű emberrel találkozhattam, köztük azokkal is, akik egykor engem tanítottak és megoszthattuk a tapasztalatainkat. Újra igazolódott bennem az, hogy ahol az Ő nevében gyűlnek össze, ott Isten tényleg jelen van. Hálás köszönet, hogy részese lehettem és segíthettem a szervezőknek. Dobos Henrietta hitoktató/pasztorális referens

Számomra igazi feltöltődés volt részt venni ezen a képzésen. Minden egyes perce igazi kincs lett számomra. Nemcsak értékes emberekkel találkozhattam, hanem a foglalkozások, előadások dinamikája mind-mind a jóllétemet szolgálták, amit tovább tudok adni, vinni. Köszönet és hála a szervezőknek mindazért, amit átéltem, megéltem, továbbadok.” (Márkus Mária hitoktató)„Nagyon jól éreztem magamat mindvégig a BNyA-programjai alatt, minden gördülékenyen ment. Látszott a profizmus a szervezésben, színvonalas előadások, körülmények voltak. Kedves emberek társaságában nagyon hamar eltelt az öt nap. Sokat tanultunk a jólét érzés megteremtésének fontosságáról és annak módszereiről a diákok körében. Szakmailag, emberileg nagyon rendben volt minden, Isten fizesse mindenkinek, aki hozzájárult ennek megvalósulásához. Farkas Edit hitoktató

Lelki és szellemi felüdülést nyújtott számomra a Bolyai Nyári Akadémia. Több értékes gondolattal gazdagodtam az előadások során. Gondolatok melyek tovább gondolásra sarkalnak. Három gondolatot szeretnék kiemelni, melyek folyamatosan érlelődnek bennem. Az első gondolat egy hitvallás, mellyel az előadó kezdte előadását: „Hiányosságom váljék jósággá benned!” Papként és tanárként is úgy érzem, hogy ez a mondat sokat elmond valaki lelkiségéről. Ennek a mondatnak a tükrében, hogyan viszonyulok hozzád? – ez a kérdés lelkiismeretvizsgálatra ösztönöz. Lehajolni és felsegíteni/felemelni, újra elmondani, újra elmesélni, újra átadni az örömhírt. A második gondolatot a következő idézet indította el bennem: „Az a szép hiteles, amely megéreztet valamit a túlvilágból!” A teremtett világot szemlélve megsejthetjük Istent, viszont a feltámadt Krisztus által megígért örök életre törekszünk. Ehhez szükségünk van a szentmise, a szentségek, az imádságaink által megérezni/belepillantani a mennyek országába, amely már közel van. A harmadik gondolat csupán egy szó „hiábavalóság” a Prédikátor könyvében gyakran találkozunk ezzel a fogalommal. Az eredeti szó „hevel”, amit hiábavalóság szóval fordítottak, valójában azt jelenti „olyan, mint a szél, nem tudjuk megragadni, elillan”. Sok minden fontos, de csak egy a lényeges. Sok minden „hevel”, ezt szemünk előtt kell tartanunk, de legfőképp Isten a lényeges látnunk. Hála és köszönöt a szervezőknek az előadóknak és a közösségnek, akikkel együtt tölthettem ezt a néhány értékes pillanatot.” Oros Tibor-Roland

Nagy öröm volt számomra részt venni a 33. Bolyai Nyári Akadémián, aminek idén a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség biztosított teret. Egy tökéletesen sikerült pedagógusi továbbképzőnek lehettünk részesei. Ez a tökéletesség megmutatkozott az előadások színvonalában, a résztvevő előadók felkészültségében és nem utolsó sorban a szervezésben. A váradi kollégák Böcskei püspök úrral az élen tökéletes vendéglátók voltak számunkra. Szívből köszönöm a sok élményt, előadást és vendeglátást. Remélem, hogy az elkövetkezendő tanévben én is tovább tudom majd növelni a lelki jólétet tanítványaim között. Nagyon nagy tisztelettel és nagyrabecsülessel. Sebesi Ibolya szatmári hitoktató

Előző jó tapasztalataim késztettek, hogy ezen, a 33. BNYA-án részt vegyek. Kíváncsian mentem és hálásan jöttem, mert értékes tapasztalatokkal telítetten érkezhettem haza. Tartalmas előadások, élménydús testvéri együttlétek, lelkesítő beszélgetések tanúi lehettünk, új módszereket tanulhattunk. Hálás vagyok mindenért! SG spirituális

Mély hálával és lelki gazdagodással tekintek a 33. Bolyai Nyári Akadémia nagyváradi római katolikus vallástanári szekciójának eseményeire. A Spirituális jóllét az iskolában mottó alatt szervezett képzési hét számomra nemcsak szakmai megújulást, hanem mély belső megerősödést is jelentett. A program sokszínűsége lenyűgöző volt – minden előadás és műhely hozzájárult ahhoz, hogy új nézőpontokkal és gyakorlati eszközökkel gazdagodjak. Dr. Simon Gabriella előadása az empatikus tanári jelenlétről, valamint az iskola közösségépítő szerepéről különösen elgondolkodtató volt. Megerősítést kaptam abban, hogy a jelenlétem, mint hitoktató – emberi minőségében – éppolyan fontos, mint a tanítás tartalma. Makai-Dimény Judit játékos, ugyanakkor mélyen önismereti elemekkel átszőtt foglalkozásai rámutattak, hogy a lelki jóllét nemcsak elméleti kérdés, hanem napi gyakorlat. A humorral és könnyedséggel megközelített gyakorlatok felszabadították bennünk a belső kreativitást, és újra élvezetessé tették a tanári szerepet. Zamfir Korinna bibliai szemlélődése a Prédikátor könyve nyomán segített a hit szemüvegén keresztül újragondolni a tanításhoz való viszonyomat – a „flow” élmény, a közösséghez tartozás, és a spiritualitás természetes kapcsolódását különösen fontos felismerésként viszem magammal. Helstáb Ákos előadása – „Digitális jóllét, játék és motiváció” – kiemelkedően aktuális kérdéseket boncolgatott. Tanárként gyakran tapasztalom a digitális térben való túlterheltséget, és hálás vagyok azért, hogy Ákos gyakorlati példákkal, eszközökkel, ugyanakkor emberi hangon beszélt arról, hogyan lehet a technológiát tudatosabban, a tanulók motivációjára építve használni. A játékosítás, mint a tanulási kedv megőrzésének eszköze, új lehetőségeket nyitott meg számomra. Lakatos Attila művészetpedagógiai előadása és tárlatvezetése – „Jelképvilág és lelkiség a liturgikus művészetben” – a nagyváradi püspöki palota egyházművészeti gyűjteményének bemutatásán keresztül különleges lelki élménnyé vált. Megindító volt szembesülni azzal, mennyi teológiai és spirituális mélység rejlik az egyházi művészet szimbólumaiban, és milyen sokat taníthatunk ezek által diákjainknak a hit szépségéről. A múzeumban tett séta és Attila értő vezetése segített újra felfedezni a liturgikus tér szakrális jelentőségét. A püspöki palota kápolnájában a hét tanulságait magunkkal hozva gyűltünk össze, s a szentmise valódi lelki tetőpontként zárta le az együttlétet. Böcskei László megyés püspök szavai megerősítettek abban, hogy a tanári – különösen a hitoktatói – szolgálat valóban lelki küldetés, amelyhez Isten kegyelme ad erőt a mindennapokban is, méltóképpen összekapcsolta a hivatás, hit és közösség egységét. Az együtt énekelt énekek, a közös imádság, a csendes jelenlét és az áldás pillanata mély békét és lelkesedést ébresztett bennem – e szentmise valóban nemcsak lezárása, hanem új kezdete volt valaminek. A hét végére gazdagabban, motiváltabban és megerősödött hivatástudattal térek vissza az iskolába – szívemben hálával, közösségi élményekkel és új lendülettel. Már most várom, mit tartogat számunkra a következő találkozás! Köszönet a sok munkáért és fáradozásért a szervező csapatnak! Konrád Erzsébet-Katalin hitoktató

A Spirituális jóllét az iskolában című képzés, amely a Bolyai Nyári Akadémia nagyváradi szekció keretében zajlott, számomra tele volt pozitív élményekkel. Jó volt látni régi és új arcokat, meghallgatni érdekes előadásokat, résztvenni olyan tevékenységeken, amelyek gazgagítottak lelkiekben és szellemiekben egyaránt. Egy olyan hét volt, amely a jóllétről szólt, annak nem csupán spirituális, hanem profán szempontjából is. Az érzelem és az értelem harmóniája segít megtalálni a mindennapi jóllét esszenciáját. Ehhez hozzásegítettek úgy a szervezők, mint az előadók. Köszönet mindenért! Beke Csaba hitoktató

Pedagógusi pályám eddigi legszínesebb, legsokoldalúbb képzésén vehettem részt. Minden foglalkozás és előadás magas színvonalon ki volt dolgozva. Az előadók alaposan felkészültek, a témák aktuálisak és érdekfeszítőek voltak. Számomra az is fontos volt, hogy minket, résztvevőket végig partnerként kezeltek. Egyetlen perc sem volt unalmas, az interaktiv foglalkozások, a csoportmunkák és játékok során pedig megtapasztaltam a humor, a jókedv közösségformáló hatását. Ugyanakkor a spiritualitás is jelen volt végig a foglalkozások során, akár a többezer éves táplálkozási szokások, akár a digitális kor problémái vagy az iskolai „jóllét” érzése kapcsán. A képzés kezdetén még ismeretlen emberekből a hét végére igazi meghitt közösség jött létre. Köszönöm, hogy ennek részese lehettem. Erdődi Éva hitoktató

Az idei Bolyai Nyári Akadémia nagyon tetszett és úgy érzem, hogy érdemes volt részt vennem rajta, mert nagyon sokat tanulhattunk, fejlődhettünk, új élményekkel és tapasztalatokkal gyarapodhattunk. Az előadók tapasztaltak és jól felkészültek voltak. Az előadások által sikerült közvetíteniük és átadniuk azokat az ismereteket, amelyek által új dolgokat is kipróbálhattunk, tanulhattunk. Jó volt megismerni az előadásból az iskolát, amelynek egyik feladata, hogy a diákok életét, akár az iskolában, akár otthon jobbá tegyük. Hogyan nézzünk a diákjainkra, de figyeljünk magunkra is. Hogy milyen fontos az együttérzés, a kommunikáció, a jóllétérzés megteremtése. Nagy élményt jelentett számomra megismerkedni a Biblia növényvilágával és kóstolójával. A Prédikátor könyvének exegézise teljesen lenyűgözött, és olyan megvilágosításba helyezte azt, hogy bár az életben minden hiábavalóság, minden elmúlik, de azért van értelme a becsületes munkának, az emberi kapcsolatoknak, s ezek örömöt is adnak az embernek. A drámapedagógiai foglalkozások is tanulságosak voltak a számomra. Jó volt eljátszani egy képen látott bibliai történetet, amit mi is bevihetünk a tanórákra, de ugyanilyen jó légkört teremtett a rajzolás egy adott témára. A liturgia esztétikai dimenziója engem is magával ragadott és teljesen más dimenzióba röpített. Isten, aki a végtelen Szép és minden szépség forrása, a teremtés által megmutatja, közli magát a teremtett világban. Ezáltal az ember is megtapasztalhatja az isteni dicsőség megnyilvánulását. Rengeteg információval és tudásanyaggal találkozhattunk a püspöki palota liturgikus gyűjteményét bemutató történész, régész által. Ugyancsak érdekes volt hallgatni a nagy precizitással rendelkező történelem tanárt, aki a várat és a várost mutatta be. Hálás vagyok mindenkinek, akik megszervezték, lebonyolították ezt a gazdagon gyümölcsöző továbbképzőt. Isten áldását kérem életükre, munkájukra. Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem rajta! Bokor János hitoktató