Telt ház, érdeklődő tekintetek és őszinte kérdések várták a negyedik alkalommal megrendezett Szólj be a papnak! résztvevőit a Grund X RMDSZ térben a kézdivásárhelyi Sokadalom keretében. Ez volt a hely, ahol ismét egymás mellé ülhetett hívő és kétkedő, pap és civil, katolikus, református és evangélikus. A beszélgetés – ahogy azt már megszokhattuk – nem csupán kérdések és válaszok cseréje volt, hanem egyfajta szelíd, mégis mélyen rezonáló közösségi tapasztalat, ahol mindenki a saját útján kereshette az igazságot, Isten jelenlétét – vagy épp kérdőjelezhette azt meg.
Az esemény három meghívott lelkipásztora – Obermájer Ervin római katolikus plébános és posztulátor, Ruszka Sándor református lelkipásztor, valamint Végh Nimród evangélikus lelkész – nyitottsággal, őszinteséggel és jó adag humorral vállalta, hogy válaszol a közönség sokszor kényes, máskor mélyen személyes kérdéseire. A beszélgetést jelen cikk szerzője, Szöllősi Tamás ifjúsági vezető moderálta.
A beszélgetés egyik központi gondolata az volt, mit jelent ma hinni Istenben. A három lelkipásztor személyes hitvallása egyszerre volt tanúságtétel és biztatás: Isten nem csupán eszme vagy tanítás, hanem jelenlévő valóság, biztos pont, akihez örömben és bajban is lehet fordulni. Ruszka úgy fogalmazott: „Lehet, hogy nem gondolkodtam rajta, mert összenőttem az Istennel.” Egy meghatározó élményt idézett fel, amikor egy templomba betérve, fáradtan és kimerülten, „a Mindenható jelenlétének misztikus erejét” érezte meg. Ezek az élmények rávilágítanak arra, hogy a hit – bármennyire is személyes – mégis hidat jelent ember és ember, ember és Isten között.
A 21. század kihívásairól szólva a résztvevők egyetértettek abban, hogy az individualizmus korában az egyház feladata nem kisebb, mint megszólítani az embert a maga kérdéseiben. Ma már nem elegendő általános igazságokat hirdetni: az emberek személyes válaszokat keresnek – és ebben az egyház csak akkor lehet hiteles, ha megőrzi önazonosságát, és valódi, őszinte párbeszédet folytat. Ezért fontos, hogy ne a világgal versenyezzen, hanem Jézus Krisztusra, mint biztos alapra építkezzen. „Nem baj, ha kisebbségben vagyunk – lelkileg kell többségben lennünk” – mondta Obermájer Ervin. A katolikus plébános egy személyes példát is felidézett Benedek pápa egyik válaszáról: „Mindannyiunknak saját útja van Istenhez – az egyház pedig ehhez keretet ad.”
Különösen megindító pillanat volt, amikor a papi szolgálat legfájdalmasabb oldaláról kérdezték a meghívottakat. Egyikük arról beszélt, milyen tehetetlen fájdalmat él meg akkor, amikor egy gyermeket nem lehet meggyógyítani, vagy egy család szenvedésére nem tud emberi választ adni – csak imádkozni tud értük. Másikuk a lelkipásztori és adminisztratív feladatok feszültségéről vallott: fájó, hogy sokszor a pap kevesebb időt tud a lelkekre fordítani, mint szeretne. E nehézségek közepette mégis mindannyian arról tettek tanúságot, hogy Istenbe vetett hitük megmarad, sőt: ezekben a helyzetekben mélyül el igazán.
A beszélgetés során hangsúlyos szerepet kapott az ökumenikus gondolat is. Az egység kérdésére adott válaszokban a nyitottság, a testvéri együttműködés és a közös alap – Jézus Krisztus személye – jelent meg. Mint Szent Ágoston híres mondása is idézi: „A szükséges dolgokban egység, a kétségekben szabadság, mindenben szeretet.” A résztvevők szerint ma már nem versenytársai egymásnak a keresztény felekezetek, hanem szövetségesei, akik együtt munkálkodnak Krisztus egyházának építésén.
Szó esett az egyház jövőjéről is – különösen a fiatalok megszólítása kapcsán. A válaszokból az a meggyőződés rajzolódott ki, hogy az egyház csak akkor tud élő maradni, ha jelen van az emberek életében, ha képes megszólítani és befogadni. Nem az intézményes jelenlét a kulcs, hanem az, hogy a lelkekhez szóljon. „Az emberekbe kell fektetnünk időt, szeretetet és hitet – különösen a fiatalok felé kell nyitnunk. Ha ezt tesszük, az egyház nem szorul háttérbe, hanem újra élővé válik” – fogalmazott Végh Nimród.
A Szólj be a papnak! tehát jóval több, mint egy rendhagyó beszélgetés: egyfajta kortárs evangelizáció, amelyben a hit nem elvont teológia, hanem megélt, személyes valóság. És talán pont ez a legnagyobb ereje: emberi hangon szól, őszintén, szeretettel – mindenkihez, aki keres, kérdez, vagy egyszerűen csak jelen van.
Szöllősi Tamás
