Nagyváradon találkoztak a gyulafehérvári és jászvásári szemináriumok elöljárói és tanárai

0
467

Nagyvárad adott otthont május 30. és június 1. között a két papnevelő intézet elöljáróinak és tanárainak éves találkozójának. E két intézmény között több évtizedes múltra visszamenő kapcsolat áll fenn, s régi hagyomány, hogy a két szeminárium elöljárói és tanárai évente kölcsönösen felkeresik egymást.

Az idei találkozó házigazdája Böcskei László nagyváradi megyés püspök volt, aki nagylelkű vendégszeretettel fogadta a vendégeket. A találkozón részt vevőknek Lakatos Attila régész-történész-muzeológus mutatta be élményszerűen a püspöki palotát, az egyházművészeti gyűjteményt, valamint a várat.

A találkozón jelen voltak Jászvásárról Ștefan Lupu (szemináriumi rekor, egyetemi dékán), Cristinel Fodor (spirituális), Cristian Bîrnat (nevelő-tanár), Eugen Andrei (szemináriumi adminisztrátor), Gabriel-Iulian Robu (tanulmányi prefektus), Gabriel Hălănduț (tanár), Gyulafehérvárról pedig: András István (szemináriumi rektor), Diósi Dávid (szemináriumi vicerektor, egyetemi dékán), Kiss Endre (sprituális), Hurgoi Sándor (prefektus), Oláh Zoltán (tanulmányi igazgató), Lukács Imre Róbert (gyakorlati évesekért felelős tanár), Bojtor Attila (tanár).

Szöveg: Seminarium Incarnatæ Sapientiæ / Facebook

Fotók: SIS/archívum