Boldog Iuliu Hossu vértanú bíborosra emlékeztek a Vatikánban

0
520

Június 1-jén, vasárnap Claudiu Lucian Pop kolozsvár-szamosújvári görögkatolikus püspök a Szent Péter-bazilika Katedra-oltáránál román nyelven bizánci rítusú szent és isteni liturgiát celebrált a boldoggá avatott Iuliu Hossu bíboros, püspök és vértanú tiszteletére. Részt vett több romániai püspök, Claudio Gugerotti bíboros és mintegy ezer romániai és külföldi görögkatolikus és római katolikus hívő. Június 2-án a vatikáni Sixtus-kápolnában XIV. Leó pápa jelenlétében a hit mártírjaként és az emberi méltóság védelmezőjeként emlékeztek Iuliu Hossu bíborosra.

A vasárnapi szentmisét helyi idő szerint 14 órakor celebrálták a vatikáni Szent Péter-bazilika Katedra-oltáránál (Altare della Cattedra), a gyulafehérvár-fogarasi és a kolozsvár-szamosújvári főegyházmegye szervezésében.

Az eseményre a Iuliu Hossu bíboros év keretében került sor. Koncelebrált Claudio Gugerotti bíboros, a Keleti Egyházak Dikasztériumának prefektusa, Giampiero Gloder címzetes érsek, Románia és a Moldovai Köztársaság apostoli nunciusa, Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus püspök, Cristian Crișan gyulafehérvár-fogarasi segédpüspök, Mihai Frățilă főpásztor, a bukaresti Nagy Szent Bazil görögkatolikus egyházmegye püspöke, Ioan Călin Bot lugosi görögkatolikus püspök és Pál József Csaba a temesvári római katolikus püspök. A liturgián részt vett mintegy 60 pap, a Szűzanya Kongregáció és a Nagy Szent Bazil szerzetesrend tagjai, valamint több mint 900 hívő Romániából és az olaszországi, nagy-britanniai, egyesült államokbeli, franciaországi, spanyolországi, magyarországi és ukrajnai román görögkatolikus közösségekből.

Június 2-án a vatikáni Sixtus-kápolnában XIV. Leó pápa jelenlétében a hit mártírjaként és az emberi méltóság védelmezőjeként emlékeztek Iuliu Hossu bíborosra, kiemelve a püspöknek az erdélyi zsidók számára a holokauszt idején nyújtott támogatását.

XIV. Leó pápa beszédében felidézte Boldog Iuliu Hossu személyiségét, akit ,,a remény apostolának és prófétájának” nevezett. ,,Ma a Sixtus-kápolnában találkozunk a remény jubileumi évében, hogy megemlékezzünk a remény apostoláról: Boldog Iuliu Hossuról, Kolozsvár görögkatolikus püspökéről, aki a romániai kommunista üldöztetés idején a hit mártírja volt. Ma bizonyos értelemben ő is belép ebbe a kápolnába, miután 1969. április 28-án Szent VI. Pál in pectore bíborossá nevezte ki, miközben börtönben volt a római egyházhoz való hűségéért. Örömmel üdvözlöm a jelenlévőket: a romániai görögkatolikus egyház képviselőit, a polgári hatóságokat és különösen Silviu Vexler urat, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökét.”

A pápa így folytatta: ,,Különleges évet ünnepelünk Iuliu Hossu bíboros tiszteletére, aki a testvériség szimbóluma, amely túlmutat minden etnikai és vallási határon. A Népek Igaza cím odaítélésének 2022-ben indult folyamatát az motiválta, hogy 1940 és 1944 között, amikor a nácik végrehajtották a zsidók megsemmisítő táborokba való deportálására irányuló visszataszító tervüket, bátran kiállt az észak-erdélyi zsidók támogatása és megmentése mellett. Boldog Hossu és a görögkatolikus egyház hatalmas kockázatot vállalva kiterjedt tevékenységet folytatott a zsidók érdekében, hogy megakadályozza deportálásukat. 1944 tavaszán, miközben Kolozsváron és más erdélyi városokban előkészületek folytak a zsidó gettók létrehozására, 1944. április 2-án közzétett pásztorlevelében mozgósította a görögkatolikus papságot és híveket. Ezt Moshe Carmilly-Weinberger Moshe, a kolozsvári zsidó hitközség egykori főrabbija tanúvallomásából is tudjuk. Ebben a levélben lendületes és mélyen humánus felhívást intézett. Az egykori főrabbi személyes vallomása szerint Hossu bíboros 1940 és 1944 között több ezer zsidó életét segítette megmenteni Észak-Erdélyben.”

,,Élete a teljes mértékben megélt hit tanúsága volt, imádságban és mások iránti odaadásban. A párbeszéd embere és a remény prófétája volt, Ferenc pápa 2019. június 2-án Balázsfalván boldoggá avatta. A pápa ez alkalomból tartott homíliájában idézte a bíboros egy mondatát, amely összefoglalja egész életét: Isten azért küldött minket a szenvedés e sötétségébe, hogy megbocsátást ajánljunk és imádkozzunk mindenki megtéréséért. Ezek a szavak a mártírok szellemét testesítik meg: az Istenbe vetett rendíthetetlen hitet, amely mentes a gyűlölettől, és az irgalmasság szellemével párosul, amely a szenvedést üldözőink iránti szeretetté változtatja.

Iuliu Hossu mottója volt: ,,A hitünk az életünk”, ennek, mondta XIV. Leó pápa, mindannyiunk mottójává kellene válnia. ,,Imádságos reményem, hogy az ő példája, amely megelőlegezte a II. vatikáni zsinat Nostra Aetate nyilatkozatában – amelynek közeledik a hatvanadik évfordulója – később kifejezett tanítást, az Önök barátságával együtt világítótoronyként szolgál majd a mai világ számára. Mondjunk nemet az erőszakra annak minden formájára, és még inkább akkor, amikor azt a védtelenek és sebezhetőek, például a gyermekek és a családok ellen követik el.”

Fordítás: a temesvári püspökség sajtóitodája, bm

Fotó: Vatican Media