A vendégszeretet erejét ábrázolja a Szent Péter tér legutóbb átadott szobra

0
348

A Szent Péter tér legutóbb átadott szobra a szegények és hajléktalanok iránti vendégszeretetre hívja fel a figyelmet. A Szeretetszolgálat Dikasztériuma még április közepén mutatta be Timothy Paul Schmalz kanadai művész bronzszobrát. A szobor egy vándort ábrázol szandálban és egyszerű öltözékben, csak alaposabb szemrevételezés után válnak láthatóvá az angyalszárnyak a hátán. A műalkotás így illusztrálja a Zsidókhoz írt levél jól ismert versét: Ne feledkezzetek meg a vendégszeretetről, hisz ilyen módon némelyek tudtuk nélkül angyalokat láttak vendégül.

A szobrot a szegények számára kialakított mosdó- és betegellátó állomás közelében helyezték el, amely Ferenc pápa kezdeményezésére jött létre. Az idegen ülő testtartása arra hívja a látogatót, hogy üljön le mellé. Csak ebből a nézőpontból válik teljesen felismerhetővé angyali alakja – ruhája kisimul, a táskája szárnyakká alakul, a csuklyája pedig hajzattá.

Mint ismeretes, Ferenc pápa sokszor hangsúlyozta, hogy a rászorulókkal nem csupán anyagi segítséggel kell törődni, hanem tisztelettel és méltósággal is kell bánni velük – legyen az egy kedves szó, mosoly vagy kézfogás. Az új szobor Schmalz azon alkotásainak sorába illeszkedik, amelyek ezt az üzenetet közvetítik. Már 2019-ben is Ferenc pápa avatta fel Schmalz Angels Unaware (Tudtukon kívül angyalok) című bronzszobrát, amely a Szent Péter téri postánál áll, és 140 migráns csoportját ábrázolja.

Fordította: Cziple Hanna

Forrás: Vatican News