Június folyamán számos fiatal, végzős életében következik be gyökeres változás, hiszen erre az időszakra esnek a ballagások, kicsengetési ünnepségek. Ekkor vannak az utolsó osztályfőnöki órák, ekkor állnak a végzősöknek sorfalat minden erdélyi iskola folyosóján, mindenki őket köszönti, őket ünnepli, ezekben a napokban értük fognak szólni a csengők. Minden végzős életében egy új fejezet fog kezdődni most, hiszen kilépve az iskola kapuján, belecsöppennek a nagybetűs, felnőtt életbe. Ez a nagy döntések órája is egyben, ugyanis biztos már mindenkiben felvetődtek ilyen vagy ehhez hasonló kérdések: Mi lesz a középiskolai tanulmányok befejezése után? Mi tesz engem boldoggá? Mi az, amivel egész életemben szívesen foglalkoznék? Mi a hivatásom? Rengeteg fiatal elhagyja ekkor szülőfaluját, szülővárosát, és az ország más településén kezd új életet, egyesek rögtön kilépnek a munkaerőpiacra, míg mások felsőfokú tanulmányokba kezdenek.
A Gólyatükör címet viselő sorozatban az interjúkészítés módszerével szeretnénk segítséget nyújtani azok számára, akik döntés előtt állnak, és még fontolgatják, hogyan folytassák életüket. Az elkövetkező interjúkban kolozsvári elsőéves egyetemisták osztják meg eddigi tapasztalataikat, élményeiket a kolozsvári élettel kapcsolatosan, önmagukról, szakválasztásukról mesélve és külön kiemelve hitüket, istenkapcsolatukat, illetve, hogy mindezek milyen mértékben változtak az egyetemista élet megkezdése óta. Az interjúsorozatban kiemelt szerepet kapnak a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának didaktikai teológia szakos hallgatói, akikkel külön beszélgettünk, megemlítve, hogy napjainkban miért érdemes teológiát tanulni, illetve hogyan élik meg dupla szakosokként a nagyvárosi mindennapokat.
Az egyetemi tanulmányok megkezdése mérföldkőnek számít minden ember életében, hiszen sokan új városban és teljesen más környezetben töltik mindennapjaikat. Kijelenthető, hogy sok fiatal számára ez az időszak jelenti a felnőtté válás korszakát, a rengeteg meghatározó és életre szóló élmény mellett. Az elkövetkezendő interjúkban elsőéves hallgatók osztják meg tapasztalataikat a kolozsvári egyetemista élet szépségeiről, nehézségeiről. Major Barna Péter első interjúalanya FODOR DÁNIEL, akivel a Piarista templom emeleti termében beszélgetett.
Mutatkozz be röviden! Honnan származol? Hol végezted eddigi tanulmányaidat? Milyen út vezetett idáig?
Fodor Dániel vagyok, Nyárádremetéről származom, Marosvásárhelyen születtem, és ott is végeztem a középiskolát a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceumban. Igazából nagyon egyszerű oka van annak, hogy Kolozsvárra jöttem, itt van az egyetlen magyar vegyészmérnöki szak (Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Kémia és Vegyészmérnöki Kar – szerk. megj.), úgyhogy nem kellett ezen sokat gondolkodnom, mert magyarul szerettem volna tanulni felsőoktatásban is.
Mi volt az első benyomásod Kolozsvárról? Jártál itt, mielőtt megkezdted egyetemi tanulmányaidat?
Néhányszor voltam fent Kolozsváron, mielőtt idejöttem, de az emlékeimben nem így maradt meg. Sohasem tűnt a város meg az itteni élet ilyen nagynak vagy pörgősnek. Mondhatni kulturális sokként éltem meg az ideköltözést, természetesen pozitív értelemben.
Hogyan jellemeznéd az istenkapcsolatodat? Ki számodra a jó Isten? Hogyan éled meg a hitedet?
Ez összetettebb kérdés. Úgy gondolom, hogy Isten az a felsőbbrendű lény számomra, aki mindig mindenhol ott van, és akire mindig számíthatok, aki nincs térhez és időhöz kötve, és aki, úgy érzem, minden pillanatban figyel rám és óv engem mindenféle hétköznapi veszélytől. Egyébként nem tartom magamat a legvallásosabbnak, bármennyire is meglepő, de a hitemet kimondottan erősnek mondanám. Úgy gondolom, hogy talán nem tartanék itt az életben, ha nem lett volna erős a hitem – három-négy évvel ezelőtt erősödött meg az Istenben való hitem.
A KEL (Katolikus Egyetemi Lelkészség) Gólyakörének aktív tagja vagy. Sok rendezvényen jártál. Hol találtál rá a KEL-re, illetve milyen programokon veszel részt? Mi az, ami vonzott téged?
Igazából ez is nagyon jól elő volt készítve az életemben. Tavaly előtt részt vettem az Ő az Út fesztiválon, és nagyon-nagyon megtetszett, ezért a tavaly már szervezőként is beléptem. A Mécsesnek (lelkiségi csoport Kolozsváron – szerk. megj.) az egyik vezetője is ott volt, és ő irányított ide. Mondta, hogy ha tetszett az Ő az Út, akkor ez biztos nagyon fog tetszeni, és igazából úgy kerültem én ide. Amit a KEL-ről elmondanék, az, hogy amióta Kolozsvárra jöttem, elsősorban ez jelenti nekem a családot és azt a közeget, ahova biztonságba érkezem meg, amikor ide jövök.
Hogyan tapasztalod meg Isten jelenlétét a mindennapokban? Említettél egy három-négy évvel ezelőtti élményt, aminek a hatására megerősödött a hited. Mi volt ez?
Én úgy gondolom, hogy bármennyire is pozitívan állunk ahhoz, hogy az embernek Istennel való kapcsolata megerősödjön, szükséges valamilyen nehezebb időszak vagy valamilyen negatív élmény. Amikor az ember tényleg azt érzi, hogy ott van a dolgok legmélyén, és érez egy löketet, vagy egy belső érzés végigfut rajta. Az említett időszakban volt az, amikor éreztem, hogy Isten jelzett nekem, hogy ott van mellettem, ezen nagyon sokat gondolkodtam. Azt hiszem, hogy ez volt az az élmény, amikor elmélyült a vele való kapcsolatom. Tehát ennyit emelnék ki, hogy nehezebb időszakom volt, amikor el voltam veszve, és nem tudtam beilleszkedni az osztályba.
Említettük az élményeket. Amióta fent vagy Kolozsváron, mi a legszebb élmény, amit kiemelnél vagy ami most eszedbe jut?
Hogyha az első félévtől egy picit elvonatkoztatunk, akkor a második félévben volt a KEL Gólyakörének összerázója, és számomra a legfelemelőbb érzés az a működésmód volt, ahogy mi ezt a hétvégét elsőévesekként létrehoztuk. Amit kiemelnék ebből a programból, az a dicsőítés volt: néhány ének alatt azt éreztem, hogy megérkezem a pillanatba és átjárt a Szentlélek. Úgy érzem, hogy azóta sok terhet leadtam, elengedtem, és ez nagyon meghatározó volt.
Már sokat beszéltünk a pozitívumokról. Most arra szeretnék rákérdezni, hogy mi az, ami kihívást jelent számodra a mindennapok során?
Úgy gondolom, hogy elsőéves egyetemistaként az egyik legnehezebb dolog számunkra az, hogy helyt tudjunk állni az összes szerepünkben, gondolok itt arra, hogy élelmezzük magunkat, egészségesen tanuljunk, hogy közösségi életet éljünk, hogy be tudjuk osztani a pénzünket. Azt érzem, hogy mindezek egyből beérkeztek az életünkbe, egyszerre kell mindezen területeken megküzdenünk, és azt találom a legnehezebbnek, hogy eleget tudjunk tenni a különböző szerepeknek, és az időnkkel jól tudjunk gazdálkodni.
Mit üzennél az egy évvel ezelőtti énednek?
Hogy gondolkodjon el, minél előbb azon, hogy mit szeretne, és tegyen azért aktívan, mert úgy gondolom, hogy nem elég hosszú az élet ahhoz, hogy elpocsékoljunk belőle akárcsak egy napot is. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy mik a céljaink, és ezekért megéri a mindennapokban tenni.
Ha Jézussal találkoznál, mit mondanál neki?
Ez nagyon komoly gondolat. Talán megkérném arra, hogy próbáljon megjelenni még több ember életében, és mutasson utat nekik, hogy az ő értékeit képviseljék a világban, mert úgy gondolom, hogy erre nagyon nagy szükség van ebben a diffúz kis, zavart világban, amit élünk.
Kérdezett: Major Barna Péter
