A jubileumi év keretében május 31-én közel nyolcszázan zarándokoltak együtt a Romániai Máltai Szeretetszolgálattal Gyulafehérvárra. Az ország minden részéről érkeztek önkéntesek, idősek, gyermekek, fogyatékkal élők, rászorulók – a máltai közösség teljes szívével jelen volt e mottó jegyében: Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen (Jn 16,24).




A gyulafehérvári székesegyház múltja, az imádság, a találkozások és az együttlét mély nyomot hagyott a jelenlevőkben. Ahogy dr. Kovács Gergely érsek fogalmazott szentbeszédében: „Sokan, akiket szolgáltok, talán nem tudnak már hinni vagy nem tanultak meg imádkozni. De ti lehettek azok, akik helyettük is imádkoztok. (…) Kérni Jézus nevében annyit jelent, mint úgy kérni, ahogy ő kérne – az ő szeretetével, az ő akaratához igazodva. A máltai kereszt nemcsak jelkép, hanem küldetés is. (…) Ez az öröm a Lélek gyümölcse. Ez az öröm vonzza majd a világot az Atyához.”
A szentmise zenei szolgálatát Geréd István kántor és kolozsvári énekesek tették emlékezetessé, méltó zenei kíséretet nyújtva az ünnep mélységéhez és közösségi öröméhez.




A nap során sok személyes tanúságtétel is megszületett ezekből olvashatnak.

Ma közel nyolcszázan zarándokoltunk együtt a Romániai Máltai Szeretetszolgálattal. Az ország minden részéről érkeztünk, önkéntesek, idősek, gyermekek, fogyatékkal élők, rászorulók: mindannyian a közösségünk tagjai. A gyulafehérvári székesegyház méltóságteljes csendje, az imádság, a találkozások és az együttlét mély nyomot hagyott bennünk. Hazatérünk, de lelkünkben visszük tovább azt, amit együtt megéltünk! Tischler Ferenc főtitkár

A mai zarándoklat nemcsak fizikai teljesítmény volt, hanem lelki utazás is. Hosszú utat tettünk meg, és most jóleső fáradtság tölti el testünket, de még inkább szívünket. Jó volt együtt lenni, osztozni a nap örömében, közösen átélni az áldást, amit ez az út hozott. Megható volt látni, ahogy minden korosztály – a nyugdíjas önkéntesünktől a héthónapos kisbabáig, akinek ez volt élete első nagy útja – együtt élte meg ezt a különleges napot. Ez az egység, ez a közös úton járás az, ami igazán felejthetetlenné tette a zarándoklatot. Szász Zsuzsanna (Csíkszereda)


Csodálatos élmény volt, hogy az egész országból jelen voltunk, nemcsak az önkéntesek, hanem azok is, akikről nap mint nap gondoskodunk: gyermekek, idősek, rászorulók egyaránt. Méltóságteljes volt, különösen ott, a gyulafehérvári székesegyházban. A lelkem megtelt: régi barátokkal találkoztunk, és lehetőségünk volt szeretni egymást, örülni egymásnak. Ez a Máltai Szeretetszolgálat. Csodálatos volt, nagyon hálás vagyok, boldogan térek haza. Fari Palkó Ilona (Nagyenyed)
Szívből köszönöm a mai napot! Bár fizikai fáradtságot hozott, jólesett letenni a hétköznapok terheit, mindazt, amit csendben hordozunk. A zarándokút alatt a közös szentmise, az ima és az együttlét lelki megújulást hozott mindannyiunknak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Hálás vagyok minden mosolyért, imáért és csendes pillanatért, amelyet megélhettünk. Harai Kiss Amália (Szatmárnémeti)




A mai nap nagyon különleges volt a balázsfalvi máltai csoport (SAMR Blaj) zarándokai számára, az ország minden részéből érkező máltai tagokkal való találkozás jó érzéssel töltött el bennünket, boldogok voltunk, hogy egy egész, egy igazi család részei lehetünk. A mai nap az érzelmekről, az empátiáról, a bátorságról, a gondoskodásról és legfőképpen a szeretetről szólt, a felebarát és Isten iránti szeretetről. Ma minden szülő és gyermek rájött, hogy a kisebb-nagyobb problémák között, amelyekkel szembesülnek, egy dolog közös bennük: a problémák leküzdése és a problémákkal való szembenézés úgy, hogy Isten fogja a kezüket és soha nincsenek, sosem vagyunk egyedül. Ma is, mint mindig, Isten az embereken keresztül munkálkodott ! Mădălina Stîngaciu (Balázsfalva)
Nekem a Málta összetartozás. Öröm volt látni, hogy az ország bármely tájáról érkezzen is az ember, mindig van egy konkrét támasza, egy közös pontja vagy épp egy közös témája. Hálás vagyok ezért a kezdeményezésért és a lehetőségért, hogy résztvehettem! Horvát Helga (Marosvásárhely)













