A konklávé kezdete előtt: az utolsó bíborosi kongregáció az új pápától elvárt tulajdonságokra összpontosított

0
575

A konklávé kezdete előtti napon, május 6-án a bíborosok tizenkettedik és egyben utolsó általános kongregációja a leendő pápa számára fontos különféle tulajdonságokra összpontosított, ezek között a pásztori, hídépítő és a reformot előmozdító szerepére.

Május 6-án, kedden délelőtt a konklávé kezdete előtti napon 173 bíboros, köztük 130 választó bíboros vett részt a tizenkettedik általános kongregáción – hangsúlyozta Matteo Bruni, a Szentszék Sajtóirodájának igazgatója az újságíróknak. Megjegyezte, hogy a kongregáció délelőtt 9 órakor egy rövid imával kezdődött, és 26 hozzászólás hangzott el a témák széles skálájában. A megbeszélésen Ferenc pápa továbbviendő reformjaira összpontosítottak: a visszaélésekkel kapcsolatos jogszabályokra, a gazdasági kérdésekre, a Római Kúriára, a szinodalitásra, a békéért végzett tevékenységre és a teremtett világ iránti törődésre. A szeretetközösség témáját is hangsúlyozták, amikor arra hívtak, hogy az új pápa legyen pontifex, hidak építője, pásztor, az emberség mestere és a szamaritánus egyház arca. A háború, az erőszak és a mély polarizáció idején szükség van az irgalmasság, a szinodalitás és a remény pápájára.

Beszéltek továbbá a kánonjogról és a pápa hatalmáról, a megosztottságról és a bíborosok szerepéről az egyházban, Krisztus Király ünnepének és a szegények világnapjának egymáshoz való közelségéről – amelyeket együtt kellene figyelembe venni –, valamint szóltak arról, hogy szükség van a bíborosi kollégium tagjainak megbeszéléseire a konzisztóriumok alkalmával. A további témák között szerepelt a keresztény beavatás és képzés mint missziós cselekedet, a hit vértanúi tanúságtételének emlékezete a konfliktuszónákban és ahol a vallásszabadság korlátozott, valamint a klímaváltozás sürgető kérdése. Szó esett a húsvét dátumáról, a niceai zsinatról és az ökumenikus párbeszédről is.

Matteo Bruni szentszéki szóvivő azt is elmondta, hogy Ferenc pápa halászgyűrűjét érvénytelenítették, és felhívást intéztek a különböző konfliktusokban érintett felekhez az állandó tűzszünet és tárgyalások érdekében, amelyben igazságos és tartós békét szorgalmaztak. A kongregációs ülés fél 1-kor ért véget. Matteo Bruni megerősítette, hogy további általános kongregációs ülést nem terveznek.

A Szentszék Sajtóirodájának igazgatója a menetrenddel kapcsolatos konkrét részleteket is ismertette. Szerdán délelőtt tartják a Missa pro eligendo Pontifice, a római pápa megválasztásáért felajánlott szentmisét. Majd miután a bíborosok magukra öltötték liturgikus ruháikat, délután 15,45-kor a Szent Márta-házból átszállítják őket az Apostoli Palotába, hogy bevonuljanak a konklávéra.

Csütörtök reggel 7,45-kor indulnak a bíborosok a Szent Márta-házból az Apostoli Palotába, majd 8,15-kor szentmisét mutatnak be és elimádkozzák a zsolozsma reggeli imádságát (laudes) a Pál-kápolnában. Ezt követően 9,15-kor megtartják a délelőtti imaórát (tertia) a Sixtus-kápolnában, majd megkezdődik a szavazás. A szentszéki szóvivő hangsúlyozta, hogy a füst megjelenésének lehetséges időpontja nagyjából délelőtt 10,30 után lehet, ha fehér füst lenne, majd 12,00 óra után. Ezt követően a pápaválasztó bíborosok 12,30-kor visszatérnek ebédelni a Szent Márta-házba. Délután 15,45-kor ismét visszatérnek az Apostoli Palotába, és 16,30-kor folytatják a szavazást a Sixtus-kápolnában.

A délutáni szavazások kapcsán Matteo Bruni megjegyezte, hogy a füst (helyi idő szerint) 17,30 után jelenhet meg, ha fehér füst lenne, egyébként pedig 19,00 óra körül. A szavazások befejeztével vesperást tartanak a Sixtus-kápolnában, majd 19,30-kor visszatérnek a Szent Márta-házba.

Somogyi Viktória

Forrás és fotó: Vatican News