A kapcsolatok megerősítése a cél – jegyeskurzust tartottak Szentegyházán

0
403
Fotók: Szent Gellért Alapítvány

Dinamika, jókedv, nyitottság és őszinteség, ugyanakkor mélység, meghittség jellemezte az elmúlt hétvégi jegyeskurzust, amelyet Szentegyházán tartottak. A Szent Gellért Alapítvány és a Gyulafehérvári Családpasztoráció támogatásával létrejött eseményen 15 jegyespár vett részt, akik Isten és ember előtt szentségi házasságot terveznek kötni.

„A hit kegyelem, a család áldás, a gyermek jövő!” – vallja György Ida és Attila, a Szent Gellért Alapítvány munkatársai, az esemény szervezői. A György házaspár kérdésünkre elmondta, 27 éve házasok és immár 20 éve tartanak jegyeskurzust Szentegyházán a Gyulafehérvári Családpasztoráció önkénteseiként.

A többalkalmas jegyeskurzust a részvételi nehézségek miatt, sok résztvevő például külföldön dolgozik, hétvégékre szervezik. A szervező házaspár elmondta, a céljuk az, hogy a jegyespárok minőségi időt töltsenek együtt és az általuk megadott témák mentén beszélgessenek. A tematikák között olyanok vannak, amit mindannyian hozunk magunkkal a családból, például hogyan kommunikálunk, hogyan oldjuk meg a konfliktusainkat, de szó esik a szexualitásról, családtervezésről is… Bár a kapcsolatok megerősítése a cél, a házasság keresztény értelmezésében feldolgozzák az olyan fontos dolgokat is, mint az önismeret, egymás mélyebb megismerése, konfliktuskezelés.

A jegyeskurzuson a szentmisével való befejezés is azt erősíti meg a párokban, hogy Istennel együtt készüljenek a házasságkötésre. Januárban Kápolnásfaluban 13 pár, a mostani szentegyházi alkalmon 15 pár vett részt, nemcsak helyiek, hanem Gyergyószentmiklósról, Csíkszeredából, Keresztúrról, Székelyudvarhelyről is érkeztek házasságra készülők.

A György házaspár összegzésként elmondta, azt tapasztalják, hogy a jegyespárok többsége azzal az élménnyel megy el, hogy mélyült a kapcsolatuk és nagyobb a reménységük. Sokan megfogalmazzák: Milyen jó lenne időnként „frissíteni” a párkapcsolaton. Ezért is ajánlják számukra a Szent Gellért Alapítvány házas csapata által évente megszervezett házasság hetét úgymond „utángondozásként”, valamint a családpasztoráció programjait. Örömmel tapasztalják, hogy a kezdeti nehézségeken túl a fiatalok nyitottak, a kurzus ideje alatt aktívak, és a közösség jó ízét is megtapasztalhatják.