Pénteken délelőtt a VI. Pál teremben tartott utolsó, tizedik elmélkedésében Roberto Pasolini kapucinus szerzetes, a Pápai Ház szónoka arról az átalakulásról beszélt, mely az örök élet reményében minden fájdalmat, örömöt átlényegít, és már a jelenben megízlelteti velünk az öröklét csodálatos ajándékát.
Március 9. és 14. között zajlott a Vatikánban a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlata, amelyen Roberto Pasolini az örök élet reménységéről tanított. Ferenc pápa a Gemelli-klinikáról online összeköttetésben csatlakozott az elmélkedésekhez. Záró előadásában a Pápai Ház szónoka a belső megújulásról, a bizalomteljes ráhagyatkozásról beszélt, melyet megédesít az a valós tény, hogy sorsunk az örökkévelóság.
Az élet a maga szépségével és nehézségeivel egy kulcskérdés elé állít minket: mi értelme van földi zarándokutunknak, ha mindez egyszer véget ér? Az örök élet reménysége nélkül a valóság súlya összenyomhat vagy cinikussá tehet, a beletörődés felé lökhet minket. Szent Pál azt javasolja, hogy tekintetünket függesszük a láthatatlan dolgokra, melyek örökösek.
Életünk nincs a véletlenre bízva
Az emberiséget utoléri a testi hanyatlás, de van egy benső megújulás, ami nap nap után végbemegy. Mindaz, ami eltűnni látszik, valójában egy nagyobb sorsra érdemes: Isten a feltámadásra teremtett minket. Ez pedig nem utópikus álom, hanem a teljességre hívott lét természetes logikája. Krisztus keresztjének és feltámadásának misztériumában Isten beteljesítette szeretettervét. A Megfeszített látszólagos kudarca valójában az Atya kinyilatkoztatása, aki nem mond le gyermekeiről. Ez azt jelenti, hogy életünk nincs a véletlenre bízva, hanem egy örökbefogadási és megváltási terv része, mely szeretett gyermekekké tesz minket, akiknek a sorsa az öröklét. Mindaz, amit megélünk – örömök, fájdalmak, sikerek és kudarcok – folytonos átalakulás részét alkotja, mely a maghoz hasonlóan elhalva új életet hoz létre. Így a mi sorsunk is – jóllehet át kell haladnunk a halál korlátján – egy új és dicsőséges élet.
Életünkért Krisztust kapjuk cserébe
Ez az átalakulás nemcsak jövőbeli, hanem már most elkezdődik. Az eucharisztiában ugyanis egy titokzatos csere megy végbe: mi felajánljuk életünket Istennek, és cserébe magát Krisztust kapjuk, aki átalakít minket az ő szeretetében. Minden egyes szentmisében egész létünket magába fogadja Krisztus élete, és elviszi magával az Atya elé. Ez nem egy jelképes rítus, hanem személyünk valódi átalakulási folyamata, melynek révén már a jelenben részesülhetünk az örök életben.
Reményteli jövő a sorsunk
Nem tudjuk pontosan, hogyan végződnek majd a dolgok, de tudjuk, hogy amik leszünk, csírájában már bennünk van. Nem a semmi lesz az osztályrészünk, hanem egy reményteli jövő vár ránk. Ez a bizonyosság mindent megváltoztat: az életünk nem egy értelmetlen film, hanem egy olyan mű, amit egy rendkívüli rendező írt és rendezett, aki arra szólít, hogy tekintsünk az örökkévalóságra és haladjunk felé bizalommal. Ez valós tény: Isten gyermekeket alkotott, és ezek között vagyunk mi is. A szeretettervről szóló jövő továbbra is csak részlegesen tárul fel előttünk. Mindazonáltal már az is csodálatos, amit ma látunk: szeretett gyermekek vagyunk, az ég állampolgárai, élők Isten által és örökké – zárta utolsó nagyböjti elmélkedését a Pápai Ház szónoka.
Gedő Ágnes / Vatikán Rádió
