A jóság és az egymásra figyelés hirdetői

0
76
Borzsovai bethlehemesek. Misztériumjáték aktuális üzenettel. Fotók: László F. Csaba

Jézus Krisztus születése örökre megváltoztatta a világot. Erre emlékezünk december 25-én, de erre a történetre emlékeztetnek a betlehemes játékok is, amelyeknek vidékünkön nagy múltjuk van. Minderről meggyőződhettek azok, akik részt vettek vasárnap délelőtt a Csíkborzsovában szervezett X. Székelyföldi Betlehemes Találkozón.

Eljött a nap, mit várva vártunk, az égen csillag s fény ragyog. / Kis Jézus fáját ím’ elhozták a halkan szálló angyalok – így kezdődik az egyik karácsonyi énekünk. Ahogyan visszatérő ünnep a karácsony, ugyanúgy ismétlődő a Székelyföldi Betlehemes Találkozó is, és annak résztvevői várva várják a vándorrendezvény évenkénti kiadását. A tizedik találkozó házigazdája vasárnap a csíkborzsovai betlehemes csoport volt.

Kilencvenéves múlt

,,A mi betlehemesünk története visszanyúlik az 1930-as, 1940-es évekre. Huszonegy éve vagyok a csoport vezetője. Ebben a hónapban részt vettünk a Debrecenben szervezett Kárpát-medencei Betlehemes Találkozón is, immár nyolcadjára voltunk az évente megszervezett rendezvényen, és mind a tíz alkalommal jelen voltunk a Székelyföldi Betlehemes Találkozón. Tavaly a kászoniaktól vettük át a vándorbölcsőt. Házigazdának lenni sok szervezői munkával jár, de a lelkes fiatalok segítségével sikerült mindent jól előkészíteni. Ez az alkalom a helyiek és a résztvevők szívébe is bevésődik, ezért nagyon sokat jelent számunkra” – mondta érdeklődésünkre Kovács Károly szervező, a csíkborzsovai betlehemes csoport vezetője.

„Condibinimus mi is ide jöttünk”

Akárcsak a korábbi találkozók, így az idei is ünnepi szentmisével kezdődött. A hagyományőrző rendezvényen a házigazdákon kívül részt vett Szentegyháza, Csobotfalva, Hidegség, Gyergyóditró, Tekerőpatak, Csíkszentdomokos, Szépvíz, Csíkszentkirály, Kászon község, Kézdiszárazpatak és Kézdiszentlélek betlehemes csoportja.
 „Dicsértessék Krisztus, Laudetur Jézus, aki ma született Santa Mária által jászolba tétetett. Egy pásztorius fel is kerestetett, condibiciuni meg is szenteltetett. Condibinimus mi is ide jöttünk, et belstamiturmi, hogy boldogok legyünk. Ezért a háziúrtól audienciát kérünk, Krisztus példájának végbevitelére, ezen háziak részvételesek lennének, ha minket hajlékukba beengednének” – a szentmise után így köszöntek be a szépvízi római katolikus templomba a csíkborzsovaiak, de ehhez hasonlóan a többi csoportok is a környező települések templomaiba.
 ,,A betlehemes találkozó az egyik legkiemelkedőbb székelyföldi rendezvény, amely a népszokásokat mutatja be, hogy elérhetővé teszi azon érdeklődők számára is, akik nem egy-egy faluközösségnek a tagjai. A rendezvény hasonlatos a megyei farsangtemetéshez, hiszen nagyjából arra a mintára épül a szervezés. A találkozón általában 11-es létszámúak a csoportok. A középkori eredetű vallásos misztériumjátékot, Jézus Krisztus születésének körülményeit mutatják be. A pásztorok az angyalok ébresztésére útra kelnek és ajándékot visznek a kis Jézusnak. Az a szeretet, amellyel a betlehemes játékokban a pásztorok a kis Jézus felé fordulnak, tulajdonképpen az az egyszerű embernek a nagyon egyszerű szeretete, amelyet a családban, a közösségben is pontosan így tud vagy tudna gyakorolni, talán ez az üzenete a találkozónak” – mondta Ferencz Angéla néprajzkutató, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője.

Elismerés a hagyományőrzőknek

„Köszönöm s hálám, kik ezt hallgatátok, csekély munkánkat meg sem utálátok! Úgy vélem, rosszat nem is tanulátok, miért az egekben legyen jutalmatok. Te pedig jó gazda, kik szállást adátok, semminemű átok ne férjen hozzátok. Mi most megyünk, s ti vígan maradjatok” – a misztériumjáték bemutatása után így köszöntek el a borzsovai betlehemezők a szépvízi közösségtől. A találkozón részt vevő csoportok végül a csíkborzsovai kultúrházban gyűltek össze, ahol Ferencz Angéla az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnökségi tagjaként Kiváló Közművelő oklevelet adott át György Lászlónak, a szentegyházi betlehemes csoport vezetőjének, a találkozók kezdeményezőjének. György László érdeklődésünkre elmondta, 25 évvel ezelőtt részt vett – az akkor még – Budapesten szervezett Kárpát-medencei Betlehemes Találkozón, akkor gondolt arra, hogy Székelyföldön is jó lenne összefogni a betlehemező csoportokat. Mint mondta, eleinte Székelyudvarhelyen szervezték a találkozókat, csak később döntöttek arról, hogy más-más településen adják elő a betlehemeseket. György László tudomása szerint a Kárpát-medence magyarok lakta vidékek közül Székelyföldön létezik a legtöbb – összesen 16 – betlehemes csoport.


 ,,A betlehemes játékok nagyjából egyformák, viszont vannak nagy különbségek is. Délvidéken, Kárpátalján, Újvidéken, a Vajdaságban sokkal másabbak a szövegek. Az ő játékaikban is ugyanúgy vannak királyok, napkeleti bölcsek, de egyébként a 70-80 Kárpát-medencei betlehemes játék közül a miénk, azaz a szentegyházi a legegyedibb, ugyanis a mi betlehemesünkben sem királyok, sem pedig bölcsek nincsenek és összesen kilenc pásztorunk van. Ennek magyarázatát nem találtuk meg, de egy biztos, a székelyföldi betlehemes csoportok a jóságot és az egymásra figyelést hirdetik.”

S ha elmúlik majd a karácsony, te akkor is maradj velünk / Míg élünk, ezt a kis családot, szeresd és áldd meg, Istenünk! – így zárul a riport elején idézett karácsonyi ének. A betlehemes játékok mondanivalója talán segíthet bennünket abban, hogy karácsony után is áldás, béke legyen családjainkban, közösségeinkben.

Bíró István / Hargita Népe
Fotók: László F. Csaba / Hargita Népe

MEGOSZTÁS