† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik esztendejében történt: Poncius Pilátus volt Judea helytartója. Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére, Fülöp meg Itureának és Trachonitisz tartományának, Lizániász pedig Abilinának volt a negyedes fejedelme, Annás és Kaifás főpapok idejében az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában.
S ő bejárta a Jordán egész vidékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára, ahogy meg van írva Izajás próféta beszédeinek könyvében: „A pusztába kiáltónak ez a szava:
Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit. A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el. Ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden ember meglátja az Isten üdvösségét.”
Lk 3,1–6
Az adventi szent idő folyamán egyházunk három bibliai személyt állít elénk, akik végigkísérnek bennünket utunkon. Az első ilyen jelentős személy az ószövetségi Szentírásban megjelenő Izajás próféta – héberül Yesayahu, amelynek jelentése Jahve üdvözít, megszabadít –, továbbá Keresztelő Szent János – héberül Yohanan, amelynek jelentése Jahve megkegyelmezett –, és végül Mária – héberül Mirjam, amelynek jelentése Istentől szeretett. Ők, akik még nevükben is hordozzák küldetésüket, megtestesítik a keresztény ember parúziavárásának három nélkülözhetetlen vonását, ez pedig a vágyódás, az imádság és az öröm. Izajás próféta számunkra a hit embere, aki már a maga korában és előremutatva megjövendöli Isten szabadítását, a Messiás eljövetelét kortársai számára pedig jellé, a hit jelévé válik. Keresztelő Szent János csodálatos születése, majd pedig prófétai fellépése, amellyel nem csupán hirdeti a bűnbánat, a megtérés fontosságát, hanem egyben rámutat a Megváltóra, ugyancsak jellé teszi őt. Végül pedig megjelenik a Szűzanya, aki az öröm jelévé válik, hiszen Isten megváltó művének, az üdvösségtörténetnek aktív szereplőjévé és boldog tanújává lesz azáltal, hogy az isteni ígéret benne és általa teljesedik be. Ez a három lelkület segíthet bennünket advent hiteles megélésében. Szépen fogalmaz Dolhai Lajos Az egyházi év – liturgikus-teológiai esszék című művében: „A lényeg pedig nem valami, hanem valaki: Jézus Krisztus, aki Betlehemben született, Názáretben nevelkedett, hirdette Isten országának örömhírét, és megtanított bennünket arra, hogy Isten a mi mennyei Atyánk és szeret bennünket. Benne és általa megvalósult az Emmanuel-gondolat: Jézus Krisztusban velünk és közel van hozzánk az Isten.”
A mai evangéliumban éppen Keresztelő Szent János, a pusztában kiáltónak alakja elevenedik meg. Izajás próféta szavát visszhangozva lép fel, rámutatva a megígért Messiásra, majd pedig megtérésre hív és int. A megtérés görögül a metanoia, amelynek többletjelentése a belső átalakulás, adott gondolkodásmód megváltoztatása vagy egyszerűen megfordulás. Szépen beszél erről XVI. Benedek pápa a Názáreti Jézus című művében, aki azt mondja, hogy a megtérés valakivel való találkozás, és nem erkölcsi mutatvány, amely kimerül a parancsok megtartásában. Szívbéli, átalakító találkozás, amely után nem lehet ugyanaz az addigi élet. Hitből fakadó, szívbéli találkozás, ahogyan az Angelis Silesiusnak tulajdonított mondás tartja: „Ha Krisztus százszor is megszületne Betlehemben, te elvesznél, ha nem születne meg a te szívedben.”
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2024/49-es számában.
