Meglepetést okozott, hogy Ferenc pápa a szinodalitásról szóló szinódus lezárulása után nem jelentetett meg olyan apostoli buzdítást, amely összegezné a vatikáni tanácskozás eredményeit, elhelyezné annak hangsúlyait. Az elemzők kiemelik: a szinódust követő pápai irat elmaradásának gesztusa önmagában is a szinodalitást kívánja hangsúlyozni éserősíteni: ezáltal is aláhúzza, hogy az eszmecsere, a közös gondolkodás és a feladatok közösségi megvitatása kapta a főszerepet, és ezt nem is kísérli meg egyetlen nézőpontból összefoglalni. Ugyanakkor október 24-én Ferenc pápa közzétett egy enciklikát Dilexit nos (Szeretett minket) címen. Ebben arra szólítja fel a katolikusokat világszerte, hogy fedezzék fel újra a Jézus szívében rejlő szeretetet és együttérzést.
Az alapos teológiai szöveg a katolikus egyház hagyományos, a legszentebb szív iránti tiszteletére támaszkodik, amely évszázadokon át szentek, pápák és teológusok inspirációjának forrása volt. Íme hét megfontolásra, továbbgondolásra, elmélyítésre alkalmas gondolat a Dilexit nos-ból Jézus szívének emberi és isteni szeretetéről a Catholic News Agency válogatásában.
1. Semmi sem választhat el minket Krisztus szeretetétől
Az enciklika címe, Dilexit nos, Szent Pál rómaiakhoz írt levele 8. fejezetének végéből származik: ,,Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard? Biztos vagyok ugyanis benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.(Róm 8,35,38-39).
2. A szív ereje egy széttöredezett világban
A pápa bírálja a mai élet ,,folyékony” természetét, amelyet a felszínesség és a fogyasztói társadalom jellemez. Azt mondja, hogy ,,elmerülve találjuk magunkat a sorozatfogyasztók társadalmában, akik egyik napról a másikra élnek, akiket a rohanó tempó ural, akiket a technológia bombáz, és akiknek nincs türelmük azokban a folyamatokban részt venni, amelyeket a belső élet természeténél fogva megkövetel”. ,,A mai világ frenetikus tempójában, a szabadidő, a fogyasztás és a figyelemelterelés, a mobiltelefonok és a közösségi média megszállottságában elfelejtjük táplálni életünket az Eucharisztia erejével” — teszi hozzá. Ehelyett — folytatja — a szív ,,a mélységes egyesítő központ minden egyes ember és a társadalom számára”. Az enciklika idézi XVI. Benedek pápát, aki azt mondta: ,,Minden embernek szüksége van egy központra” a saját életében, az igazság és a jóság forrására, amelyhez a mindennapi lét eseményeiben, helyzeteiben és küzdelmeiben fordulhat. Mindannyiunknak szüksége van arra, hogy amikor megállunk a csendben, ne csak saját szívünk dobogását érezzük, hanem mélyebben egy megbízható jelenlét dobogását is, amely a hit érzékeivel érzékelhető, de még valóságosabb: Krisztus jelenléte, a világ szíve” (Angelus, 2008. június 1.).
3. A kereszt mint Krisztus szeretetének végső kifejeződése
Az enciklika megállapítja, hogy ,,Krisztus átszúrt szíve megtestesíti Isten szeretetének a Szentírásban jelenlévő összes kinyilatkozását”. Ferenc pápa arról ír, hogy milyen nagy vigaszt találhatunk Krisztus szívének szemlélésében, szenvedésében és a mi üdvösségünkért való halálra szóló önmegtagadásában. ,,Szenvedéseink egyesülnek Krisztus szenvedésével a kereszten. Ha hisszük, hogy a kegyelem minden távolságot képes áthidalni, ez azt jelenti, hogy Krisztus szenvedései által egyesült tanítványai szenvedéseivel minden időben és minden helyen. Ily módon, valahányszor szenvedünk, mi is megtapasztalhatjuk azt a belső vigaszt, hogy Krisztus velünk együtt szenved” — mondja, majd hozzáteszi: ,,Ahogy Krisztus szívét, az evangélium megtestesült szintézisét szemléljük, Szent Teréz példáját követve nem magunkba, hanem a minket feltétel nélkül szerető Isten végtelen irgalmába vethetjük őszinte bizalmunkat, aki Jézus Krisztus keresztjében már mindent nekünk adott„.
4. A szeretet mint missziós impulzus
Ferenc pápa a Krisztus szíve iránti minden hiteles odaadás közösségi, társadalmi és missziós dimenziójáról is ír, hozzátéve, hogy Krisztus szíve nemcsak az Atyához vezet minket, hanem testvéreinkhez is küld minket. ,,Jézus hív és küld benneteket, hogy terjesszétek a jóságot a világunkban” — írja. ,,Az ő hívása szolgálatra szól, arra, hogy jót tegyünk, talán orvosként, anyaként, tanárként vagy papként. Bárhol is vagytok, meghallhatjátok a hívását, és felismerhetitek, hogy ő küld titeket, hogy beteljesítsétek ezt a küldetést.” A szentatya arra is bátorítja a plébániákat, hogy az evangelizáció eszközeként kevésbé a struktúrákra és a bürokráciára összpontosítsanak, figyelmeztetve ,,a közösségeket és a lelkipásztorokat, akiket túlzottan elragadnak a külső tevékenységek, a strukturális reformok, amelyeknek kevés közük van az evangéliumhoz, a megszállott átszervezési tervek, a világi projektek, a világi gondolkodásmód és a kötelező programok”. Az enciklika felidézi olyan missziós szentek példáit, mint Szent Teréz és Szent Charles de Foucauld. E legszentebb Szív felé fordulva — írja a pápa — a katolikusok megújult energiát találhatnak arra, hogy a szeretet által kezeljék a társadalmi és lelki kihívásokat. A pápa arról ír, hogy a Szentlélek tüze betölti Krisztus szívét, felidézve II. János Pál pápának a levelét, amelyet 100. évvel azután írt, hogy a XIII. Leó pápa az emberiséget Jézus Legszentebb Szívének szentelte: ,,Krisztus szíve a Szentlélek működése által él, akinek Jézus küldetésének ihletését tulajdonította”.
5. A Jézus Szentséges Szívének szentelt jóvátételi cselekedetek
Ferenc pápa az enciklikában tárgyalja a Jézus Legszentebb Szívének való jóvátételi cselekedetek katolikus hagyományát, és azt írja, hogy ,,a jóvátétel magában foglalja a kárpótlás felajánlásának vágyát” az Úrnak, aki a szeretet, az okozott sebekért. ,,Az általunk felajánlott jóvátétel az ő megváltó szeretetében és egyedülálló áldozatában való szabadon elfogadott részvétel” — magyarázza. ,,A felebaráti szeretet cselekedetei, a velük járó lemondással, önmegtagadással, szenvedéssel és erőfeszítéssel együtt, csak akkor lehetnek ilyenek, ha Krisztus szeretetéből táplálkoznak. Ő képessé tesz bennünket arra, hogy úgy szeressünk, ahogyan ő szeretett, és ezáltal rajtunk keresztül szeret és szolgál másokat.” ,,Kedves nővérek és fivérek, azt javaslom nektek, hogy fejlesszétek a jóvátételnek ezt az eszközét, ami egyszóval azt jelenti, hogy Krisztus szívének új lehetőséget kínálunk arra, hogy ebben a világban szétárassza lángoló és irgalmas szeretetének lángjait” — mondja a szentatya.
6. Szentek és a Legszentebb Szív
A Dilexit nosban Ferenc pápa megosztja a szentek tanításait, és gyakran idézi pápai elődei tanítását. Leírja, hogyan szentelte magát Szent Charles de Foucauld ,,a Legszentebb Szívnek, akiben határtalan szeretetet talált”, ami Krisztus utánzására ösztönözte, szigorú életvitelre, és hogyan bízott Szent Teréz a Legszentebb Szív végtelen irgalmában. Az olvasót Szent Margit Mária Alacoque lelki tapasztalataihoz is elkalauzolja, aki 1673 decemberének vége és 1675 júniusa között Krisztus jelenéseinek figyelemre méltó sorozatát élte át. Az első jelenésben Jézus ezt mondta neki: ,,Isteni szívem annyira lángol az emberek, és különösen az irántad érzett szeretettől, hogy mivel már nem tudja magában tartani égő szeretetének lángjait, ki kell öntenie azokat rajtad keresztül, és meg kell nyilvánulnia előttük, hogy gazdagítsa őket drága kincseivel, amelyeket most neked kinyilatkoztatok”. A pápa megjegyzi, hogy XIII. Leó pápa a világ Legszentebb Szívnek való szentelésére szólított fel, válaszul korának világi kihívásaira, XI. Piusz pápa pedig a Legszentebb Szívet a keresztény hit tapasztalata summájának tekintette. Azt is leírja, hogy II. János Pál pápa az utóbbi évszázadokban e tisztelet növekedését válaszként mutatta be a spiritualitás rigorista és testetlen formáinak növekedésére, amelyek elhanyagolják Isten irgalmasságának gazdagságát, és időszerű felhívásként, hogy ellenálljunk az olyan világ megteremtésére irányuló kísérleteknek, amely nem hagy helyet Istennek. Az enciklika olyan gondolkodókra is támaszkodik, mint Fjodor Dosztojevszkij regényíró és Martin Heidegger német filozófus, hogy hangsúlyozza a szív szélesebb emberi jelentőségét.
7. Krisztus sebzett szíve mint a béke és az egység forrása
Mivel a modern társadalom a Ferenc pápa által ,,szekularizációs hullámnak” és megosztottságnak nevezett jelenséggel szembesül, a szívben az egység forrását látja. ,,Csak a szívből kiindulva sikerülhet közösségeinknek egyesíteni és kibékíteni különböző gondolkodásunkat és akaratunkat, hogy a Lélek testvérekként az egység felé vezessen bennünket. A megbékélés és a béke is a szívből születik. Krisztus szíve az elragadtatás, a nyitottság, de a találkozás is. Ebben a szívben tanuljuk meg, hogy egészséges és boldog módon viszonyuljunk egymáshoz, és építsük ebben a világban Isten szeretetének és igazságosságának országát. A mi szívünk, egyesülve Krisztus szívével, képes ezt a társadalmi csodát véghezvinni — írja. A szentatya megerősíti, hogy Krisztus átszúrt bordájából továbbra is árad az a folyam, amely soha nem fogy el, soha nem múlik el, hanem újra és újra felajánlja magát mindazoknak, akik úgy akarnak szeretni, ahogyan ő tette. Ferenc pápa az enciklikában egy imát ajánl, hogy a sebzett világ visszanyerje szívét: Krisztus szívének jelenlétében kérem az Urat, hogy még egyszer irgalmazzon ennek a szenvedő világnak, amelyben úgy döntött, hogy lakik, ahogyan bármelyikünkben is lakik. Öntse ki fényének és szeretetének kincseit, hogy világunk, amely a háborúk, a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek és az emberségünket fenyegető technológia használata ellenére előre halad, visszanyerje a legfontosabb és legszükségesebb dolgot: a szívét.
Forrás: Catholic News Agency
