Kerkai Jenő (1904–1970) jezsuita szerzetes a 20. század kiemelkedő szociális apostola volt, alapító atyja a legnagyobb magyarországi agrárifjúsági szervezetnek, a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testületének, a KALOT-nak. A szocialista rendszerben a hatalom bebörtönözte, megkínozta, de ő mindvégig hűséges maradt krisztusi hitéhez, magyarságához.

A Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia és a Kerkai Jenő Jezsuita Szociális Központ 2022-ben és 2023-ban is konferenciát szervezett Budapesten, a Párbeszéd Házában. Az első rendezvény címe A legnagyobb magyar szociális szervező volt, a másodiké Kerkai Jenő keresztútja. A konferenciákon elhangzott előadások megszerkesztett változata két kötetben jelent meg, mindkettőt Koronkai Zoltán SJ és Szigeti Szabolcs szerkesztette.

A most kiadott könyvben öt tanulmányt olvashatunk. Gárdonyi Máté Demokráciából diktatúrába – Az Egyház válaszai (1945–1948) címmel azt az időszakot vizsgálja, amikor a demokratikus rendszerváltás álcájában elindul a sztálinista kemény diktatúra kiépítése. A Katolikus Egyház vezetése kezdetben nyitottan viszonyult a népi demokráciához, bár a nagybirtokrendszer felszámolása súlyos gondokat okozott. Mindszenty József bíboros irányítása alatt azonban a püspöki kar folyamatosan felszólalt az ekkor már egyre nyíltabban jelentkező diktatórikus törekvések ellen. Mindszentyvel szemben a kommunisták megpróbáltak más főpásztorokat együttműködésre bírni, kevés sikerrel. 1948-ban a Szűz Mária-év egyházi rendezvényei milliós tömegeket mozgattak meg, ezért is került sor a bíboros, hercegprímás letartóztatására és bebörtönzésére.

Bánkuti Gábor Áttekintő vázlat a magyar jezsuita provincia történetéről a kommunista diktatúra időszakában című tanulmányában világosan láttatja, hogy Kerkai Jenő börtönévei és szenvedései nem voltak egyedülállóak, annak ellenére, hogy a forradalom előtt letartóztatott jezsuiták közül 1956 után csak néhány – rajta kívül Pálos Antal és Mócsy Imre – került ismét börtönbe. Az értekezésből kiderül: amint a front elérte Magyarország területét, a KALOT vezetői, így Kerkai Jenő és Nagy Töhötöm a mozgalom átmentése érdekében tárgyalásokat kezdeményeztek a szovjetekkel, mert úgy gondolták: a kapcsolat kialakítása túlmutat a KALOT érdekein, sőt a magyar ügyön, a közeledés, a Vatikán és a Szovjetunió közti kapcsolat megteremtése az egész Egyház érdeke. A kialakult helyzetet úgy értékelték: a nagyobb baj elhárítása érdekében és az elvek feladása nélkül, a Mindszenty József által képviselt, hajlíthatatlan, meg nem alkuvó magatartás mellett kompromisszumokat kell keresni a megszállókkal. Mivel a bíboros számára álláspontjuk elfogadhatatlan volt, ez súlyos konfliktust okozott közte és Kerkaiék között. A reménykedésre okot adó jelenségek mellett egyre sűrűsödött a csalódások tapasztalata, miközben a jezsuita rend tagjai a zaklatott létből üldözöttekké váltak. A szerző végső összegzése szerint a magyar jezsuiták üldöztetése a diktatúrában megnyomorított magyar társadalommal való teljes sorsközösség vállalását jelentette, és így annak az egyik legfontosabb történelmi lenyomata.

Tabajdi Gábor A megfigyelések világa – Kerkai Jenő és a kereszténydemokraták az állambiztonság történeteiben című dolgozatában a kereszténydemokratákhoz tartozó emberek megfigyelésére sorol fel több példát. Kiemeli, hogy a megfigyelési dokumentumok hiányosak, manipulatív szándékkal készültek, ezért ezekből nem lehetséges önmagában a kiegyensúlyozott következtetések levonása. Ezzel együtt a fennmaradt dossziék a keresztény helytállás és szolidaritás bizonyítékai is.

Petrás Éva Kerkai Jenő – Az állambiztonság célkeresztjében címmel megállapítja: állambiztonsági dokumentumok tanúsága szerint Kerkai Jenő az 1946 és 1970 közötti közel negyedszázadot a szervezettörténetileg különböző neveken működő belügyi szervek célkeresztjében töltötte. Az egyik első jelentés, amely segítette kialakítani állambiztonsági értelemben vett karakterisztikáját a KALOT betiltása után alig két hónappal, 1946 szeptemberében készült, míg az utolsó a temetéséről számolt be 1970. november 10-én. Mintha mindvégig érvényes lett volna rá az, amit Rákosi Mátyás, a Magyar Dolgozók Pártja főtitkára mondott róla még 1948-ban: Mindszenty kellemetlen, Kerkai veszélyes.”

Veszélyes volt, mint minden jezsuita, hiszen egy 1957-es jelentés szerint: „A rendi illegációk közül a legveszélyesebbek és a legaktívabbak a jezsuiták, akik számszerűleg ugyan nincsenek sokan – országosan körülbelül kétszázan –, de szervezettségüknél, fanatikus nézeteiknél és az illegációban való jártasságuknál fogva erőt képviselnek.” Kerkai azonban azért volt különösen veszélyes, mert a KALOT megszervezőjeként és országos vezetőjeként nehezen számszerűsíthető tömegek álltak mögötte: az állambiztonsági ellenségkép-alkotás Kerkai veszélyességét alátámasztandó öt-hatszázezer, de akár egymillió emberről is beszélt. Ezek a tömegek pedig a mezőgazdaság kollektivizálására készülő és azt kivitelező kommunista államhatalom számára veszélyforrást jelentettek.

A kötet legterjedelmesebb tanulmánya Koronkai Zoltán SJ Kerkai Jenő, a fehér vértanú című monográfiája. A szerző részletesen bemutatja, hogy Kerkai Jenő életében milyen kivételes mélységben készült fel az előtte álló kihívásokra, a szenvedő Jézus követésére is.

Valóban Krisztus társa lett minden élethelyzetben. Koronkai dolgozata Kerkai üldöztetésének éveit három nagyobb részre bontja: a börtönéveket megelőző eseményekre, a börtönben eltöltött időszakra, végül a szabadulás utáni évekre. A történeti események bemutatásán túlmenően a szerző elmélyülten foglalkozik a jezsuita szerzetes teljes lelki útjának feltárásával a képzésétől a KALOT évein keresztül a börtön időszakán át a „csendes internáló táborig”, a pannonhalmi idősotthonig. Az értekezésből kiderül az is, hogy voltak egyházi körökben is olyanok, akik Kerkait mint „vörös pátert” emlegették. Az egyik főpap informális közegben „felakasztani való” kommunista jezsuitaként hivatkozott rá. Koronkai Zoltán szerint ez is mutatja, hogy a Katolikus Egyház magyarországi vezetése számára sem volt egyértelmű a KALOT támogatása, amit részben az magyaráz, hogy az Egyház maga is egyike volt a legnagyobb földbirtokosoknak. A szerző idézi Kerkai Jenőt, aki 1949-ben, a teljesen igazságtalan és megalapozatlan ítélethirdetés után azt mondta rendtársának, Takáts Ágostonnak: „Egész eddigi életünk magyar népünkért végzett munkában, magunkat nem kímélő erőfeszítésben, példamutató áldozathozatalban telt el. Most sem tehetünk mást!

Az igazságtalan ítéletre egy válaszunk lehet csupán: a magyar nép méltóságával és a keresztény ember hitével viselni a ránk kiszabott keresztet, kiegészítve testünkben-lelkünkben, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik.” Ezután mindketten megkezdik a börtönéveik letöltését, és rendkívül súlyos árat fizetnek az egzisztenciájuk, illetve egészségük feláldozásával is.

Válogatást ad a kötet Kerkai Jenő írásaiból is, többek között olvashatjuk a XXIII. János pápáról írt dolgozatát, valamint az Egy névtelen ember levelei című kisregényének második részét. A mű hőse egy fiatal, ateista munkás, aki vallásellenes kijelentéseket tesz, de valójában őszintén kereső ember. Mély hatást tesz rá, hogy szobatársa egy mélyen hívő parasztember, aki a halálos ágyán papot kér. A lelkipásztor távozóban átadja a fiatalembernek a színészlegenda, Jávor Pál halála előtti vallomását: …egyedül Krisztust követve érdemes élni! Ez az egyedüli igazi érték, ami odaát az örökkévalóságban az Isten szeme előtt is megmarad! Mert van lélek, örökkévalóság, örök élet!”

A kötet szerkesztői vallják: keresztény hívőként „csak egy dologra kell biztos garanciát nyújtanunk: a szeretet törhetetlen kibontakoztatására. Kerkai ebben volt a legnagyobb… Életművének szellemi folytatása és feltámadásának további lehetősége ezért bennünk, az olvasókban van”.

Kerkai Jenő keresztútja – Egy jezsuita sors az üldöztetés évtizedeiben
JTMR Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia – Jezsuita Kiadó, 2024.

Bodnár Dániel

Forrás: Magyar Kurír