† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben: Zebedeus fiai, Jakab és János odamentek Jézushoz, és ezt mondták: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk tenni!” Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely azokat illeti, akiknek készült.” Amikor a többi tíz ezt hallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra.
Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De közöttetek ez ne így legyen. Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”
Mk 10,35–45
Alázatosnak lenni egy farkastörvényű világban? Mindenki mást magunk elé helyezve szolgálni? Mindig, mindent jószándékból és önzetlenül tenni, semmit sem várva? Mindenhol utolsónak lenni, elfeledettnek, kihasználhatónak? Mindent eltűrni, mindent megbocsátani, másokat nem hibáztatni? – csontig hatoló kérdések, amelyre kétszer is meggondoljuk, hogy igent mondjunk-e, hiszen mindez szépen és kellőképpen jól hangzik elméletben, de a gyakorlat, a mindennapi élet tapasztalata mégis ennek ellenkezője. Zseniálisan ír erről Robert Bolt Kinek se nap, se szél című drámájában, amely Morus Szent Tamás életének utolsó szakaszát mutatja be, a következőket mondja: „Ha olyan államban élnénk, ahol az erény hasznot hajt, a puszta józan észtől már jóemberek lennénk, a mohóságtól egyenesen szentek. De mivel valójában azt látjuk, hogy a kapzsiság, a harag, az irigység, a gőg, a tunyaság, a bujaság és a butaság rendszerint sokkal több hasznot hajt az alázatnál, a tisztaságnál, a szilárdságnál, az igazságosságnál és az okosságnál. És, ahhoz, hogy valaki egyáltalán ember maradhasson, választania kell… és akkor talán muszáj, hogy kitartsunk egy kicsit – még azzal a kockázattal is, hogy hősökké válunk… és ez tulajdonképpen szeretet kérdése.” Találóan fogalmazza meg az író a Krisztus-követés lényegét, amelyről a mai evangéliumban hallunk. Mert könnyebb a világot, a gonosz lelket vagy a másik embert hibáztatni, hogy miért döntünk a fennhéjázó magamutogatás, a lekicsinylő cinizmus, a mérhetetlen becsvágy vagy a jól bejáratott elitizmus mellett. Mindez szívünk szeretetéről árulkodik, amely keménnyé és megkeseredetté válik sok esetben.
Talán egy másik szempontot is érdemes megnéznünk Krisztus-követésünk kapcsán, mégpedig, hogy jobban szeretjük a dicsőséges Krisztust követni, mint a szenvedő Jézust, akit megaláznak, leköpnek vagy éppen megcsúfolnak. Talán mi – Krisztus-követők – is túl sokszor akarunk uralkodni szolgálat nélkül, jónak lenni önzetlenség nélkül és naggyá lenni Isten nélkül. Jézus hangsúlyozza: „az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” Éppen ezért nekünk ezen az úton kell haladnunk, ahol megéljük a szolgálat és az önajándékozás csodáját, és különösen igaz ez a missziók vasárnapján. Ha elhisszük mindezt, akkor a jézusi örömhír nem csupán szépen csengő és jól hangzó ábránd lesz, hanem életet átformáló élő valóság. Szívünk mélyén erre vágyunk, hogy önmagunkat adhassuk szabadon, örömmel és szeretettel, annak, aki minket megálmodott, megalkotott és létrehívott.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2024/42-es számában.
