Az örök életben való hit megszabadít minket attól a szörnyűségtől, hogy a fizikai halállal minden véget ér, nincs kiút a szenvedésből és az igazságtalanságból, mely a földön uralkodik. A Szentlélekről szóló katekézissorozatában a pápa ezúttal azt járta körül, hogyan van jelen és miként működik a Lélek az egyház életében.
Jézus azt mondta tanítványainak: „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat, én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri; ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.” (Jn 14,15–17)
Az első három évszázadban az egyház nem érezte szükségét, hogy a Szentlélekben való hitét kifejezetten megfogalmazza, csak a negyedik században kezdődött meg ez a folyamat Szent Atanázzal, eretnek törekvésekre adott válaszként. A konstantinápolyi egyetemes zsinat határozta meg 381-ben azokkal a szavakkal a Szentlélek isteni mivoltát, amelyekkel ma is imádkozunk a Credóban: „Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a Fiútól származik, akit éppúgy imádunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút, Ő szólt a próféták szavával”. A Szentlélek tehát a Teremtő világához tartozik, nem pedig a teremtményekéhez, ugyanaz a dicsőség és imádás illeti, mint az Atyát és a Fiút. Az egyenlő tisztelet gondolata igen kedves volt Nagy Szent Vazulnak, aki megfogalmazta azt, hogy a Szentlélek az Úr, az Isten – amit aztán később Nazianzi Szent Gergely is megerősített.
Összebékített különbözőségek
Hiszek a Szentlélekben – imádkozzuk minden vasárnap a szentmisén. Mit mond ez nekünk, mai hívőknek? – tette föl a kérdést a pápa. A múltban főként azzal a megállapítással foglalkoztak, hogy a Szentlélek az Atyától származik. A latin egyház hamar kiegészítette ezt azzal, hogy a „és a Fiútól”. A latin kifejezés (Filioque) később sok vitát és megosztottságot szült a keleti és a nyugati egyházban. Ma már a párbeszéd légköre uralkodik a két egyház között, ezért kölcsönösen van remény az egyik fő, kiengesztelődött különbség teljes elfogadására. Ferenc pápa hozzátette: tetszik nekem ez a kifejezés: kibékített különbözőségek. A keresztények között oly sok az eltérés: ki ennek, ki annak az iskolának a tagja; van, aki protestáns, van, aki más… a lényeg az, hogy ezeket a különbözőségeket összebékítsük, az együtt haladás szeretetében.
A Szentlélek éltető ereje
Ezen túljutva ma számunkra az a fontos, amit a Credóban vallunk, vagyis, hogy a Szentlélek éltet minket. Milyen életet ad nekünk a Szentlélek? Kezdetben a teremtéskor Isten életet lehelt Ádámba, a föld porából élőlénnyé tette. Az új teremtésben a Szentlélek új életet ad a hívőknek, Krisztus életét, természetfeletti életet mint Isten gyermekeinek. Szent Pál ezt így fogalmazza meg: „az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől” (Róm 8,2). Hol van mindebben a nagyszerű és vigasztaló hír számunkra? – kérdezte a szentatya, majd így válaszolt: Az, hogy az élet, amit a Szentlélek nekünk adott, az örök élet! A hit megszabadít minket attól a szörnyűségtől, hogy a fizikai halállal minden véget ér, nincs kiút a szenvedésből és az igazságtalanságból, mely a földön uralkodik. Pál apostol így biztosít erről minket: „Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által” (Róm 8,11).
A Lélek bennünk lakik, bennünk van. Ápoljuk ezt a hitet azok számára is, akik önhibájukon kívül nem rendelkeznek vele és nem képesek értelmet adni az életüknek. És ne felejtsünk el köszönetet mondani annak, aki halálával elérte ezt a felbecsülhetetlen ajándékot számunkra! – zárta szerdai katekézisét a pápa.
Fordította: Gedő Ágnes, Vatican News
