A Székelyudvarhelytől mindössze 5 kilométerre fekvő kicsiny településen a hívek száma alig haladja meg a száz főt. A lakosok több mint 90 százaléka katolikus. Néhány éve elkezdték a templom felújítását, és évről évre, lassan, de biztosan haladnak a teljes felújítás felé, számol be róla a Hargita Népe.
Néhány évvel ezelőtt a templombelsővel kezdődött a székelyszenttamási római katolikus templom korszerűsítése, mára azonban szinte teljes egészében megújult. Kezdetben felújították a sekrestyét, kicserélték a szentély padlózatát, újrafestették a belső teret. Tavaly a magyar kormány támogatásával a templom tetőszerkezetét cserélték ki, idén pedig folytatták a munkát, és a tornyot is felújították. László István plébános szerint a hívek határozott igénye volt, hogy az addig bádoggal borított templomtetőt cserepekkel, a tornyot pedig rézlemezekkel borítsák. A munkálatok augusztusban zajlottak, kicserélték a torony faszerkezetét, a toronygömböt, felújították a villámhárítót és időkapszulát is elhelyeztek benne az utókor számára, így mára szinte teljes pompájában tündököl az épület.
,,Ötven évvel ezelőtt volt legutóbb felújítva a torony, ezért a mesterek szerint nem volt éppen olyan rossz állapotban a faszerkezet, de azért így is időszerű volt a felújítás” – vélekedett a plébános. Hozzátette, a teljes felújítás jelentős részén túl vannak, még a templom padlózatát és a padokat szeretnék kicserélni a jövőben, illetve a fűtés problémájának megoldása is hátravan.
,,A templomunkban jelenleg egyáltalán nincs fűtés, ami elég kellemetlen a hidegebb hónapokban. Szeretnénk központi fűtést, egy kazánházat építeni és fűtőtesteket felszerelni, hogy javítsuk a hívek komfortérzetét, de erre előbb megfelelő támogatási forrásokat kell találjunk” – ismertette.
Az eddig elvégzett munkálatok értéke több millió lej. A székelyszenttamási hívek száma alig százra tehető, azonban a főesperesi kerület egyik legrégibb egyházközsége. Filiaként Ülke és Tibód is hozzátartozik.
Hadnagy Éva