† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan, kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: »Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok.« Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”
Majd ismét magához szólította a népet, és így szólt: „Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.
Mk 7,1–8.14–15.21–23
Verseny van a világban, verseny van az egyházban, verseny van a közösségi és a személyes élet színterein, ahol sokszor helyt kell állni, az elvárásoknak meg kell felelni, a kitűzött célokat maradéktalanul kell teljesíteni. S talán önmagában nem is a versenyszellemmel van probléma, hiszen sokszor éppen az segít továbblépni, együtt gondolkodni és cselekedni. Az igazi probléma talán a képmutatás, az álszentség, amely sokszor megfertőz bennünket is, templomba járó, vallásgyakorló Krisztus-követőket is. A világ diktálta teljesítménykényszer, ahol meg kell mutatni, be kell bizonyítani, hogy „én is érek legalább annyit, mint a másik”, eluralkodott rajtunk és bennünk. És ez hatványozottan igaz a Krisztus-követőkre is, ahol nem egyszer „vallásgyakorlás”, „lelki élet” címén erkölcsfitogtatásba kezdünk. És itt – Richard Rohr szerint – nagyon konkrétan és kézzelfoghatóan a hit válságáról beszélhetünk, mert a hitet formaiságában és nem lényegiségében szemléljük. Éppen ezért egyfajta konzervvallásosságban megtart ugyan, de nem tud bennünket kellőképpen átformálni mint éltető valóság. S mivel mindannyian érezzük a formaiság kiüresedő mivoltát, éppen ezért utat engedünk a vallási képmutatásnak, amely aztán torzítja lelki életünket és személyiségünket.
Jézus a mai evangéliumban óvva int a képmutató magatartástól, amely nagy-nagy kísértése világunknak. A képmutatás görögül a hupokrités, amelynek jelentése színész, a hipokrita, az a személy, aki álszent, magát tettető, aki önmagát megjátssza, színlel. A felsorolást talán annyival egészíthetjük ki, hogy a képmutató a kereszténységet karikatúrává alacsonyítja, mert használja ugyan a formát, de nem éli a lényeget. Ezzel szemben Jézus arra hív bennünket, hogy újra fedezzük fel a benne való élet gazdagságát, hiszen legnagyobb kincsünk az istengyermekség, amelynél nagyobbat nem kaphattunk Istentől. Az istengyermekség tudata segíthet kilépni a képmutató életszemlélet fojtogatásából, amely mindig pusztít, mérgez és rombol, emberi életeket, közösségeket és végső soron az egyházat. Számunkra is mindig kihívás megmaradni a szeretet igazságában és az igazság szeretetében, mert mindig vannak határhelyzetek, mégis ez az egyetlen út, amely megóv a képmutatástól. Éppen ezért együtt kérjük a mai napon Ferenc szentatyánkkal: „Uram, add, hogy soha ne legyek képmutató, hogy mindig meg tudjam mondani az igazat, vagy ha nem mondhatom meg, maradjak csöndben, de soha, soha ne legyek álszent!”
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2024/35-ös számában.
