#Szokond30 – Életre szóló jó élmény legyen

0
489

A szatmári egyházmegye fiataljai és fiatal felnőttjei számára harminc éve hivatkozási alap és várva várt esemény Szokond, pontosabban a szokondi gyermektáborok. Az alapító és a résztvevők, illetve a kis táborozókból csoport-, esetenként táborvezetőkké előlépők visszaemlékezéseivel nemcsak nosztalgiával töltötték be lapunk hasábjait, hanem bemutatták másoknak, akik nem hallottak róla vagy nem ve(he)ttek részt egyik táborban sem: Szokond a béke szigete, felejthetetlen hitélmények, barátságok és hivatások megalapozója is sok egyéb mellett. Ismerjék meg SUHÁRT EVELIN szokondi élményeit, érzéseit!

2016 márciusában ismerkedtem meg a Szatmári Ifjúsági Irodával és általuk a szokondi gyerektáborokkal. Gyermekként nem volt lehetőségem részt venni a szokondi táborokban, az első élményeimet csoportvezetőként szereztem. Zárkózott tinédzserként nehéznek éreztem a mások felé nyitást és a kommunikációt, félve attól, hogy gondolataimat nem fogadják el, nem találom majd meg a helyem, de ez a félelmem varázsütésre oszlott szét, amint beléptem a júniusi próbatáborba. Akkor voltam életemben először Szokondon. Az iroda munkatársai és a csoportvezetők között kialakult bizalmi légkör lehetővé tette, hogy feloldódjunk és megnyíljunk. Bizton állíthatom, hogy Szokond „varázserővel” bír. A házak falai, a fű puhasága és a helyből áradó nyugalom egyből megbabonázza az oda érkezőket. Ez nincs másként a gyerektáborokban sem.

Négy év alatt öt gyerektáborban volt lehetőségem csoportot vezetni, Varga Erzsébet és Fleisz Henrietta táboraiban, és évről évre jobban vártam a gyerektábor hetét, a nyaram fénypontját. A szokondi táborok energiái semmihez nem foghatóak. Általuk megbizonyosodtam a hivatásomról. Szerettem minden kiscsoportos beszélgetést, ahol személyesen megismertük a gyerekeket és összekovácsolódtunk a hét folyamán, szerettem a reggeli és esti imákat, amelyekre mindig nagy izgatottsággal keresgéltük a dalokat és az elmélkedéseket, szerettem a reggeli tornákat, mikor még mindenki álmosan vánszorgott, és a táncesteket, ahol önfeledten szórakoztunk. A tábor fénypontja számomra mindig a csütörtök esti szentségimádás volt és az azt követő tábortűz. Olyankor már éreztük, hogy jól zárult a tábor, láttuk a gyerekek arcán az elégedettséget, és számtalanszor elhangzott a mondat: „Még ne menjünk haza!” Az Istenhez való közelség megtapasztalása ilyen reakciót képes kiváltani a legkisebbekből is. 

Idén táborvezetőként ünnepelhetem a kedvenc nyári táborom 30. születésnapját. Legfőbb szempontom, hogy a gyerekeknek és a csoportvezetőknek is életre szólóan jó élmény legyen, és remélem, hogy a táborban való részvétel által megérzik azt, hogy milyen felemelő egy hittel élő közösség tagjának lenni. Igaz, mi csak évi egy hetet töltünk a szokondi gyerektáborban, de a szokondi táborok örökké bennünk maradnak. 

Suhárt Evelin

Az írás megjelent a Vasárnap 2024/29-30-as lapszámainak Fókusz-összeállítása részeként. Összeállította: Cziple Hanna Gerda, Dénes Gabriella.