A szatmári egyházmegye fiataljai és fiatal felnőttjei számára harminc éve hivatkozási alap és várva várt esemény Szokond, pontosabban a szokondi gyermektáborok. Az alapító és a résztvevők, illetve a kis táborozókból csoport-, esetenként táborvezetőkké előlépők visszaemlékezéseivel nemcsak nosztalgiával töltötték be lapunk hasábjait, hanem bemutatták másoknak, akik nem hallottak róla vagy nem ve(he)ttek részt egyik táborban sem: Szokond a béke szigete, felejthetetlen hitélmények, barátságok és hivatások megalapozója is sok egyéb mellett. Ismerjék meg Csiszár Klára szokondi élményeit, érzéseit!
Amikor idén, a szokondi táborok 30 éves jubileuma kapcsán megláttam magam 14 évesen az első szokondi táborokat idéző fényképeken, foglalkoztatott bensőleg az, hogy mit is jelentettek és jelentenek a szokondi táborok az életemben, melyeknek részese voltam 30 évvel ezelőtt gyerekként, aztán a középiskola alatt csoportvezetőként, egyetemistaként táborvezető lettem, az egyetem elvégzése után pedig 2005 és 2009 között Bontó Gabriellával egyházmegyei ifjúság referensekként a táborokért feleltünk. Tizenöt évig volt Szokond az életem része, sok mindenre megtanított. Gyerekként a fantasztikus csoportvezetőkre emlékszem és a fiatal pap bácsikra, akik nem is néztek ki papoknak, fiatalosak, belevalók voltak, szervezkezdtek értünk a csoportvezetőkkel, hogy számunkra a tábor élmény legyen. Már itt megfogalmazódott bennem az a vágy, hogy felnőttként valami hasonlót szeretnék csinálni. Erre tanítottak a táborok, ismerkedni számomra idegen gyerekekkel, akikkel aztán néhány nap elteltével barátként váltunk el, bibliai történetek kapcsán beszélgetni, ezeket eljátszani, életünkre aktualizálni, szórakozni úgy, hogy közben vigyázunk egymásra, tiszteljük egymást, és távol a szülőktől ráhagyatkozni azokra, akik felelősséget vállalnak értünk, és akik szeretettel, barátsággal és odafigyeléssel vannak irántunk. Elvégeztem a Hajszoló ifjúsági csoportvezető-képzést, mely számomra szintén Szokondhoz kötődött. Ott láttam életemben először olyan egyetemistákat, akik nőként teológiát tanulnak. Leesett az állam, hogy ezek mennyire belevaló csajok, milyen okosak, milyen jókat kérdeznek, és milyen jó velük beszélgetni hitről, az élet kérdéseiről. Középiskolásként kipróbálhattam magam csoportvezetőként, felelősséget vállalhattam kisebbekért, immár én kísérhettem a kisebbeket egy héten át azon az úton, mely az ő útjuk volt Istennek. Ezzel a tapasztalattal csak megerősödött bennem az, hogy ezt hivatásszerűen szeretném később csinálni, hiszen szebb hivatást, nem tudok elképzelni, mint fiatalokat kísérni azon az úton, melyet a szerető Isten története mindannyiunkkal és melyet végső soron együtt írunk a mi teremtőnkkel.
A szokondi tapasztalok nélkül biztosan nem választottam volna a teológiai tanulmányokat, akkor se, ha ehhez a tapasztalathoz még annyi minden más motiváció is társult. Az egyetemi évek alatt a nyarak továbbra is Szokondról és a táborokról szóltak, immár táborvezetőként alakíthattam és felelhettem a gyerekekért és a csoportvezetőkért, akikkel a húsvéti vakációban együtt készültünk a nyárra. Először éreztem életemben azt, hogy vezetőként az enyém az utolsó felelősség, hogy döntéseimnek, jelenlétemnek, emberekhez való viszonyulásomnak hatása van másokra, arra, hogy milyen élményekkel térnek haza, arra, hogy milyen Isten válik számukra megtapasztalhatóvá azon az egy héten. Itt már sokat segítettek a teológiai tanulmányok, melyek évről évre egyre jobban felkészítettek arra a hivatásra, melynek csírája a táborok alatt szökkent egyre inkább szárba. 2005-ben Bontó Gabriellával átvettük a szokondi táborok irányítását. Ezekben az években a fő figyelmünk elsősorban a csoportvezetők és a táborvezetők felkészítésére fókuszálódott. Igyekeztünk a csoportvezetőket legjobb tudásunk szerint felkészíteni, őket csapattá kovácsolni, annak érdekében, hogy nyáron aztán helytálljanak, és tudják a gyerekeket úgy kísérni, hogy az élménnyé, a szerető és teremtő Isten megtapasztalásává legyen, közösségben, szeretetben, egymásra való odafigyelésben. Ebben a szakaszban fontossá kezdett lenni számomra ismét a bizalom, a csoportvezetőkre, a kolleganőmre való ráhagyatkozni tudás. A csoportvezetők kísérésében az odafigyelés, kiben mi mocorog, kinek mire van tehetsége, miben kell erősíteni, bátorítani, mert még bizonytalan, és hol, kit, mikor és hogy kell visszafogni és a másikra való mélyebb odafigyelésre bátorítani. A gyerekkori álmom, mely Szokondon táplálkozott, Szokondon ki és be is teljesedett, megbízást kaptam és felelősséget vállalhattam fiatalokért, ami engem gyerekként, látva a pap bácsikat, csoportvezetőket, hitoktatókat, szerzeteseket, lenyűgözött.
Szokondra gondolva továbbra is hiszem és érzem azt, hogy a legszebb hivatás embereket elkísérni, formálni, alakítani és bátorítani arra, hogy merjék őszintén, bátran, egymásért és a teremtett világért felelősséget vállalva írni történetüket mindannyiunk Teremtőjével. Fantasztikus az, ha ezen az úton vannak olyan emberek, akikre rá tudunk hagyatkozni, akikben meg tudunk bízni, hiszen a célunk azonos. Számomra ilyen volt Bontó Gabriella, a pap bácsik, akikkel együtt dolgozva megtapasztalhattam azt, hogy nőként, fiatalként lehet egyházat építeni és alakítani, és ilyenek voltak a fiatal ránk bízott csoportvezetők, akik nemcsak a bérmálásban mondtak igent, hanem ezt az igent komolyan véve felelősséget akartak vállalni kisebbekért, közösséget akartak alakítani, és ezzel nagyon nagy mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy ez a világ, kisebb hazánk szebb, élhetőbb és boldogabb legyen. Nekem a szokondi tapasztalatok után senki nem mondhatja azt, hogy a fiatalokat nem érdekli az egyház, vagy hogy elveszítettük őket. Én hiszem azt, hogy a fiatalok ma is ott vannak, és komolyan akarják venni azt, amire hívja őket az Isten, csak meg kell tudni hallgatni őket és bízni kell bennük, hogy tudnak és akarnak felelősséget vállalni és dolgozni másokért, megélve és komolyan véve ezzel saját hitüket, istentapasztalatukat, azt, amire Isten hívja őket. Ad multos annos! Szokondnak még sokáig lesz létjogosultsága, mert Szokond a felelősséget vállalni akarók és egy jobb világért dolgozók hitközössége, mely vonzó, példaértékű és nélkülözhetetlen a mai világban. Szokondon a bérmálásban kimondott igenek valósággá, tapinthatóvá válnak az egymás iránti szeretetben és odafigyelésben.
