A tanítványság témája ismét aktuálissá vált az egyházban. A krisztushívők tudják, nem elégedhetnek meg azzal, hogy vallási gyakorlatukat úgy adagolják az életükhöz, mint mártást a főfogáshoz. Az egyház ma már nem a tömegek egyháza. A Krisztusban való hit manapság egyre inkább azt jelenti, hogy a híveknek úgy kell követniük őt, ahogyan az első keresztények tették a maguk idejében.
A hit nem redukálható bizonyos számú igazság elfogadására, sem az erkölcsiséghez való ragaszkodásra. A hit az embert az élő Krisztushoz vezeti, s a hitre jutás folyamata során, aki útrakel, az átadja magát Krisztusnak, elkötelezi magát, és hagyja, hogy Krisztus vezesse őt tovább az úton. Ebben a folyamatban a hívő eltávolodik a világ hitrendszerétől és feszültségek között találja magát: kiszolgáltatottá válik.
1936-ban Dietrich Bonhoeffer német evangélikus lelkész megértette, hogy a náci hatalommal való feszült viszonyban álló, hitvalló egyháznak fel kell készítenie leendő lelkipásztorait arra, hogy ne csak funkcionáriusok legyenek, akik az élet vallási oldalát biztosítják. Azoknak, akik egy általa vezetett szemináriumon találkoztak, írt egy könyvet Élet a tanítványságban (magyarul: Követés. Luther Kiadó, 2007) címmel, amelyből már akkoriban is sok-sok világi krisztushívő merített ihletet. E művében Bonhoeffer részletesen áttekinti és mélyrehatóan magyarázza az első tanítványok meghívását, a Hegyi Beszédet és a Máté evangélium 10. fejezetében található missziós beszédét. A könyv ereje abban rejlik, hogy Bonhoeffer elutasítja a „történelem Jézusa” és a vele szemben álló „hit Krisztusa” megközelítést, vagyis nem választja szét Jézus galileai szolgálatát és az egyházban való feltámadás utáni jelenlétét. Ezzel eleve kizárta azt a kettősséget, amely a tanítványság témáját veszélyezteti: egyik oldalról azt, hogy Jézus követése idealista és erősen egyéni törekvéssé váljon, tekintet nélkül a társadalom szövetébe való beilleszkedésre, másik oldalról pedig azt, hogy az egyház élete Jézus meglehetősen konkrét követeléseinek újragondolása nélkül pusztán polgári viselkedésformává váljon, és ezáltal az egyház alkalmazkodjon a világhoz.
Szent János evangéliuma Jézus utolsó megszólalását e szavakkal tárja elénk: „Kövess engem” (21,22). Péterhez szólt ez az ige, akinek rá kellett ébrednie, hogy továbbra is követnie kell Jézust. Jézus követése nem csak a galileai évekről és a jeruzsálemi útról szól, hiszen halála nem vetett véget annak az életformának, amely feltámadása óta folyamatosan zajlik, és az utolsó leheletükig kötelezi azokat, akik meghallják hívását.
Máté evangéliumának vége még egyértelműbben fogalmaz: miután Jézus feltámadt, Galileában újra találkozik az apostolokkal, és egy utolsó felszólítással búcsúzik tőlük: „Nekem adatott minden hatalom a mennyben és a földön. Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig” (Mt 28,18–20).
Máté evangéliuma szerint az apostolok soha nem szűnhetnek meg Krisztust követni, hiszen az a feladatuk, hogy másokat is a tanítványi életformára vezessenek, s nemcsak Izrael népének köreiben, hanem az egész földkerekségen, a történelem végéig: mindenütt, minden időben, férfiaknak és nőknek egyaránt nyitottnak kell lenniük arra, hogy Krisztus tanítványaivá váljanak.
Vajon tudatában vagyunk-e annak, hogy – a legelső evangélium utolsó jelenetében szereplő apostolokhoz hasonlóan – a mi feladatunk sem más, mint hogy kapcsolatot teremtsünk a feltámadt Krisztus és azok között, akik még nem hisznek benne. A mi életünkön keresztül kell hogy megértsék, ki volt Jézus és mit tanított, s ezek után maguk is tanítványokká váljanak; nem a mi tanítványainkká, hanem – hozzánk hasonlóan – Krisztus követőivé. Nem elegendő, ha csupán egyfajta vallási elmélethez vagy gyakorlathoz ragaszkodnak; a cél előttük is világos: személyes kapcsolatba kell lépniük Jézussal, és követniük őt. A mi példánk tehát nélkülözhetetlen, hiszen ők is csak akkor válhatnak tanítványokká, ha a mi életünk példája nyilvánvalóvá teszi számukra, hogy ez mit jelent. A tanítványi lét továbbadásában Jézus számít ránk.
Részlet François testvér azonos című könyvéből, amely a Vigilia kiadásában jelent meg. Forrás: Vigilia
