† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?”
Mk 4,35–41
Megoldhatatlannak látszó problémák. Hitet felmorzsoló helyzetek. Életeket megbénító tragédiák. Reménytelennek tűnő állapotok. Létbizonytalanságot szülő világtörténések. Aggasztó folyamatok. Elkeserítő valóságok – talán mintha titkon mi is Nietzsche „igazságát” vallanánk Istennel kapcsolatosan a világban végbemenő változásokat figyelve. Nagyon gyakran hasonlóan vélekednek templomba járó Krisztus-követők is, akik személyes életük történései tükrében „vizsgáztatják” Istent mindenhatóságból, szeretetből vagy éppen gondviselésből. De hasonlóan vannak sokan, akik ugyanezt teszik, csak éppen a világ történései kapcsán, mert abban mérik le Isten szeretetét, jóságát vagy éppen hatalmát, hogy hogyan alakul a világ sorsa. Így aztán többen egy távoli Isten képébe kapaszkodnak, aki magára hagyta az emberiséget, a világot, vagy aki éppen „alszik”, vagy egyáltalán nem is létezik.
Éppen ezért sokan el is fordulnak Istentől, majd pedig kiegyeznek az univerzummal mint istenséggel, a sorssal, amely jót vagy éppen rosszat hoz, és megannyi házi istenséggel vagy ezoterikus praktikával, amely bizonyos szinten biztonságot ad. Mégis tévúton jár az, aki Istent egyéni életének tragédiaiból és eseményeiből vizsgáztatja, mert alapvetően nagyon téves szemszögből közelíti meg Istent, az istenkapcsolat fogalmát és az üdvösség kérdéskörét. Ennek hátterében pedig nagy valószínűséggel egy torz istenkép és gyermeteg hit húzódik meg, amely messze áll a felnőtt, hiteles hittől.
A mai evangélium ebben lehet segítségünkre, ha elakadtunk a spiritualitás útján, amelynek legfőbb ismérve a viszonyulásunk, a reagálásunk az általunk nehéznek nevezett helyzetek kapcsán. Nagyon szépen fogalmazza meg ezt Richard Rohr a Most – tanuljunk meg látni a misztikus szemével című könyvében, miszerint „arról állapíthatjuk meg, hogy valakinek felnőtt és hiteles-e a hite, hogy képes-e megbirkózni a sötéttel, a kudarccal és az ego érvénytelenségével – továbbá nyugodt, de reményteli öröméről!”.
Mi, akik olvassuk a mai evangéliumot, tudjuk már a választ a tanítványok kérdésére, mégpedig, hogy Jézus úr minden vihar fölött, amely akár a személyes életünket, akár a társadalmat tépázza. És mindezt tudja az, aki – Szent Pál apostol szerint – Krisztusban van, mert az új teremtmény, aki hittel és hitből él. Azonban ezt a hitet őrizni, ápolni kell az Úrral való mély, személyes kapcsolat révén, hiszen hitünk dinamikus – életet átformáló – valóság, amely mindig, mindenhol és mindenben meglátja és láttatja az Urat.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2024/25-ös számában.
