† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben: A tizenegy tanítvány elment Galileába, fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte a földre. Egyesek azonban még mindig kételkedtek. Jézus odament hozzájuk, és ezt mondta nekik: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!”
Mt 28,16–20
Pünkösd ünnepét az egyházi hagyomány szerint mindig Szentháromság vasárnapja követi mintegy összefoglalva, egymagába sűrűsítve ünnepeink mondanivalóját, ami szerint Isten – Atya, Fiú és Szentlélek szeretetközössége – teljes Szentháromság, aki önmagát ajándékozza a világért, a világ üdvösségéért, mert szeret. Isten nem magányos isten, hiszen ő szeretetből és szeretetben él, s talán misztérium, hogyan lehet az egy, örök, oszthatatlan Isten igaz Szentháromság, az igazi misztérium, hogyan szerethet ennyire az Isten. A keresztény kultúrkörben, amikor a misztériumról beszélünk, akkor nagy általánosságban arra gondolunk, hogy – jelentés szempontjából – megfejthetetlen titok, mégis, ha bátorkodunk más szemszögből megközelíteni, a misztérium jelentheti azt is, hogy egy adott kinyilatkoztatott igazság kimeríthetetlen, kiapadhatatlan. Amelyből mindig lehet – és kellene – meríteni, töltekezni, gazdagodni, és így van ez a Szentháromság szeretetközösségével is, amely bennünket létre hívott. Isten önközlése a szeretetben nyilvánul meg, mert ő a szeretet ősforrása, éppen ezért a lényeget téveszti szem elől az, aki Istenről nem mint szeretetről és Szentháromságról beszél, hiszen a szeretet mindig személyek közt valósul meg, nem önmagában áll fenn. És mi jellemzi ezt a szeretetet, amely a Szentháromságon belül létezik? Először is az ingyenesség, az elfogadás, a teljesség, a bőkezűség, a szabadság és az örömteliség. Isten kinyilatkoztatta önmagát Fiában, Jézus pedig megmutatta számunkra a mennyei Atyát, éppen ezért a keresztény istenkép lényege a szerető Isten, nem pedig a büntető, a megtorló, ahogy Babits Mihály a Zsoltár gyermekhangra című versében mondja: „Ő nem az a véres Isten: az a véres Isten nincsen”.
Jézus a mai evangéliumban erre a feladatra hívja meg tanítványait: elmenni az egész világra és élni, majd pedig hirdetni az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetközösségét, ahol nincs többé önzés, érdek, birtoklási vágy, versengés, hanem csakis szívbéli hit és szeretet, remény és öröm, amely képes átalakítani másokat is. Nekünk, mai Krisztus-követőknek talán egyik legfontosabb feladatunk, hogy erről az Istenben élő szeretetközösségről tegyünk tanúságot, de ehhez először szükséges a szeretet túlcsordulása életünkben, mert csak arról tanúskodhatunk hitelesen, amit élünk, amiből merítünk nap mint nap. Létünk forrásvidéke a Szentháromság szeretetközössége, éppen ezért jó, ha gyakran elidőzünk, megfürdőzünk ebben a szeretetben, amely kimeríthetetlen forrás, ha pedig ezt megtesszük, akkor joggal remélhetjük és hihetjük, életünk szeretetválasszá válik Isten nagy-nagy szeretetére, amellyel szeret minket.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2024/21-es számában.
