Fra Angelico, eredeti nevén Guido di Pietro, a szerzetességben felvett nevén pedig Fra Giovanni da Fiesole, 1395 körül született a Firenze melletti Vicchióban. Az olasz reneszánsz egyik kiemelkedő alakja. A művészettörténetben elterjedt nevét a kompozícióin sokszor megjelenő angyalokról kapta. A Domonkos-rendi közösségbe testvérével együtt lépett be. Művészi pályafutását mint miniatúrafestő kezdte el, és ezen a területen hamar elismertté vált aprólékos kidolgozása és élénk színhasználata miatt. Művei közül kiemelkedik élete egyik legfontosabb megbízatása, a vatikáni palota pápai kápolnájának a kifestése. 1982-ben Szent II. János Pál pápa boldoggá avatta az évszázadokon át tisztelt „angyali” festőt.
Jelen írásunkban egy olyan munkáját szeretnénk közelebb hozni az olvasókhoz, amely elsősorban a nagyszombat csendjének eseményét tárja elénk. Pontosabban azt a mozzanatot szemlélhetjük, amikor Jézus a pokol tornácáról kivezeti az igaz lelkeket és megnyitja számukra a mennyország kapuját.
A festmény tele van rejtett, erőteljes utalásokkal és dinamikával. Elsőként a földre dőlt ajtó tűnhet a szemünkbe, amely alatt egy gonosz lélek fekszik, másik két alak pedig szinte kirohan a jelenetből. A jelenet számunkra kissé komikusnak hathat, de voltaképpen Jézus erejét hivatott kiemelni. A szinte berobbant ajtó eszünkbe juttathatja az elhengerített sírkövet, amelyet több ember helyezett el, mégis elhengerítve találták. Mindkettő Jézusnak a halálon aratott diadalát hivatott jelképezni. Ez a győzelem pedig nem csak egy bizonyos korszak embereinek, hanem az egyetemes emberiségnek szól, Ádámtól napjainkig, sőt, a még utánunk megszülető nemzedéknek is, egészen Krisztus végső, dicsőséges eljöveteléig.
Portik Noémi, M. Klarissza nővér
Az írás megjelenik a Vasárnap 2024/13-as számában.
