EVANGÉLIUM:
Abban az időben Jézus így szólt: Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal.
Én vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor.
Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.” (Jn 10,11-18)
Ludwig van Beethoven német zeneszerző, orgonista, zongoraművész kivételes tehetség volt a zene területén. Életében felismerte, hogy Isten mire hívta, hol és miben kell kamatoztatnia talentumait. Ez a zenei virtuóz azt vallotta: „Az ember hivatása, hogy szeresse a szépet, kövesse a jót, és cselekedje a legjobbat!” Ezt minden életállapotban meg lehet tenni. A német zeneszerző gondolata különös nyomatékkal bír húsvét negyedik vasárnapján, a Jó Pásztor vasárnapján, amikor minden évben Jézusról, a Jó Pásztorról szól az evangélium, az egyház pedig a papi és szerzetesi hivatásokért fohászkodik az egyház. Jézus Jó Pásztornak nevezi önmagát a mai evangéliumban: „Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem”. Milyen találó és hasonlat ez különösön akkor, amikor egyre jobban eltávolodik a ma embere a Jó Pásztortól. Ismeri az övéit! Ismeri az életüket, a munkájukat, és így hívja meg és választja ki első apostolait és teszi emberhalásszá. Talán furcsa számunkra az „emberhalász” kifejezés, hiszen rossz asszociációink vannak, amikor ilyen szavakat hallunk: „Behálózni, becserkészni, beszervezni, horogra akadni.” Amikor Jézus az „emberhalász” kifejezést használja, rejtetten elsősorban önmagára gondol, hiszen itt megmutatja, hogyan emeli ki és emeli fel magához a csak önmagával és hálóival törődő hétköznapi embert. Az ókorban a merítőháló egy T-alakú rúd két végére volt erősítve. Az ókeresztény művészet ebben az emberhalász Krisztus jelképét látta, aki keresztjével emel ki bennünket a bűnből, és emel bárkájába, az egyházba. Átvitt értelemben a pápa, püspökök, papok, diakónusok, katekéták az „emberhalászok”, de annak nevezhetünk minden foglalkozásban, hivatásban élő embert is, akinek fontos, hogy rajta keresztül mások is megismerjék, meghallják az evangéliumot, megismerjék Krisztust. Ez a mi kihívásunk és feladatunk, hogy úgy éljük bele a mindennapjainkba Krisztust, követve, meghallva, engedelmeskedve Krisztusnak, hogy az életünkön keresztül mások is megismerjék, meghallják az evangéliumot, megismerjék Krisztust.
Sokan kérdezik főképpen a fiatalok közül, akik hivatáskrízisben vannak: „Mihez kezdjek az életemmel? Hogyan, milyen módon találom meg helyemet az életben? Honnan tudom, hogy mire hív engem az Isten? Az első, hogy nem szabad passzívan várni arra, hogy mi legyek. A második, hogy naponta imádkozzam erre a szándékra. A harmadik: abból induljak ki, amihez értek, amiben jó vagyok, amiben másoknak segíteni tudok, vagy amivel szebbé tehetném mások életét.
Gál Hunor
Megjelent a Vasárnap április 22-i számában.
