A szentatya csütörtökön délelőtt fogadta a VI. Pál teremben a Papi Dikasztérium által szervezett nemzetközi papképző találkozó mintegy ezer résztvevőjét. Buzdító beszédében az evangélium örömét, az Isten népéhez való közelséget és a szolgálatkészséget jelölte meg követendő útnak. A gyulafehérvári főegyházmegyét képviselve Kovács Gergely érsek és a papok állandó képzésének főegyházmegyei felelőse, András István kanonok, a gyulafehérvári szeminárium rektora vesz részt a konferencián.
„Gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely kezeim rád tétele által van benned” (vö. 2Tim 1,6) – ezzel a témával tartják február 6–10-e között a konferenciát, amelynek célja, hogy felmutassa a papi hivatás szépségét, a tanítványi lét örömét, és hogy átfogó, közösségi és missziós képzést nyújtson a világ minden tájáról érkezett papoknak. Ferenc pápa üdvözölte a három szervező dikasztérium vezetőjét, köztük kedvesen „nagy koreai főnöknek” hívva You bíborost, a Papi Dikasztérium prefektusát. A mai világban hogyan őrizzük meg és élesszük föl magunkban a papi hivatás örömét? Többek között erre keresik a választ ezekben a napokban, ez fontos, de a pápa óvakodik azoktól, akik úgy érzik, hogy minden válasz a zsebükben van. Három támpontot javasolt megfontolásra: az evangélium örömét, a néppel való összetartozást és a szolgálat alkotóerejét.
Az evangélium öröme, Isten szeretete
Keresztény életünk középpontjában az Úrral való barátság áll, amely megszabadít minket az individualizmus szomorúságától és attól, hogy életünk értelmetlen legyen, szeretet és remény nélkül maradjon. Az evangélium öröme, a jó hír ebben támogat minket: Isten gyöngéden és irgalommal szeret minket. Erről a szeretetről kell tanúskodnunk, csak ez számít. Ebben áll a papok és minden keresztény állandó képzésének sarokköve: csak ha tanítványok vagyunk és maradunk, lehetünk Isten és országának szolgái. Csak akkor vihetjük el másoknak az evangélium örömét, ha mi befogadjuk és megőrizzük azt. Ha pedig olyan papokkal találkozunk, akikben nincs meg a szolgálat képessége, talán önzők, és „vállalkozói” útra léptek, az azért van, mert már nem tanítványnak érzik magukat, hanem uraknak – fűzte hozzá a pápa, aki hangsúlyozta, hogy átfogó emberi képzésre van szüksége a papoknak is, hogy ne világiasodjanak el. Először embernek kell lenni, aztán lehetünk papok. Onnan lehet tudni, hogy emberi maradt egy pap, ha még tud játszani a gyerekekkel, ha meg tudja simogatni az időseket.
Az egyház kölcsönös léte
A másik fontos irány, amit követni kell: az Isten népéhez való tartozás. Nem lehetünk missziós tanítványok önmagunkban, nem szakadhatunk el Isten szent és hűséges népétől, mely támogat, elkísér lelkipásztori gondjainkban, és megakadályozza, hogy elszakadjunk a valóságtól és mindenhatónak érezzük magunkat. Vigyázzunk, mert ez a gyökere minden abúzusnak – figyelmeztetett a szentatya. Papokra, hűséges világiakra, férfiakra és nőkre, egyedülállókra és házasokra, idősekre és fiatalokra egyaránt szükség van, főleg pedig a szegényekre és szenvedőkre, akiktől oly sokat tanulhatunk. Az egyház kölcsönös és körkörös módon létezik, ahol az életállapotok, hivatások, szolgálatok és karizmák együtt élnek. Másszóval a keresztény élet és a papi lét szinodalitása a kulcs.
Segítsük a papokat!
A harmadik fő szempont pedig a szolgálat alkotóereje. Krisztus papjának megkülönböztető jegye éppen a szolgálat. Épp úgy, ahogy Jézus mutatta meg az utolsó vacsorán, amikor megmosta tanítványai lábát. A papképzés szolgálatot is jelent, hogy odafigyelünk életükre, bátorítjuk őket útjukon, segítünk a megkülönböztetésben, a lelkipásztori kihívások és nehézségek idején. Ezáltal apák és anyák leszünk a ránk bízott személyek számára, új életeket hozunk létre Krisztusban. Ferenc pápa végül arra kérte a papokat, hogy legyenek mindig irgalmasak a gyónókkal, akik nem teológiakurzusra érkeznek, hanem azért, hogy találkozzanak Isten gyengédségével.
Forrás: Gedő Ágnes / Vatican News
Kapcsolódó cikkünk:
