† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben: Egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, és mindjárt elküldte ezekkel a szavakkal: „Vigyázz, ne szólj erről senkinek egy szót sem, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért mutasd be a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik.” Ám az, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább kint, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek.
Mk 1,40–45
A szakirodalom szerint a lepra olyan fertőző, súlyos bőrbetegség, amely a Biblia embere számára sem volt ismeretlen. A kórokozó megtámadja a lefinomabb idegvégződéseket, aminek következtében a fertőzött személy elveszíti a fájdalomérzékelését. Többé nem érez semmiféle fájdalmat. A lepra egy másik tünete, hogy testrészei (keze, lába) megmerevednek, begörcsölnek, és egyszerűen nem tudja használni őket többé. Hosszú távon pedig csonkulnak a végtagok, és visszafordíthatatlan károsodást szenvednek az érzékszervek. Jézus korában is a lepra – az evangéliumok beszámolója szerint – mint betegség jelen volt, amit kevés kivétellel nem tudtak kezelni. A „tzaraath” kifejezés azt jelentette, „Isten megvert”, éppen ezért a rabbinikus hagyomány úgy értelmezte, hogy valamiféle isteni igazságszolgáltatás részeként kapja meg az illető az adott betegséget. A betegeket elkülönítették, kizárták a közösségből (Lev 13,45), így a társadalom peremére szorulva tengették mindennapjaikat magukra hagyatottan.
A mai evangélium éppen egy ilyen fertőzött embernek az Úrral való – sorsfordító – találkozását mutatja be. Az evangélista megjegyzi, Jézusnak „megesett” a szíve, a görög eredeti „splagxnízomai” kifejezés azt jelenti, zsigereiben, bensőben (szív, máj, tüdő) megrendülni, megindulni. Jézust megindította ennek az embernek az a nagyfokú bizalma, hite, amely még abban a reménytelennek látszó életállapotban is kristálytisztán tündököl. Talán bennünket kevés eséllyel fenyeget a leprafertőzés veszélye, ami a fizikai-biológiai síkot illeti, mégis ettől függetlenül ki vagyunk téve a lelki lepra veszélyének, amely mindannyiunkat megfertőzhet. Valahányszor, amikor érzéketlenné válunk mások nyomorúságával szemben, amikor úrrá lesz rajtunk a cinizmus, a közömbösség, az önzés, amikor egyszerűen kezünk és szívünk már nem hajlik a jóra, amikor életünkből kivesz az öröm, akkor mindig a lelki leprával küzdünk. Ez mindig pusztítóbb a testi lepránál, hiszen itt az emberségünket veszítjük el, amely az istengyermekségből forrásozik. A mai evangélium tanulsága mégis az, hogy az Istennel való találkozás gyógyít, a vele való kapcsolat életre kelt, a neki adott idő gyümölcsöt hoz. Ahogy XVI. Benedek pápa fogalmaz, „csakis az Istennel való szoros személyes kapcsolat adja meg az erőt ahhoz, hogy valóban át tudjuk élni a minket érő eseményeket, különösen is azokat, amelyek fájdalmat okoznak”. Nekünk is emlékezni kell arra, hogyan esett meg rajtunk is az Úr tekintete és szíve, hogyan könyörült meg rajtunk, hogyan gyógyított szerető jelenlétével, azért, hogy mi is elmenvén a világba, hasonlóan tegyünk.
Olasz Béla
Az írás megjelenik a Vasárnap 2024/6-os számában.
