Assisi Szent Ferenc egyik életrajzírója, Celanói Tamás testvér följegyzi, hogy a szent „legforróbb vágya és legelszántabb eltökélése az volt, hogy mindenütt és mindenben megtartsa a szent evangéliumot, és tökéletesen, teljes éberséggel, teljes odaadással, elméjének teljes megfeszítésével és szívének minden rezdülésével kövesse a mi Urunk Jézus Krisztus tanítását és utánozza példáját. Egy pillanatra sem szűnt meg tehát szavairól elmélkedni, és beható szemlélődéssel szüntelenül szem előtt tartotta cselekedeteit” (1Cel 84). E szavakon keresztül tetten érjük a szerzőnek azt a szándékát, hogy Szent Ferencet mint az isteni parancs tökéletes megtartóját mutassa be, hiszen őbenne a „Halld, Izrael…” parancs tökéletes megvalósítója jelenik meg: Isten végső kinyilatkoztatását, magát az örök Atya megtestesült Fiát – aki maga a szent evangélium – teljes elmével, teljes szívvel, teljes erővel („teljes éberséggel, teljes odaadással”) követi.
Majd az életrajz Szent Ferenc 1223-as karácsonyát beszéli el. Ma, 800 évvel később a mi szívünkben is elevenedjék föl ez a kegyelmi esemény. Szent Ferenc grecciói karácsonyát két hagyomány is őrzi: az imént említett Celanói-féle életrajz (1Cel 86), valamint Szent Bonaventura Nagyobb Életrajza (Legenda maior 10,7). Ha egyazon eseményről több változat marad fenn, az mindig gazdagság. Mert a kérdés ilyen esetben nem az, hogy vajon melyiknek van igaza, hanem hogy mit tanít az egyik, s mit a másik, s ezzel hogyan egészítik ki és gazdagítják egymást? Olyan ez, mint az evangélium. A szinoptikus (együttlátó) evangéliumokban szinte mindig találunk apró vagy akár komolyabb eltéréseket ugyanazon esemény leírásánál. Ezeket semmiképpen sem szabad egymással szembe állítani, hanem sokkal inkább egymás mellé kell helyezni. Milyen igaz ez a mindennapi életünkre is. Gyakori kérdés: „Kinek van igaza?” Ha alapmagatartásunk nem a szembehelyezés, hanem az egymás mellé helyezés volna, akkor alkalmassá tennénk magunkat arra, hogy meglássuk, ki hová helyezi a hangsúlyt (a hangsúlyeltolódás ugyanis még nem ellentét). Ekkor meglátnánk, hogy egyiknek is és a másiknak is igaza van, csak a hangsúlyt helyezik máshová. A mi fülünk szelektálva hallgat, vagyis azt halljuk meg, ami hangsúlyos. Így aztán abból keletkeznek az ellentétek, hogy az egyik ide, a másik pedig amoda helyezi a hangsúlyt. Az emberi beszéd s a közlendő tartalom azonban nem pusztán hangsúlyokból áll, hanem részletekből, árnyalatokból is. Így tehát a két karácsony-elbeszélés legelső tanítása az, hogy tanuljunk meg az egészre figyelni, hogy megtaláljuk az egymást kiegészítő és gazdagító mozzanatokat.
A teljesség igénye nélkül, és csak egy rövid elemzésre van lehetőségünk. Összevetve a két leírást, azonnal szembeötlő az az eltérés, hogy míg a Celanóinál Ferenc a jászolhoz lépve az alvó Jézust kelti föl, addig Bonaventura elbeszélésében Ferenc közeledése a hitükben szunnyadó lelkeket ébreszti föl. Ebben az elbeszélés tanítása az, hogy Ferenc egyazon hitaktusban egyszerre ad életet a sokak szívében alvó Jézusnak és a hitükben elszunnyadt, ellanyhult lelkeknek. Ferenc mint egy híd köti össze Istent és embert a jászolban fekvő Jézus Krisztusban, a Közvetítőben. Mert amikor magához emeli a gyermek Jézust a jászolból, ezt mintegy az egész emberiség nevében teszi. Az Istennek adott lélek az egész emberiségért áll Isten színe előtt. Ezt a valóságot, misztériumot egy ott lévő erényes férfiú (Grecciói János) át is éli, hiszen ő lett tanúja ennek a csodálatos látomásnak.
Még azt a mozzanatot is kiemelném, hogy az első leírásban, tehát ott, ahol az alvó Jézust ébreszti föl Ferenc közeledése, a látomásban részesülő ember egy élettelen gyermeket látott feküdni a jászolban, míg ott, ahol a hitükben szunnyadó lelkeket ébreszti föl Ferenc azzal, hogy mindkét karjával átöleli a gyermeket, a látomás egy nagyon szép, alvó kisbabáról számol be. Egy pillanatra megtorpanhatunk. Hogyan?! Ahol Ferenc magát az Úr Jézust ébreszti föl, ott élettelen gyermek fekszik, ott pedig, ahol az elszunnyadt lelkeket kelti föl, nagyon szép, alvó gyermekről van szó?! Miért nem az alvó Jézus a szép és az elszunnyadt lelkek az élettelenek? Talán mert – ahogy erre a grecciói karácsony elbeszélését bevezető sorok is utalnak – Szent Ferenc ezen a karácsonyon különösen is együtt szemléli a megtestesülés és a megváltás misztériumát: „Különösen a megtestesülés alázatossága és a kínszenvedés szeretete fészkelte be magát olyan mélyen emlékezetébe…” (1Cel 84). E két misztérium mintha a Celanói-elbeszélésben találkozna, s így értelmezi is számunkra az élettelen gyermek különös megjelenését, de ugyancsak e két misztérium egyben kapocs is a két elbeszélés között: élettelen gyermek fekszik a jászolban, hiszen az értünk szenvedő és meghalt Jézusnak nem volt szépsége, nem volt emberi külseje, megvetett volt, aki elől elrejtettük arcunkat (Ferenc pedig odalép hozzá és új életre támasztja), hogy a benne megváltott ember, akin már ott ragyog az isteni szépség (és akit Ferenc mindkét karjával átölel), ne szunnyadjon többé hitében.
Egy klarissza nővér
Kedves Olvasók! Sokak számára ismeretes, hogy közösségünk visszatért Csíksomlyóról a magyarországi Szécsényben levő anyaházába. Ez azért történt, mert egy szentszéki törvénykezés a női szemlélődő rendekre vonatkozólag másképpen határozta meg az egy közösségben élő nővérek minimális létszámát. Noha így – bár lelkileg egyáltalán nem, de – fizikailag egy kissé eltávolodtunk, azért a Vasárnap lapjain, illetve a romkat.ro oldalon mégiscsak ott is maradunk.
Az írás megjelenik a Vasárnap 2024/01-es számának lelkiségi forrás rovatában.
