† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben Keresztelő János ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!” Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá. Az égből pedig szózat hallatszott: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned kedvem telik!”
Mk 1,7–11
Telnek múlnak a napok, a karácsonyi terített asztal, a gyertya fényeibe burkolódzó ünnepi hangulat, a szívet-lelket melengető meghitt lélekragyogás már eltűnőben, hiszen túl vagyunk a karácsonyi ünnepkörön. Újra visszatérünk a mindennapi élet forgatagába, ahol helyt kell állni, ahol emberséges embernek kell maradni, és ahol Krisztust meg kell mutatni a világnak. Valahogy így kellene az új naptári évben is elindulni másokhoz másokért – Istennel –, hogy karácsonyi Isten-tapasztalásunk – amelyet a szeretet tüze táplált – valósággá legyen magunk és mások számára. Mert mi is érezzük és tapasztaljuk mindennapi jártunkban-keltünkben, hogy ez mennyire fontos, az a látásmód, amelyet egyik egyházi énekünk a következőképpen fogalmaz meg: „új esztendőben, új szívekkel”.
A mai vasárnapon, amikor Urunk megkeresztelkedését ünnepeljük, akkor – ahogy XVI. Benedek pápa fogalmaz – „Istennek azt az önlealacsonyító és alázatos szeretetét” ünnepeljük, amellyel a teremtett világhoz és benne a saját képére teremtett emberhez viszonyul. Az evangélista éppen erről számol be, amikor elmondja, hogy Jézus nyilvános tevékenysége előtt elmegy Keresztelő Szent Jánoshoz, aki megkereszteli őt. Érdemes volna nekünk is, Krisztus-követőknek talán Jézust szemlélve Isten stílusát megtanulni, amely – Ferenc pápa szerint – „közelség, együttérzés és gyöngédség”, mert csak így lehetünk az Úr hiteles tanúi és követői a világban. Ehhez azonban szükséges az a nagyfokú ráhagyatkozó hit és a másokért tenni akaró tevékeny szeretet, amelynek alapja Isten ember iránti mindent meghaladó bizalma és szeretete: lemondani önmagunkról, féltett vágyainkról, mindent és mindenkit odaadni és rábízni az élet Urára. Krisztus-követésünk, és úgy általában életünk gyökeresen megváltozna – és nem csak a karácsonyi ünnepkörben –, ha igent mernénk mondani az önkiüresítés ajándékára, ahol már nincs útban másokat letaglózó hamis énünk (én, enyém, nekem, engem), hanem csak Isten a maga élő és éltető valóságában. Ha így merünk elindulni és élni, akkor az új esztendőben új szívet kapunk Istentől, egy őrá figyelő és őt hallgató szívet, ahogy Salamon király is, és akkor látásunk megváltozik, és fel tudjuk fogni – ahogy Szent Pál apostol mondja – „az összes szenttel együtt, hogy mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, és megismerhessétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét is, s beteljetek Isten egész teljességével” (Ef 3,18–19). És mindezt azért, „mert a mi hivatásunk, hogy Jézushoz tartozzunk” – mondja Kalkuttai Szent Teréz.
Olasz Béla
