Saly Noémi művelődéstörténész Csermák Zoltán megkeresésére az adventi böjtről s a karácsonyi mértékletességről osztotta meg gondolatait a Hargita Népe olvasóival.
A böjtre egy szavunk van, de az egyházi gondolkodásban kétféle böjt létezik: a jejunium – ebből ered a franciák böjt szava is – ez szigorúbb: mindenből kevesebbet eszünk, és bizonyos dolgokról teljesen lemondunk. Az absztinencia magyarban már csak az alkoholra vonatkozik, de korábban azt jelentette, hogy bizonyos dolgoktól tartózkodunk. A húsvét előtti időszakra az előbbi, az adventi időszakra az utóbbi vonatkozott: a téli böjt nem jelentett teljes hústilalmat, csak szerdán, pénteken és szombaton tartózkodtak a húsevéstől.
Ez nem esett különben a családoknak nehezére, mivel egész évben sem került mindennap hús az asztalra. Az én gyerekkoromban is hetente legfeljebb kétszer fogyasztottunk húst. A szerzetesek az advent első szombatjától tartották a húsmentes böjtöt. Természetesen ebben az időszakban is lehetett enni halat, ami télen különösen fontos fehérjeforrásnak számított. Túró, sajt gomba is kerülhetett az asztalra, a tojás viszont állati fehérjének minősült. Mára teljesen feledésbe merült, hogy valójában december 24., karácsony vigíliája, előestéje böjtös napnak számított, az éjféli mise után oldódott fel a tilalom. A karácsony előtti nagybevásárlásoknál nem gondolunk az észszerű mennyiségre, így mind a nyers, mind pedig a megfőzött étel nem kis hányada kerül kukába.
A régi konyhákban az emberek sokkal visszafogottabban és értelmesebben táplálkoztak, mint napjainkban; hiszen mindent a maguk kezével termeltek meg. Azt ették, amit az évszak kínált, annyit főztek, amennyit meg tudtak enni, s a maradék is mindig hasznosult: vagy beledolgozták a vacsorába, vagy egy másnapi étekbe. Ami ezután is megmaradt, az az állatoknak jutott. Szemétbe semmi sem került; nézetük szerint ’az étel szent’, elfogyasztása előtt áldást is mondtak rá.
Az ünnepeknek természetesen megadták a módját, de ez is sokkal puritánabb volt. Csak a legfelsőbb osztályok engedhették meg maguknak a nagy lakomákat. A karácsony természetesen a húsbőségben telt el, mivel Szent András napján elkezdődnek a disznóvágások. A hús egy részét – amennyiben enyhébb volt a tél – gyorsan el kellett fogyasztani, a disznóvágás napján a vért, a malac fülét készítették el legelőször. A többit pácolással, füstöléssel tartósították. A disznó egyébként az az állat, aminek minden porcikáját hasznosítani lehetett. Ugyanez volt a helyzet a ’szegény ember disznócskájával’, a libával.”
Végezetül egy újabb, ínycsiklandó receptet ajánlunk a Ferencesek főztje című kötetből. Természetesen ezúttal böjtös ételt, halat tiszta borssal kínálunk.
„Egy csuprocskában hasogass szép vékonyon petreselyemgyükeret, metélly veres hagymát bővön, ted fel vízben, jól főzd meg, ted belé az halat, főzd meg benne, az után fa olajban pergelly kis lisztet, tölcs reá; abba bors, gyömbér, szerecsendio virág, és a savát meg adván lapos szeltre ad fel.”
Csermák Zoltán
