Matteo Zuppi bíboros a Hittani Dikasztériumhoz intézett levelében megkérdezte, lehetséges-e, hogy az osszáriumokhoz (csonttemetőkhöz) hasonlóan közös helyeken tartsák a hamvakat, valamint van-e rá lehetőség, hogy egy kis részüket az elhunyt számára jelentőségteljes helyen őrizzék. Mindkét esetben igen a válasz, azonban kerülni kell bármiféle panteista, természethívő vagy nihilista téves értelmezést.
Matteo Zuppi bolognai bíboros érseknek az elhamvasztott hívekkel kapcsolatos két kérdésére válaszolva a Hittani Dikasztérium kifejtette, hogy elő lehet készíteni egy szent helyet a „megkeresztelt elhunytak hamvainak közös összegyűjtésére és megőrzésére”, azaz ki lehet alakítani egy közösségi szóróparcellát, ahol az egyéni hamvakat szétszórják. A dikasztériumnak a második kérdésre adott válasza szerint az egyházi hatóság mérlegelheti a családtagoknak azt a kérését is, hogy az elhunyt személy hamvainak „minimális részét” egy, az elhunyt élete szempontjából jelentős helyen őrizzék meg.
Elsődleges szempont a test feltámadására vonatkozó keresztény tanítás
Mivel a szétszórás kevesebb költséggel jár, így anyagi okokból is egyre inkább megsokszorozódnak az elhunytak elhamvasztására és a hamvak természetbeni szétszórására vonatkozó választási lehetőségek. Felmerül annak a kérdése is, hogy mi a hamvak rendeltetési helye, megőrzési határidejük lejárása után. Zuppi bíboros mindezeket figyelembe véve terjesztette elő kérdéseit a Hittani Dikasztériumnak, mindenekelőtt szem előtt tartva a test feltámadására és a kijáró tiszteletére vonatkozó keresztény tanítást.
A bolognai bíboros érsek első kérdése így hangzott: „Tekintettel az elhunyt személy hamvainak szétszórására vonatkozó kánoni tilalomra – hasonlóan ahhoz, ami az osszáriumokban, a csontok gyűjtőhelyén történik, lehetséges-e egy meghatározott és állandó szent helyet létrehozni az elhunyt megkeresztelt személyek hamvainak közösségi összegyűjtésére és megőrzésére, minden egyes személy életrajzi adatainak feltüntetésével?” A második kérdés pedig arra kereste a választ, hogy egy család megőrizheti-e hozzátartozója hamvainak egy részét olyan helyen, amely különösen jelentős az elhunyt élettörténete szempontjából.
Az elhunyt hamvait megszentelt helyen kell őrizni
A Hittani Dikasztérium, a Víctor Manuel Fernández bíboros prefektusa által aláírt és a pápa által december 9-én jóváhagyott szövegben igennel válaszolt. Először is emlékeztet arra, hogy az Ad resurgendum cum Christo, Hogy feltámadjunk Krisztussal kezdetű (2016. március 18. Nr. 5.) instrukció szerint „az elhunyt hamvait megszentelt helyen kell őrizni, vagyis temetőben, illetve az illetékes egyházi hatóság által erre a célra kijelölt helyen”. Az instrukció megjelöli ennek a választásnak az okait is: „Amennyiben az elhunytak hamvait megszentelt helyen őrzik, ezzel csökken a veszélye, hogy a megholtakért nem imádkoznak, nem emlékeznek rájuk rokonaik és a keresztény közösség. Ilyen módon ezen kívül elkerülhető az elfeledés és a tisztelet megszűntének veszélye, amely főként akkor szokott bekövetkezni, ha az emlékezők első nemzedéke is elhunyt; ugyanígy elkerülhető minden illetlen és babonás gyakorlat is”.
Hitünk szerint megdicsőült testtel támadunk fel
A Hittani Dikasztérium emlékeztet rá, hogy hitünk szerint ugyancsak anyagi testi identitással fogunk feltámadni, de ez az anyag át lesz változtatva, szabad lesz az e világi korlátoktól. Ebben az értelemben a feltámadás abban a testben megy majd végbe, amelyben most élünk. De ez az átalakulás nem azt jelenti, hogy visszanyerjük a testünket földi életünkben alkotott anyagi részecskéket. Ezért a feltámadott test „nem szükségszerűen ugyanazokból az elemekből fog állni, amelyekkel a halála előtt rendelkezett”. A feltámadás nem a holttest egyszerű újjáélesztése, hanem akkor is megtörténhet, ha a test teljesen megsemmisült vagy szétszóródott. Ez magyarázza, hogy miért tartják sok temetkezési helyen az elhunytak hamvait együtt, közös helyen, anélkül, hogy szétválasztanák őket.
A hamvakat imádságra alkalmas helyen kell megőrizni
A Hittani Dikasztérium a továbbiakban hangsúlyozza, hogy az elhunytak hamvai olyan anyagi maradványokból származnak, amelyek részei voltak a személy élettörténetének. Az egyház ezért különös gonddal és tisztelettel őrzi a szentek ereklyéit. Ez a figyelem és emlékezet elvezet bennünket a hamvakkal szembeni szent tisztelet magatartásához. Ezért a hamvakat egy szent, imádságra alkalmas helyen tartjuk – mutat rá a Dikasztérium.
A dikasztérium azt válaszolta Zuppi bíborosnak, hogy „lehetséges egy meghatározott és állandó szent helyet létrehozni a megkeresztelt elhunytak hamvainak közös gyűjtésére és megőrzésére, mindegyiknél feltüntetve a személyes adatokat, hogy ne vesszen el a név szerinti memória”. Az egyház megengedi, hogy a hamvakat egy közös helyre szórják, mint az osszáriumok, csonttemetők esetében, de név szerint megőrizve az egyes elhunytak emlékét. Végül leszögezi, hogy kizárva „mindenfajta panteista, természethívő vagy nihilista félreértelmezést”, a polgári normák tiszteletben tartása mellett, ha az elhunyt hamvait szakrális helyen őrzik, az egyházi hatóság „mérlegelheti a családnak azt a kérését, hogy hozzátartozójuk hamvainak egy minimális részét az elhunyt élettörténete szempontjából jelentős helyen”, megfelelő módon megőrizzék.
A vatikáni média kérdésére válaszolva a dikasztérium kifejtette, hogy az egyházi hatóság válasza, értékelése a kérdésekre vonatkozóan nemcsak kánoni, hanem lelkipásztori jellegű is. Segíteni kívánja a családot abban, hogy minden tényezőt figyelembe véve hozza meg döntését. Tekintettel arra, hogy egyes jogalkotások nem teszik lehetővé az elhunytak hamvainak szétválasztását, a Dikasztérium hozzátette, hogy a második kérdéskör a különböző országok püspökei közötti párbeszédből született, amelynek Zuppi bíboros adott hangot, és inkább teológiai, mintsem polgári szempontból mérlegelte a lehetőséget, amint azt azután tisztázták a kérdésre adott válaszban.
Kép és szöveg: Vatikáni Rádió
