„Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik” — nagyon sokan vettek részt a Szent István fiatalon elhunyt fiáról, Szent Imre hercegről elnevezett, bő hat évszázados múltra visszatekintő, kökényesdi római katolikus templom búcsúünnepén és megújulása utáni megáldásán.
Az egyik legfontosabb magyar szentnek az ünnepén a dézsából szakadó eső és viharos szél ellenére a szabad ég alatt is nagyon sokan álltak vasárnap kora délután — a Sárközújlakról, Nagybányáról, Kaplonyból, Kárpátaljáról, Szatmárnémetiből s az egész Ugocsából csoportosan vagy egyénileg jött zarándokok nemcsak azért érkeztek, hogy együtt örvendezzenek a kökényesdiekkel templomuk búcsúünnepén, hanem hogy hálát is adjanak az istenháza megújulásáért.
Mint azt Fanea József plébános rövid felvezetőjében elmondta, az elmúlt időszakban sok minden megújult: a padok, az ablakok, belső felújítás is volt, a korábban itt szolgáló Egeli Ferenc plébános által benyújtott, sikeres pályázat révén teljes tetőcsere, és külső felújítás történt. „Olyan ez, mint a dominójáték, egyik dolog rendbe tétele hozza a másikét: ha már a templom külseje új köntöst kapott, akkor megkívánta az udvar és a kert rendbe tételét is – igaz, az elmúlt napok időjárása miatt ezek még nincsenek teljesen befejezve” – sorolta, hozzátéve: mindezt a kultuszminisztérium, a szatmári püspökség és természetesen a hívek segítségével sikerült megvalósítani.
Hasonló gondolatokat fogalmazott meg a templom megáldása és megszentelése előtt Schönberger Jenő megyés püspök, aki ezen az esős, de gyönyörű szép vasárnapon hálás szeretettel kérte Isten áldását mindazokra, akik adományaikkal és munkájukkal támogatták a felújításokat, majd örömmel köszöntötte az ünnepségen részt vevő Tuomo T. Vimparit, a bukaresti nunciatúra ügyvivőjét, a környék- és megyebeli római katolikus plébánosokat, akik mellett az Ugocsára jellemző hagyományok szellemében Elek Arnold Zoltán halmi református lelkipásztor is részt vett.
Az ünnepi szentmisét a jelenleg Kárpátalján, most Nevetlenfaluban szolgáló Bán Jónás OFM celebrálta, s mint mondta: „ Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik — furcsa ezt mondani egy olyan ember ünnepén, aki tragikusan fiatalon halt meg, vagy ölték meg. Valószínűleg Szent Imre herceg halálakor édesapja, családja, de az egész magyarság inkább arra gondolhattak: jövő nélkül maradtunk, hiszen ő volt a trón várományosa. Szent István számára nem volt mindegy, kire marad a trón, az ország, ugyanakkor tudjuk azt is: számára és Imre fia számára fontos volt Isten, s Szent István értette, tudta, hogy Istennek az emberi történéseken túl más tervei is voltak az emberrel, ‘hiszen Ő saját elhatározásából választotta ki őket. Akiket ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, így lesz ő elsőszülött a sok testvér között” – fogalmazott.
Kifejtette: az ismeret olyan dolog, ami közös ügyet jelent két ember között. „Nekem van közös ügyem Istennel, valamivel összetartozunk? Ismerem én Istent, vagy csak hallottam róla? Az ember kinek a hasonlatosságára teremtetett? És ezért nem kellett semmit tennünk, az ölünkbe hullott. Sokszor kérünk az Istentől, egész életünket végigkísérik ezek a kérések, és úgy gondoljuk, ez elegendő kapcsolat. De nem! Istennek terve van mindannyiunkkal — van eleve elrendelés az üdvösségre, s rajtunk múlik, belépünk-e. Mit akar velem az isten? Azt, hogy üdvözüljek. De nélkülünk nem valósul meg; kell, hogy akarjam az istenképűséget tükrözni.” – mondta, hangsúlyozva: az a szabad ember, aki képes elengedni a maga akaratát, és engedelmes, mert amikor saját akaratunk, igazunk foglyai vagyunk, amikor nem engedünk ezekből, nem is tudunk szabadok lenni.
A templombúcsú végén agapé várta a zarándokokat és ünneplőket.
Kép és szöveg: Szabó Kinga Mária / Szatmári Friss Újság
