November elsején, Mindenszentek ünnepén jelent meg Ferenc pápa motu propio formájában írt „Ad theologiam promovendam” kezdetű apostoli levele, mellyel jóváhagyja a Pápai Teológiai Akadémia új szabályzatát. A teológia előmozdítására nevű dokumentum sorra veszi azokat szempontokat, amelyeket a teológia művelőinek figyelnie kell vennie, hogy a kinyilatkoztatott igazságok és a teológia hagyománya jegyében érdemben válaszolhasson a mai kor kihívásaira.
A „teológia előmozdítása a jövőben nem szorítkozhat a múlt elvont formuláinak megismétlésére”, hanem „küldetése a jelen prófétai értelmezése”, „új utak meglátása a jövő számára a Kinyilatkoztatás fényénél”, és ilyen módon kell a „teológiának szembesülnie a mély kulturális változások korával”. A „XI. Kelemen pápa óhajára a 18. század elején (1718. április 21-én) született Pápai Teológiai Akadémia a történelme során megtestesítette azt az igényt, hogy a teológiát állítsa az egyház és a világ szolgálatába”, „mindig módosítva a struktúráját, amikor az szükségessé válik”, és folytonosan „kibővítve annak eredeti rendeltetését”.
Szinodális, misszionárius, kilépő egyháznak csak kilépő teológia tud megfelelni
A Teológiai Akadémia szabályzatának Szent II. János Pál pápa által tett 25 évvel ezelőtti utolsó megújítása óta „most eljött az idő, hogy a szabályzatot a küldetéséhez alkalmasabbá tegyük”, mert „egy szinodális és misszionárius, kilépő egyháznak csak egy kilépő teológia tud megfelelni”. „Nem elégedhetünk meg az íróasztal teológiájával”, ezért „a teológia professzorai és diákjai, mint jó pásztorok hordozzák a nép és az utca szagát és megfontolásaikkal öntsenek olajat az emberek sebeire”. A teológia „legyen nyitott a világra”, az embert tekintse „a maga konkrét egzisztenciális helyzetében” és „ne szűküljön le egyfajta taktikai magatartásra”.
A teológia merész feladata, hogy a más tudások által kidolgozott új kategóriákkal éljen
A teológiának ez a „kapcsolati jellege meghatározza a teológia alapszabályát”, ezért az „nem zárkózhat önmagába”, „nem szigetelődhet el”, hanem „az emberi kapcsolatok szőttesébe kell illeszkednie, együtt más tudományokkal és ismeretekkel”, ez pedig a transzdiszciplinaritás segítsége, ami a tudományok átfogó kapcsolatát jelenti, mely több az interdiszciplinaritásnál, a tudományágak közti területek kutatásánál. Ez minden bizonnyal elősegíti a vizsgálat tárgyának jobb megértését azáltal, hogy több szempontból is elemzi az egyébként egymást kiegészítő és különálló elemeket. A transzdiszciplinaritás úgy értendő, mint „minden tudás elhelyezése és megerjesztése a Fény és Élet terében, amelyet a Bölcsesség kínál és ami Isten Kinyilatkoztatásából árad”. Ebből adódik a „teológia merész feladata, hogy a más tudások által kidolgozott új kategóriákkal éljen és így a hit igazságait és Jézus tanítását a mai nyelvezettel, eredeti módon, kritikus öntudattal művelje”.
A teológus szinodális formában művelje a teológiát
Ferenc pápa apostoli levelének második része először is a teológia művelésének egyházon belüli „párbeszédjellegét” valamint szinodális és közösségi dimenzióját hangsúlyozza. A „teológusnak személyesen kell megélnie a testvériséget és a közösséget az evangelizálás szolgálatában, hogy eljusson mindenki szívéhez”. „Az egyházi szinodalitás kötelezzen el minden teológust, hogy szinodális formában művelje a teológiát”, a „meghallgatás, a párbeszéd, a megkülönböztetés és a sokféleség integrálásának a képességével”, amihez „megfelelő intézmények és helyek” kellenek, amelyben „kollegiális és testvéri tapasztalatot szerezhetnek”.
Az igazi kritikus tudás nem elvont és ideologikus, hanem lelki, térdelve művelt
A szentatya levele beszél a Teológiai Akadémia lelkiségéről is. A teológia művelése szabályzatának „tudományos jellege nem homályosíthatja el annak bölcsességi dimenzióját”, ahogy arról Aquinói Szent Tamás beszél, Boldog Antonio Rosmini pedig a teológia „intellektuális karitász” jellegét hangsúlyozza: „az összes tudás kritikus értelme irányuljon a Bölcsesség Eszméjére”, ami „tartós körbe fogja az Igazságot és a Karitászt”. A „tudományos értelemnek ki kell tágítani a saját határait, hogy emberi maradjon és el ne sekélyesedjen”. Az „igazi kritikus tudás, amennyiben bölcsességi ismeret, nem elvont és ideologikus, hanem lelki, amit térdelve művelnek, imádás és imádság közben”, egyszerre „transzcendens és figyelmes a népek hangjára, tehát populáris, népszerű”. Egy bizonyos „lelkipásztori pecsétről” van szó a teológia művelésében, ami által „elmélet és gyakorlat nem mond ellent egymásnak”. A pápa ajánlja „az induktív módszert” a teológia gyakorlására, mely „a népek konkrét összefüggéseiből és helyzeteiből indul ki” és „képes megkülönböztetni az idők jeleit”. Ebben az értelemben a Pápai Teológiai Akadémia „hivatása egy állandó figyelem a teológiai megfontolás tudományos jellegére és a többi tudományos ismeretággal való transzdiszciplináris párbeszédre”. Végül a Szentatya apostoli levele kijelenti, hogy az adott jelzések figyelembe vételével „jóváhagyja a Pápai Teológiai Akadémia új szabályzatát”, hogy „a tudásnak ez a kiváló széke tovább növekedjen a minőségében”.
Kép és szöveg: Vértesaljai Laszló SJ / Vatikáni Rádió
