† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben: A farizeusok félrevonultak és megtanácskozták, hogyan tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és a Heródes-pártiakat a következő kérdéssel: „Mester! Tudjuk, hogy igazat beszélsz, és az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, és nem vagy tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg nekünk, mi a véleményed: Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” De Jézus felismerte gonoszságukat és így szólt hozzájuk: „Miért kísértetek, ti képmutatók! Mutassátok csak meg az adópénzt!” Aztán megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és a felirata ez?” Azok azt felelték: „A császáré.” Erre ő így szólt hozzájuk: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” Ennek hallatára elcsodálkoztak, otthagyták őt, és elmentek. Ezek az evangélium igéi. Mt 22,15-21
Irigység, féltékenység, kicsinyesség, gyűlölködés, rosszindulat, gonoszság, szívtelenség és még megannyi valóság, amellyel nekünk is szembe kell néznünk akár közösségi, akár egyéni életünkben. Hiszen gyarló, törékeny emberekként mi sem vagyunk mentesek e valóságoktól, amelyek gyakran bennünket is megkísértenek a mindennapokban életünk megannyi területén. Mégis lényeges különbség van a vélt és a valós rosszindulat között, amely legtöbbször a fel nem ismert és be nem vallott féltékenységből, irigységből táplálkozik, ennek mélyén pedig az a fajta identitásválság húzódik, amely személyünk lényegét érinti, miszerint elfelejtjük, hogy mindannyian Isten szeretett gyermekei – fiai és leányai – vagyunk, és ennél nagyobb és értékesebb kincset nem is tudhatunk magunkénak. S talán ezt a nagy kincset – annak tudatát, hogy kik is vagyunk – veszítettük el, vagy legalábbis megfeledkeztünk róla. Amikor teret engedünk az irigységnek, akkor legtöbb esetben az lelki halált okoz, mert megmérgez bennünket is és sokszor másokat is, hiszen az irigység rosszindulatot szül, a rosszindulat pedig a szavak szintjén ölt testet a kétes valóságtartalmú pletykában, a romboló kritikában és a rosszindulatú megjegyzésekben.
A mai evangélium szépen beszámol arról, hogy az Úr felismeri a farizeusok gonoszságát, nem kendőzi el, hanem megválaszol nekik, szóba áll velük (is), és ebben a válaszban jelen van a szelídség és az okosság együttese. Talán nekünk, Krisztus-követőknek is ezt kellene megtanulnunk, hogy amikor rosszindulattal, gonoszsággal találkozunk, akkor helyt tudjunk állni, megvallva a szeretet igazságát és megélve az igazság szeretetét, mert ha nem, mi is könnyen széltől lengetett nádszálakká válhatunk a mindennapok útvesztőiben. Ahogy Ferenc pápa fogalmaz, „nekünk mindig a jót kell választani az egymással való érintkezésben”, mert csak így tudjuk igazán és hitelesen Isten országát hirdetni, amely „igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben” (Róm 14,17). Ha el merjük hinni, hogy Isten milyen reményre hívott meg bennünket, ha oda merjük adni magunkat – önként, szabadon, örömmel és szeretettel –, egész valónkat, akkor már nem marad idő arra, hogy árgus szemekkel beskatulyázzunk vagy éppen méricskéljünk másokat, akkor már látni fogjuk a mellettünk élőkben is – ahogy Teréz anya fogalmaz – a „nyomorgó Krisztust”, aki a mi szeretetünkre, jóságunkra, türelmünkre, megbocsátásunkra, könyörületünkre vagy éppen jóérzésünkre éhezik és szomjazik. Ehhez bátorság kell, ha elindulunk, ő megsegít.
Olasz Béla
