A negyedik általános kongregációs ülésen felszólalt Anna Rowlands professzor, aki a közösségben azt a módot látja, ahogyan mi értjük Istennek az emberiségre vonatkozó tervét. A szinodalitás határozza meg az egyházi gyakorlatot, ahol mindenkinek helye van, a szegények, kiszolgáltatott személyek felkarolása pedig kötelességünk.
A szeretetközösség a szinodális út első és utolsó szava, a közös úton levés eredete és értelme – erről beszélt hétfőn délelőtt Anna Rowlands, aki a nagy-britanniai Durham Egyetemen az egyház szociális tanítását oktatja. Felszólalásában teológiai támpontokat nyújtott a szinódusi munkadokumentum második moduljával kapcsolatban: „Közösség, mely kisugárzik. Hogyan legyünk jobban az Istennel való egység, valamint az emberi nem egységének jele és eszköze?”.
Az egyházat a karizmák sokasága gazdagítja
A közösség megéléséhez bátorság kell. Bátran szembe kell nézni a valósággal. Az egyház gazdagságát nem a pénz adja, hanem az adományok, a karizmák és a kegyelmek bősége, amelyeket Isten ad és oszt szét a hívek közösségének, és amelyet nekünk fel kell ismernünk. Minden megkereszteltnek hozzá kell férnie ehhez a „közös kasszához” – fogalmazott a professzor. A szeretetközösség számára tehát nem más, mint cselekedeteink és létünk, az a mód, ahogy értelmezzük Isten tervét az emberiség számára, hogy megújítsuk a föld arcát.
Alázat és szolgálat jellemezze az egyházat
A különbözőségek harmonikus egységének szépsége nyilvánul meg a szeretetközösségben, ami a homogenizáló és egyben szétforgácsolódó világunkban fontos üzenet. Alázat és szolgálat jellemzi továbbá a közösséget, szemben a versengéssel és a birtoklási vággyal, ami a világban uralkodó kapcsolatokat jellemzi. Az egyháznak ezt a nem világias szépséget kell sugároznia, amit az alázat és a szolgálat határoz meg. A szinódusi résztvevők feladata, hogy együtt gondolkozzanak a kiszolgáltatott, szenvedő, gyenge emberekkel, valamint az egyház gyengeségeiről. Más szóval arról, hogyan álljunk a szegényebbek mellé, hogyan karoljunk föl minden megkereszteltet az emberi helyzetek sokféleségében. Az emberi körülmények drámaiságában született és él az egyház – emlékeztetett a durhami egyetemi oktató. Mint egy lakomán, amelyre meghív Isten, hogy kóstoljunk, együnk és vegyünk belőle, az érzékeinkhez szólva. És valóban, az eucharisztiában találkoznak a közösség különböző dimenziói. Ezen a lakomán azok lesznek az elsők, akiknek nincs hatalmuk, akiket lebecsülnek, akik szenvednek.
Gyógyulás az eucharisztiában, befogadás
Rowlands professzor két konkrét esetet idézett: kapott egy levelet a szinódus előtt egy olyan személytől, aki korábban abúzust szenvedett el egy pap részéről. Azt írta neki, hogy ne féljen kiállni a gyógyulás szükségessége mellett, mert az eucharisztia ment meg minket. A másik eset egy londoni katolikus befogadóközponthoz kapcsolódik, ahol a menekültek megvallották: befogadva érezték magukat, mert nevükön szólították őket. Ne rekesszünk ki tehát senkit: az igazság befogadása azt jelenti, hogy mindig van még megismerni való igazság – tette hozzá.
Paolo Ondarza — Gedő Ágnes / Vatikáni Rádió
