† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?” Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!”
Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!” Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?”
Mt 20,1–16a
Későn vagy korán, feladni vagy újra megpróbálni, elindulni vagy maradni, dolgozni vagy pihenni, elöl menni vagy hátul kullogni, magunkra vagy másokra figyelni, adni vagy inkább kapni, mindenki vagy senki, többet, kevesebbet vagy ugyanannyit? – aktuális kérdések, amelyek gyakran megszínezik életünket, Krisztus-követésünket, hiszen mindennapi törekvéseink, szándékaink mögött meghúzódva ezek kerülnek mérlegre. Mert végső soron mindannyian arra születtünk, hogy talentumainkat kamatoztatva Istenünk dicsőségére és embertársaink szolgálatára legyünk. S talán életünk akkor válik harmonikus, békés, gyümölcsöző életté, ha ezt nem csupán megsejtjük, hanem elhisszük. Mert Istennek mindenkivel terve van – ahogy a mai evangélium is bizonyítja –, azzal is, aki már korán reggel elindult a szőlősbe, és azzal is, aki csak az utolsó órában ért oda. Ez a személyes megszólítás, meghívás, amely egyben misztérium is, hiszen nem tudni, Isten mikor, kit, hogyan szólít meg, annyi biztos, hogy az örök üdvösségünket akarja. Ezért felhasznál minden lehetőséget, eseményt, történést, helyzetet, hogy meghalljuk szelíd hangját, és szeretetválaszként odaajándékozzuk életünket neki. Ahogyan az evangéliumi történetben a gazda, úgy Isten is szüntelenül utánunk jön, keres, találkozni akar velünk, és igen, elmegy a végsőkig, mert ennyire szeret minket, gyermekeit. Megadja a lehetőséget legalább még egyszer utoljára, hogy válaszoljunk hívására szabad, örömteli és szerető szívvel.
Nagyon szépen fogalmazza meg ezt Reményik Sándor Utolsó munkás című versében: „Álltam valami messze piacon / És tarka rongyként ráztam lelkemet, így tűnt a hajnal / Így futott a dél / És így jött rám a késő alkonyat / Utolsó munkás, utolsó óra – / Most itt állok a szőlőhegy tövén / Napszámodba szegődnék Istenem. / Egy óra még, és itt van a sötét. / Ezt az utolsó órát add nekem.” Igen, és nemcsak az utolsó, hanem az első órát is megadja, ha szívbéli hittel keressük őt, hiszen mellénk akar szegődni életünk zarándokútján, társként át- és megsegítve bennünket. És mindezt azért, hogy mi is hasonlóképpen tegyünk, hogy jártunkban-keltünkben felfedezzük embertársainkban is az elrejtett istenarcot, meglássuk a szenvedő Krisztust. Milyen széppé is válhatna egyéni életünk, családunk vagy éppen közösségünk, ha szüntelenül erre törekednénk fel- és megmutatva Krisztust a világnak, aki szelíden és alázatosan újra és újra eljön közénk, mert ennyire szeret. Valamiképpen nekünk is így kell tenni, újra és újra elindulni embertársaink felé a lábmosó, le- és odahajló szeretettel.
Olasz Béla
