A vértanú vagy mártír olyan keresztény, aki hitéről élete föláldozásával tesz tanúságot, azaz hite megvallásáért vagy egy erény védelméért halálbüntetést kap, börtönben vagy kínzások következtében hal meg, és az egyház ezt a tanúságot elismeri (ApCsel 1,22; 2,32; 5,55; 1Kor 15,5–15). Szent II. János Pál pápa tanítása szerint a vértanú a hit és erkölcs összetartozásának legnagyobb jele. Vértanú minden olyan személy, aki az igazságért életét adja (pl. az aradi vértanúk), aki egy eszméért, hitért áldozza életét, „vérével tanúskodik hite, eszméi mellett”. A vértanú tántoríthatatlan, áldozatos, önmagát feláldozó hős, szent, példakép. Az ősegyház felfogása szerint a vértanú a halál pillanatában betekintést nyer az örökkévalóságba (ApCsel 7,55); közbenjárása azonnal hatásos, mert halála pillanatában azonnal az örök boldogságba lép, az Üdvözítővel együtt a világ végén megjelenik. A keresztény mártír nem védekezik az erőszak megnyilvánulásakor, hitét megtartja. Jézus világosan kifejtette, hogy „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!” (Mt 10, 28)
A keresztények úgy tekintenek Jézusra, akit keresztre feszítettek, mint az első vértanúra. Követőire is üldözés várt. Ennek első mártírja Szent István első vértanú, akit halálra köveztek. Később Pál apostolt karddal fejezték le, Pétert fejjel lefelé keresztre szegezték, testvérét Andrást szintén keresztre feszítették, Bertalan megnyúzták, majd lefejezték.
A keresztényüldözés korában a keresztényeket a legkülönfélébb bűncselekményekkel vádolták hamisan. Gyakran földrengés, éhínség, járvány és más szerencsétlenségek kitöréséért őket okolták. A besúgók jutalom ellenében készek voltak elárulni ártatlanokat, akiket azután a birodalom elleni lázadókként, a vallás és a társadalom ellenségeiként elítéltek. Egyeseket keresztre feszítettek vagy lassú kínzás áldozatai lettek. Másokat vadállatokkal tépettek szét, vagy nyilvánosan elégettek.
A középkorban az eretnekek ellen az inkvizíció lépett fel, amelynek feladata az eretnekek kinyomozása és megbüntetése volt. Egy 1200-as törvény kimondja, hogy az eretnekek megégetendők, és ha nyomorult életüknek mégis megkegyelmeznének, akkor a nyelvük tépendő ki azért, mert az egyház hite ellen mertek támadni. Ebben az időszakban terjedt el a máglyahalál büntetése. Tömeges mészárlást tartottak a középkori japán vezetők is, akik arra kérték a keresztény misszionáriusokat, hogy tapossák meg Szűz Mária festett képét.
A három kassai vértanú arról tanúskodik a középkor végén, hogy az élet feláldozása árán is megvallható az Istenbe vetett hit és bizalom. 1619. szeptember 7-én halt mártírhalált a három kassai vértanú, Pongrácz István, Grodecz Menyhért és Kőrösi Márk, akiket a városba bevonuló Rákóczi György hajdúi gyilkoltak meg katolikus hitük miatt. A város székesegyházának sekrestyése, Eperjessy István vallomása szerint a három szerzetest a katonák két napon át éheztették, hogy rábírják őket a kálvinista hitre való áttérésre, ám a fenyegetések és az ígéretek egyaránt hatástalannak bizonyultak. Szeptember 7-én aztán a hajdúk ismét foglyaikra rontottak, és mivel a kínzások ekkor sem törték meg a jezsuitákat, Kőrösit és Grodeczet lefejezték, Pongráczot pedig – mivel már holtnak vélték – egyszerűen belevetették a város egyik szennygödrébe. A vértanúkat egy kassai polgárasszony később tisztességgel eltemette, majd Pálffy Katalin elérte, hogy az erdélyi fejedelem a három szerzetes holttestét kiadja a királyi Magyarország számára. A férfiak ereklyéi így előbb a Pálffyak birtokára – az alsósebesi templomba, majd a hertneki várba – kerültek, majd 1635-től a nagyszombati klarisszák őrizték azokat. Miután II. József 1784-ben feloszlatta a rendet, a később szentté avatott férfiak földi maradványait a szintén Nagyszombatban található orsolyita templomba vitték.
A kanonizációs procedúra több évszázadon át húzódott: Pázmány Péter már 1628-ban folyamodott a vértanúk boldoggá avatásáért, ám a Szentszék 1905-ig várt a döntéssel, amikor is X. Pius pápa engedélyezte a kassai vértanúk nyilvános tiszteletét. Szentté avatásukra egészen II. János Pál pápa 1995-ös szlovákiai látogatásáig kellett várni; a jezsuita rend magyarországi tartománya azóta védőszentjeként tiszteli Szent Márkot, Menyhértet és Istvánt, akiknek egyházi ünnepét vértanúságuk napján, szeptember 7-én tartják.
Balla Lóránt
Az írás megjelent a Vasárnap 2018/35-ös számában.
