A nyár utolsó napjaiban, augusztus 31. – szeptember 2. között érdeklődő és lelkes gyerekzsivaly töltötte meg a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánia közösségi tereit, ahol a nyárvég és az iskolakezdés közelisége között példaképeinkre, a magyar szentekre összpontosítottuk figyelmünket. Ferenczi Julianna hitoktató, kreatív ötletgazda nyomán tettük ezt azon megfontolásból, hogy miként tanulhatunk élettörténeteikből, hősiesen gyakorolt erényeikből, emberségük mintáit magunkévá téve.
A három napban plébánosi napindító gondolatok nyomán, kiemelten a magyar szentcsalád, az Árpád-házi királynék – Szent Margit és Szent Erzsébet –, valamint a lovagkirály Szent László életútjain „gyalogoltunk”, rácsodálkozva és körültekintve arra az örökségre is, amelybe lépten-nyomon „belebotolhatunk” tájegységünkön és hazánkban.
Nyolc pedagógus (Almási Erzsébet, Kiss-Rácz Teréz, Benedek Enikő, Toriay Szende, Sándor Piroska, Szőcs-Márton Nóra, Antal Kinga és Miklós Julianna) segítette a közösségteremtő és ismeretelmélyítő feldolgozások élményekkel telített lefolyását; három önkéntes fiatal (Esztány Dorottya, Pongrácz Ádám, Pongrácz Kristóf) vezette a zenetanulás folyamatát és a játékok végtagmozgató erejének kifejtését; az Őszirózsák idősek csoportja pedig arról gondoskodott, hogy finom falatok köré szerveződjenek nagyobb szüneteink.
Első napunk a megérkezésé volt, amelyben hamar otthonra és társra leltek táborlakóink, hiszen a magyar szentcsalád életalakító körforgása bevonzotta gyermekeink figyelmét. A játékok, énekek, tanítások és kézműves foglalkozások mind arra fókuszáltak, hogy érdemes az elköteleződést, a megbízhatóságot, a szavahihetőséget és az egyenes jellemet választani minden körülmény között, hisz csak így válhatunk az életben a jó Isten barátjaivá és igaz emberekké.
Másodnapunk a „tékozló szeretetre” történő rácsodálkozás mintanapja volt, hisz az Árpád-házi királynék, Margit és Erzsébet segítő tetteinek megismerésén túl mi magunk is elkészíthettük önzetlenségünk cipóit, társul szegődve a bedagasztás és kelesztés folyamatához, majd a magunk formálta, békeszimbólumként is ható „galambos” megsültét várva kézműves úton beleringattuk magunkat a legendák és embersegítő tettek világába. Ezeket az órákat a hála és a köszönet kimondatlan gesztusai jellemezték. Gondoljunk bele: mekkora csodavárás, ahogyan az idő, a munka és kevés alapanyag egyvelege nyomán, az Isten áldásaként megszületik kezeink között az életet adó kenyér? És mekkora öröm, ha ez azokhoz is eljuthat, akik csak annak reményével élnek, hogy jobb napokon hátha jut nekik is, elegendő. Itt köszönet illeti plébániai munkatársainkat (Blénesi Magdolna, Kémenes Magdolna és Puskás Erzsébet), akik szívesen vállalták, hogy kötelezettségeik ellenére megismertetik velünk ezt a csodát is.
Táborzárásunk a lovagkirály – Szent László – históriákkal tarkított gazdag élettörténetének megismerésének napja volt; a bátor kiállás, határozottság és szilárd meggyőződéstudat megismeréséé. Ezen nap délutánján bőven akadt visszaemlékezni való élménybeszámoló, tarsolyból elővett tudás és belső növekedésre okot és erőt adó példaút.
Ha az időt tekintjük, hamar elröpült velünk és felettünk. Ezért volt különösen is jó hálát adni a vasárnapi szentmisén, ahol nemcsak a „táborlakók”, hanem szüleik és nagyszüleik szeméből is tükröződött az öröm. Köszönet legifjabb gitárosaink zenei szolgálatáért, akik Pongrácz József vezetésével, rendszeres, havi családos szentmiséinken is énekelnek.
Ami révbe ér, az mindig hálára sarkall, még akkor is, ha annak útja nem éppen nyílegyenes.
Isten után köszönetet mondunk mindazoknak, akik imával, szükséges eszközök folytán, vagy anyagiakkal tették szebbé temérdek gyermek nyárzáró napjait.
Köszönet az ötletért, a kivitelezésért, az önkéntességért, a kitartásért.
Legyen áldás mindannyiunk életén!
Kép és szöveg: Jánossi Imre
