EVANGÉLIUM
Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem?” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”
Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne. (Jn 20,19-31)
„Hinni annyit jelent, mint megtalálni azt, aki hordoz bennünket!” – XVI. Benedek pápa, amikor még bíboros volt Joseph Ratzinger néven, írta ezt a mondatot. A mai vasárnapi evangéliumban Szent Tamás apostol kételyével találkozunk: hiszem, ha látom! Milyen sokan gondolkodnak ma is így. Tamás kételye inkább így fogalmazható meg: bárcsak igaz lenne, de nem tudom elhinni. Ezért Szent Tamás apostol esete a Feltámadottal a hit lényegi szempontjára irányítja figyelmünket. A hit nem csupán dogmák megvallása, nem egyszerűen az a tény, hogy amit nem látok, elhiszem. Ez így túl egyszerű volna. A hit által rábízom magam valakire – egy emberre és az Istenre –, mert tudom, hogy életemnek nem adhatok egyedül értelmet. Azonban nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a hit személyes kapcsolat Isten és az ember között. Az élő Istenhez, az emberi Istenhez nem feltétlenül az ész útján, hanem inkább a szeretet és a szenvedés útján lehet eljutni. A hit sohasem lesz bebiztosított tulajdonunk. A hitet nem lehet mint valami dolgot, tárgyat páncélszekrénybe zárni, lakat alatt őrizni. A hit mindig tűhegyen lebeg, labilis egyensúlyban: a Szentlélek kegyelme az egyik, az én szabad elhatározásom a másik. A hit ezek szerint mindig kockázat. Kockázat, hogy elfogadjam, lássam, megtapasztaljam mindazt, amire Tamás apostol is vágyott. A Feltámadott megtapasztalása már nem testi tapasztalat, hanem a hit tapasztalata – akkor és ma is.
A Feltámadottal való találkozás misztérium. És a misztérium után vágyik a ma embere is, akkor is, ma is. Ezért Tamás apostol, aki továbbmegy Krisztus keresésében, nem elégszik meg a beszámolókkal, hanem személyesen kapcsolatra vágyik. A hagyományos vallásosságból átlépni egy személyes dimenzióba. Nyolc nap múlva, időt ad ehhez az Isten. „Én Uram és Istenem!” Ilyen erős hittel rendelkezett az, aki a varsói gettó falára azokban a vészterhes években a következő feliratot karcolta szénnel: „Hiszek a Napban, akkor is, ha nem látom. Hiszek a szeretetben akkor is, ha nem érzem. Hiszek Istenben akkor is, ha nem tapasztalom meg.”
Mi sokszor sokfélét kérünk, és erről a lényegesről megfeledkezünk. Kérünk egészséget, gyógyulást, jobb megélhetést, nagyobb lakást stb. De hányszor kértük az Úrtól, hogy növelje hitünket? Várunk a csodára, a csodában hiszünk, pedig nem abban kellene hinnünk, hanem a hit csodára képes erejében. Hányszor mondta Jézus annak, aki visszanyerte egészségét: „Menj, hited meggyógyított téged!” (Mk 10,52) A hit erejét igazából akkor tapasztalom meg, ha egy bizonyos szituációban minden kötél szakad, már semmire és senkire nem számíthatok, csupán egy valakire: Istenre. Ha ilyenkor elengedek mindent, nem okoskodom, hanem rábízom magam Isten oltalmára, akkor megtapasztalom, hogy a hit hordoz, fenntart és célba juttat és bizonyosság a Létező mellett!
Gál Hunor
Megjelent a Vasárnap április 1–8-ai összevont számában.
