Különleges ünnepre gyűltek össze plébániatemplomukban Nagyboldogasszony napján a kászonújfalviak és vendégeik. Az ünnepi szentmise egy helyi jellegzetes hagyománnyal, a székely ruhába öltözött lányok Mária-köszöntőjével kezdődött. Ez alkalomból áldották meg a felújított plébániatemplom új oltárát és ambóját, valamint megszentelték azt az új harangot is, amelyet a Nagyboldogasszony oltalmába ajánlott temetőkápolna részére ajándékozott György Imre helyi származású, jelenleg Baróton szolgáló pap.
Az 1770-ben épült és többször javított temetőkápolnában jelenleg két harang van, ám az egyik korábban elrepedt. Ezt pótolja ajándékával most a szülőfaluja történetét is kutató György Imre lelkész. Az 56 kg-os harangot Magyarországon, Őrbottyánon, Gombos Ferenc műhelyében öntötték, felirata szerint is Nagyboldogasszony tiszteletét hirdeti.
„Az utóbbi évtizedekben, főleg tőlünk nyugatabbra, azt mondják, hogy a tornyok és a harangok ideje lejárt. Elvesztették hívó jellegüket, nagyvárosok zajában elvesz a hangjuk. Máshol pedig óvatosan merik csak megszólaltatni, nehogy a mai ember zajtól szennyezett életét bántalmazza” — mondta a búcsús mise bevezetőjében az ajándékot is megköszönő Veress Sándor plébános, aki a templomi harangok szerepéről szólva hozzátette: „a templomtorony harangja, még akkor is, hogyha kicsi, szerényen, szelíd hangjával olyan magasságról beszél, amelyet csak szívvel lehet elérni. Arról a Magasságról, akit mi mindenható, szerető Istennek hívunk. A harangok azt mondják nekünk, hogy van egy más világ, ahol a magunk erejével, hatalmával, kudarcaival, magányával nem vagyunk egyedül. A harangok jelzik, hogy az ember ne felejtse el ezt a magasságot. Jelzik, hogy megérinthetjük az eget, sőt hívnak, hogy érintsük meg, mert ezáltal lesz életünk igazi. A kászonújfalviak azt is mesélik, hogy régen ha az ember harangszót hallott, akárhol volt, még a mezőn is elengedte a munkaeszközt, és imára kulcsolta kezét. Hitte, hogy megérintheti a magasságot és hagyta, hogy a magasság megérintse őt. A harangok nem az emberről, hanem Istenről beszélnek. A harangok arról beszélnek, hogy Isten itt van, elérhető magasságban, köztünk lakik, és arra int, hogy keresd az ő közelségét, mert ő az élet és a halál ura.”
A plébános köszönetét fejezte ki azoknak is, akik hozzájárultak a három éve elkezdett templomfelújítást és annak zárásaként az új oltár és ambó készítését segítették. Nem egyszerű bútorelemekről van szó. „Az ambó az a hely, ahol a köztünk lakó Úr szól hozzánk. Az oltár pedig hitünk mindennapi megújulásának a kiindulópontja, Krisztus keresztáldozatának a jele. Az a hely, ahol az Eucharisztiát ünnepeljük és jelzi, hogy közöttünk van a Magasság. A mai ünneppel mi, újfalviak, ezt akarjuk tudatosítani és erről akarunk tanúságot tenni”, hangsúlyozta a plébános. Az új oltárasztal és ambó Ambrus László helyi mester alkotása, készítését Szőcs András, az egyházközség gondnoka és a plébánia hívei finanszírozták.
Az ünnep főcelebránsa, Vadkerti József pozsonypüspöki esperes-plébános, prédikációjában arra biztatta az ünneplőket, hogy a Szűzanya példáját követve vállalják a mindennapok kihívásait és az árnyoldalaikkal való küzdelemben, a nehézségek idején is bizalommal forduljunk hozzá. Legyenek megértőek embertársaik iránt, ezáltal legyenek egymás támaszai az Isten felé vezető út keresésében, hangsúlyozta a Szlovákiából érkező vendégszónok, aki az alcsíki kerület plébánosaival közösen mutatta be a szentmisét.
Kép és szöveg: Csúcs Mária
